Programválasztás

Lehet, hogy a németek olyan pártokat választottak, amelyekkel nem értenek egyet, viszont szimpatikusnak találják őket?

Groef: Persze, egészen biztosan - mondja a választási kísérlet vezetője -. A mi tapasztalataink szerint mindenképpen. Úgy látszik, meglepő módon sok embernél nem esnek egybe azok a válaszok, amelyeket a mindennapi élet kérdéseire adnak, azzal, hogy melyik párttal rokonszenveznek már régóta.

A kérdések és az eredmény egy részlete

Pedig milyen egyszerű lett volna, ha a német választópolgár betáplálta volna egy számítógépbe, mit gondol a harci kutyák betiltásáról, a NATO feloszlatásáról, a hasis legalizálásáról, a sorkötelezettségről vagy a magas jövedelmek megadóztatásáról, és a végén kijönne, hogy melyik párt képviseli leginkább az ő véleményét. Nos, pont ezzel kísérletezett két tekintélyes intézmény, az egyik berlini egyetem és az országos politikai képzési központ. Hogy ez utóbbi miféle központ, arra még visszatérünk. Az ötlet tulajdonképpen az volt, hogy a fiatal választókhoz közelebb vigyék a politikát. Ez sikerült is: a választás előtti hónapban hárommillióan klikkeltek rá a Wahl-O-Mat-ra, amit talán Válautomatának fordíthatnánk. A kísérletnek azonban komoly tanulságai is vannak. Például az, hogy a választók saját élete gyorsabban változik meg, a pártkötődésük ehhez képest lassabban mozdul. A kísérlet végén jónéhényan olyan pártnál találták magukat a véleményük alapján, amelyiknél nem landoltak volna az érzéseik alapján. És ez egy darabig így is marad, hiszen a választókat nem lehet kötelezni, hogy olvassák el vagy legalább ismerjék a választási programokat, és azt a pártot válasszák, amelyről feltételezik, hogy az ő kívánságaikat teljesítik. De van-e értelmük a pártprogramoknak, ha az emberek a szimpátia alapján szavaznak, vagy akár pusztán annak alapján, hogy melyik jelölt visel csinosabb nyakkendőt? - kérdezem a projekt vezetőjétől, Heino Groeftől, a politikai képzési központ munkatársától.

Groef: Jó kérdés. Azt mondanám, hogy a pártprogramok túlságosan is jelszavakból állnak. Általános leírások, amelyek között ezért sokan nem tudnak különbséget tenni. Mi megpróbáltunk olyan megállapításokat kiemelni, amelyekben a pártok tényleg különböznek, és így próbáltunk választási lehetőséget kínálni a pártok között.

Ez meglep, hiszen éppen Németországban konszenzus-demokráciáról beszél mindenki, a nagy parlamenti pártok programjai eléggé hasonlóak. Tényleg lát különbséget?

Groef: Igen, például jelentős különbségeket lehet észrevenni az adózásban, az oktatásban, vagy abban a kérdésben, hogy a hadsereget bevessék-e belbiztonsági feladatokra. Csak a legtöbb emberben ez nem tudatosul. A nagy pártok nyilvános kommunikációja a kampányban főleg ahhoz a néhány százaléknyi választóhoz szól, akik az utolsó pillanatig kivárnak. Ők jól tájékozott és nagyon középen álló választók, ezért a kampányban a kijelentések viszonylag közel állnak egymáshoz, közelebb, mint a választási programokban.

A Válautomatát egy hónap alatt körülbelül 3 millió választó kereste föl. Ez sokkal több, mint a bizonytalan szavazók száma volt, és sokkal több, mint a parányi, alig kilencezer szavazatnyi különbség a két nagy párt között. 3 millió ember el tudja dönteni a választást - mondom a kísérlet vezetőjének.

Groef: A pártok véleménye szerint is ez volt a legsikeresebb internetes eszköz, sikeresebb, mint a pártok saját internetes fellépése. Akár így van, akár nem, mi nem választási ajánlást akartunk adni, hanem segíteni akartunk abban, hogy az emberek tájékozódjanak a pártok álláspontjáról, és hasonlítsák ezt össze azzal, hogy az élet fontos kérdéseiről nekik maguknak mi a véleményük.

Az automata segít a kedvenc párt kiválasztásában

Ez nem volt egyszerű. A kísérlet szervezői azt tapasztalták, hogy a pártközpontok, amelyekkel komolyan és hivatalosan egyeztették a válaszokat, jónéhány kérdésre nem tudtak igennel vagy nemmel válaszolni. Ennyire bonyolultak és homályosak a német pártprogramok?

Groef: Azt hiszem, nagyon bonyolultak. Azt is gondolom, hogy a pártok fontos emberei maguk sem ismerik részletesen a saját pártprogramjukat. És az sem világos, hogy a pártok milyen alapon foglalnak állást egyik-másik kérdésben. Erre a pártprogramok egyáltalán nem válaszolnak.

Akkor viszont logikus a kérdés: megesett-e, hogy pártemberek sem találták el vagy nem választották ki a saját pártjukat?

Groef: Igen, ez előfordult. Az első nyilvános bemutatót sajtóértekezlettel kötöttük össze, és megkértük egy berlini választókerület öt képviselőjelöltjét, hogy a közönség és a sajtó előtt teszteljék a Válautomatát. A jelöltek egyikéről, a szociáldemokratáról, kiderült, hogy a szocialisták programjával ért egyet a leginkább.

Márpedig ez körülbelül olyan malőr, mintha Magyarországon Kovács László egyik híve Thürmer Gyula programjával rokonszenvezne. De, mint interjúalanyunktól megtudom, a Válautomata további bemutatóin más pártok jelöltjei is melléfogtak. A Válautomata szervezői előtt tehát még sok felvilágosító munka áll. A legközelebbi tervük, hogy egy év múlva azt mérik föl, mit tartottak be választási ígéreteikből a pártok.

A Válautomata holland ötlet. Németországi meghonosításának egyik szereplője a Szövetségi - vagyis országos - Politikai Képzési Központ. Ilyen név hallatán meg kell magyaráznunk, mi ez az intézmény.

Groef: Állami hivatal vagyunk, amely a belügyminiszter alá tartozik. Munkákban kötelező a pártok fölöttiség, a kiegyensúlyozottság és az objektivitás. Az a feladatunk, hogy a Németországban élő embereket tájékoztassuk a politikáról, bátorítsuk őket, hogy vegyenek részt a politikában. És ennek az alapja nem kormánypropaganda, hanem minden egyes ember önkéntes, tudatos döntése.

Ha már a kormánypropaganda szó elhangzott, meg kell jegyeznem, hogy a politikai képzés korábban a szocialista országokban volt divat, és ott párt-ügy volt.

Groef: Ilyen fenntartása nálunk is többeknek van, nekem is. Azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen ország, amely államilag elrendelt politikai képzést folytat. A háttérben nálunk természetesen a diktatúrák állnak és a nemzetiszocializmus. A központra pártok fölötti intézményként azért van szükség, hogy a fiatalokat ne lehessen propagandával megtéveszteni. Azon el kell gondolkozni, hogy erre tartósan szükség van-e, nem kellene-e privatizálni, de már most is sok civil szervezettel jól együttműködünk - mondja Heino Groef.

Miután megismerkedtünk a Válautomata működésével, és megtudtuk, hogy a polgárok többsége azért nem annyira a pártprogramokon alapuló bölcs megfontolás szerint választott, arra gondolhatnánk, hogy a pártok, legalábbis a vesztesek, nem a kiváló pártprogramokban, hanem a meggondolatlan választókban keresik a hibát. És ez bizony elő is fordult, de inkább kisiklásnak minősíthető. A berlini kereszténydemokraták egyik vezetője - civilben egyébként tekintélyes történész -, Christoph Stölzl, első kétségbeesésében olyan párhuzamot talált vonni, amely szerint a választók irracionális hangulattól vezettetve döntöttek, és az ilyesmiből mindig szerencsétlenség támad, mint például 1914-ben, az első világháború kitörésekor, és 1932-ben, a náci hatalomátvételkor. A felháborodás hatására Stölzl napokon belül elnézést kért, amiért a választási éjszaka után elragadta a szenvedély, és hangsúlyozta, hogy egyetlen mai politikai erőt sem akart történelmi pártokhoz hasonlítani.

Szintén a választás utáni reggelen hangzott el a vesztes kancellárjelölt, Edmund Stoiber kijelentése, amely szerint:

Stoiber: A CDU/CSU megnyerte a választást. Húsz év óta először megint növeltük a szavazataink számát.

Ez jól hangzik, de legkésőbb a másnapi újságok szemléletes grafikonjaiból leolvasható volt, mi rejlik e mögött az értékelés mögött. Ez alatt a bizonyos húsz év alatt a konzervatívokra leadott szavazatok száma folyamatosan csökkent, míg végül, a mélypontot elérve, négy évvel ezelőtt Helmut Kohl bukásához vezetett. Ehhez képest a konzervatívok ezúttal valóban több szavazatot kaptak, ezért mondhatta Stoiber, hogy húsz év óta először növelték szavazataik számát. Végül alig kilencezer vokssal maradtak le a szociáldemokraták mögött, de a kis vereség is vereség. Stoiber mindenesetre közölte, hogy továbbra is kancellárjelöltnek tekinti magát. Ha a kormány megbukna, ő készen áll. A korai részeredmények hatására tett kijelentését, amely szerint a kormány egy éven belül megbukik, időközben visszavonta. Stoibernek volt hová visszavonulnia: tartományi miniszterelnök marad Bajorországban, ahol pártja, a CSU valóban elsöprő győzelmet aratott. A konzervatívok egyébként is délen arattak, miközben Németország északi és keleti része a választási eredményt mutató térképeken szinte teljesen vörös, vagyis szociáldemokrata. Az eredmények elemzése ezen kívül azt is mutatja, hogy a konzervatívok népszerűsége alacsony a nagyvárosokban és kellemetlenül csökkent a nők körében.

A mostani hétvégére jött el az ideje annak, hogy a kereszténydemokraták elemezni kezdjék választási vereségük okait. Peter Müller saar-vidéki tartományi miniszterelnök, aki a párt elnökségének is tagja, egy nagy figyelmet keltő, egyes kommentárok szerint programadónak szánt újságcikkben sorolta föl, hány helyen szorul megújulásra pártja, a CDU: egyebek mellett a családpolitikában, a bevándorlás kezelésében vagy a környezetvédelemben. Müller, a párt fiatalabb nemzedékének egyik vezáralakja szerint egyszerűen új kül- és belpolitikára van szüksége a CDU-nak. Egyúttal óvja a CDU-t attól, hogy a parlamentben blokád alá vegye a kormány politikáját. A blokádpolitikával a konzervatívok egyes vezetői tényleg kacérkodnak, mivel nekik van többségük a parlament tartományi kamarájában, amelyen a törvények többségének keresztül kell mennie. Ettől a kísértéstől azonban nemcsak a fiatal saar-vidéki miniszterelnök, Peter Müller, hanem a nagy öregek közé tartozó türingiai miniszterelnök, Bernhard Vogel is egy hétvégi újságcikkben óvja a konzervatívokat. Megszólalt a konzervatív kancellárjelölt, Edmund Stoiber választási kampányfőnöke, és elismerte, hogy hibákat követtek el, például azzal, hogy az Egyesült Államok iraki háborús terveivel kapcsolatban átengedték a terepet Schröder kancellárnak. A konzervatív kampányfőnöknek nyilván csekély vigasz, hogy a szociáldemokraták pár nappal az üggyel-bajjal kivívott győzelem után csöndben menesztették az ő kampányfőnöküket.

2002. október