Tévépárbaj - első forduló

Nem érte nagy veszteség a német választókat, amiért évtizedeken át eddig sohasem volt televíziós párbaj a kancellárjelöltek között. A nagy esemény, a tegnap esti első szópárbaj olyan volt, mint maga a német valóság: jólszervezett, tele szabályokkal és előírásokkal, ennek megfelelően kissé unalmas, de nem is érték nagy meglepetések az embert. De hogy a lényeget el ne felejtsem: az első felmérés szerint a szópárbajból a hivatalban lévő kancellár, Gerhard Schröder került ki győztesen. Hogy ezt hogyan kell értelmezni, azt a következő napokban kommentárok tömegei fogják elmagyarázni. Mindenesetre feltűnt, hogy a két nagy kereskedelmi csatornán, az RTL-en és a SAT1-on a műsorvezetők még el sem köszöntek, amikor a közszolgálati egyesen már javában mutatták az eredményt, valahogy úgy, mint a parlamenti választások estéjén, az urnák lezárása után szokták.

Mint egy nemzetközi válogatott focimeccsnek, annyi nézője volt a német politika első választási tévépárbajának. Kis híján 15 millió német követte a képernyők előtt a szociáldemokrata Schröder kancellár és a keresztényszocialista Stoiber kancellárjelölt óvatos ütésváltásait. Ahogy sorra nyilvánosságra kerülnek a felmérések, úgy válik bizonytalanabbá, ki is lehetett a győztes. Az első közvéleménykutatási eredmény, amelyet a közszolgálati egyes közölt mindjárt a párbaj utolsó perceiben, Schrödert hozta ki győztesnek. Reggelre már négy felmérés áll rendelkezésünkre, háromféle eredménnyel: kettőnél Schröder volt a jobb, egynél Stoiber, egy döntetlenre hozta ki a meccset. A tévépárbaj után nem kevesebb mint hét csatorna sugározta a maga teljesen exkluzív beszélgetős műsorát, amelyben politikusok és média-szakemberek nyomban értékelték az elhangzottakat - és még hátra vannak a napilapok, amelyek a korai lapzárta miatt ma még alig kommentálták a tévé-párbajt. Érdekes, hogy az ellenzéki liberálisok elnöke, Guido Westerwelle is döntetlenről beszélt, és arról, hogy a jelöltek jobban hasonlítottak egymásra, mint amennyire szerették volna. Westerwelle véleménye azt mutatja, hogy a liberálisok továbbra is nyitva szeretnék tartani a lehetőséget, hogy bármelyik nagy párttal koalíciót alkossanak.

tvduell2.jpg (35710 Byte)

A szeptember 22-i országos választás előtt ez volt az első tévépárbaj, a következő két hét múlva lesz. Azt a kereskedelmiek után a két nagy közszolgálati csatorna rendezi meg. Tegnap este a tévénézők nemigen hallottak olyasmit, amit a kampányban eddig ne hallottak volna. A kancellár és kihívója rendszerint a műsorvezetők kérdéseire válaszolt, és csak ritkán keveredett vitába egymással. Többnyire rezzenéstelen arccal hallgatták vitapartnerüket. Ennek megfelelően Schröder kancellár, aki egyébként elég slágfertig, ezúttal halványabb volt, az egyébként merev Stoiber viszont - a korábbi szereplései alapján igen alacsony várakozásokhoz képest - jobban játszotta szerepét. Végül is az sem volt meglepetés, hogy leginkább a fellépés, a benyomás számított, nem pedig annyira a tartalom, amelyben nincs is nagyon nagy különbség a két, középen helyezkedő nagy néppárt között. A főbb vitapontokban az ismert álláspontokat hallhattuk: az árvíz utáni újjáépítést Schröder az adócsökkentés elhalasztásából, Stoiber az államadósság növeléséből fedezné. A magas munkanélküliségért Stoiber a kormány gazdaságpolitikáját, Schröder a kedvezőtlen világgazdasági helyzetet tartja felelősnek. Szokás szerint a konzervatív kancellárjelölt ezúttal is megvédte a kisembereket és a kisvállalkozókat a nagytőkének kedvező szociáldemokratákkal szemben.

Megoszlanak a vélemények, hogy a mostani és a következő tévépárbaj mennyire fogja befolyásolni a választási eredményt. Schröder kancellár rászorulna, hogy kihasználja jelentékeny média-rutinját, mert szociálliberális koalíciója most, egy hónappal a választás előtt a felmérések szerint elmarad a konzervatív-liberális ellenzék mögött, és a hiányzó néhány százalékot a következő hetekben még le kellene dolgoznia.

2002. augusztus 26.


Ehhez kapcsolódik:
A választás előtt
A választás eredménye
Mi változik?
A választás tanulságai
következő cikk
vissza az étlaphoz