A második menet

Nem Audi, nem Mercedes, hanem viharvert oldalkocsis motorbicikli. A kormány Joschka Fischer alkancellár és külügyminiszter kezében van. Gerhard Schröder kancellár az oldalkocsiban ül, onnan mutatja az irányt, bár nem látni pontosan, merre halad a jármű. A két férfi hajadonfőtt motorozik az esőben, ráncoktól szabdalt arcukat szembefordítják a széllel. Így látta a parlamenti választás utáni héten a Zeit rajzolója az üggyel-bajjal kormányon maradt koalíció helyzetét. A helyzet nem vidám. Ha Fischer zöld pártja nem szerepel a várakozásnál jobban, akkor elúszott volna a kormánytöbbség. Most viszont mégsem marad múló kísérlet a Szövetségi Köztársaság első szociáldemokrata-zöld kormánya, viszont még annál is nehezebb négy évre lehet számítani, mint az előző négy év volt.

Mit várhatnak a németek, és mit várhatnak az uniós csatlakozásra váró magyarok? Erről kérdeztem két berlini szakértőt, először is Oskar Niedermayert, a politológia professzorát a nyugat-berlini egyetemen.

Niedermayer: Túl sok személyi változás nem lesz. De tartalmilag szükség lesz változásokra, mert a kormány éppenhogy megúszta a választási vereséget, és ennek megvannak a maga okai. Az utóbbi években politikai mulasztásokat követtek el.

És mi az, amiben a koalíciónak be kell pótolnia mulasztásait?

Niedermayer: A társadalompolitikában a kormány az utóbbi években elért egyet és mást, de nem túl jó a mérlege egy olyan területen, amely a németeknek általában a legfontosabb: a munkaerőpiacon és a gazdaságban. Itt változtatni kell, elsősorban is le kell építeni a hosszú ideje meglévő, már strukturálisan beépült munkanélküliséget. Reformokra van szükség további három területen: az egészségügyben, mert robbanás-szerűen megnőttek a költségek, és ezt meg kell fékezni, az adózásban, ahol egyszerűsítésre és újabb reformokra van szükség, végül az oktatásban, miután a nagy nemzetközi összehasonlítás, a PISA-tanulmány megmutatta, hogy a fejlett országok között Németország az utolsó helyek egyikén van, és a nemzetközi versenyben ezt nem engedheti meg magának egy olyan nemzet, amely az oktatást fontos erőforrásnak tartja.

Németországban mindenki jól ismeri ezeket a gondokat. De van egy jelenség, a "Reformstau", ami nagyjából azt jelenti, hogy feltorlódtak, dugóba kerültek, nem mozdulnak a reformok. Ez érvényes volt Kohl és Schröder idején is. A konszenzusra épülő német demokráciában alig lehet gyors és merész lépéseket tenni.

Niedermayer: Nehéz lesz végrehajtani ezeket a reformokat, több okból is. Egyrészt a kormánynak csak csekély többsége van, és nem lesz egyszerű megnyerni a reformok párton belüli ellenzőit. Ezen kívül bizonyos reformok sok csoport szerzett jogait sértik, ami különösen a szakszervezeteket fogja harcra késztetni. Harmadszor a kormánynak sok törvényhez szüksége van a Bundesrat, a tartományi kamara jóváhagyására, ott viszont a CDU által kormányzott tartományoknak van többségük, vagyis a szociáldemokratáknak és a zöldeknek szót kell érteniük a kereszténydemokratákkal. A sok probléma ellenére ugyanakkor Németországban most olyan a helyzet, hogy - azt hiszem - minden politikus megértette, hogy gyors és húsbavágó reformokra van szükség, különben Németország közép- és hosszú távon nem jut el oda, ahol egyszer már volt.

Végül arra kérem Oskar Niedermayert, a politológia professzorát, hogy helyezze el a megfelelő fiókban a régi-új német kormánykoalíciót, amelyet a hagyományos kategorizálás alapján balliberálisnak nevezhetnénk.

Niedermayer: Ezekkel a fogalmakkal, hogy bal és jobb, egyre nehezebben boldogulunk. Mi inkább olyan értékrendet alkalmazunk, amely a gazdaságban a piaci megoldásokat és az állami beavatkozást állítja szembe, és hasonló skálát állítunk föl a társadalompolitikában is. A mostani kormány, ezen belül is főleg a szociáldemokrata párt, a gazdasági skálán nagyjából középen van, de a másik nagy néppárt sem áll tőle túl távol. Mindkét párt nagy súlyt helyez a piaci folyamatok szociális ellensúlyozására

És hová soroljuk a kisebb koalíciós partnert, zöldeket?

Niedermayer: A társadalmi vitában a zöldek mindegyik más párthoz képest határozottabban a szabadelvű póluson vannak. A társadalompolitikában sok olyan dolognak a hívei, amivel ellentétben állnak nemcsak a kereszténydemokratákkal, hanem részben a szociáldemokratákkal is. Az utóbbi négy évben a zöldek sok mindent keresztül tudtak verekedni: az új állampolgársági törvényt, a bevándorlási törvényt, az azonos neműek bejegyzett életközösségét, és így tovább. Ezek olyan társadalmi reformok voltak, amelyekkel sok tabut törtek meg, és a zöldek továbbra is ezeken a társadalompolitikai területeken erősíthetik a profiljukat.

A politológus professzor, Oskar Niedermayer után következő interjúalanyunk a berlini Tudományos és Politikai Alapítvány egyik vezető munkatársa. Az alapítvány a német kormány és parlament legfontosabb tanácsadó intézete, agytrösztje. Heinz Kramer ez Európai Unió bővítésével foglalkozó csoportot vezeti. Változik-e valami a választás után?

Kramer: A parlamenti választás eredménye, és az a tény, hogy az új kormány a régi, világosan azt jelzi, hogy az Európai Unió bővítésében Németország politikája változatlan marad.

Mit jelent ez a mi szempontunkból, mekkora befolyása van Németországnak, amelytől általában azt remélik keleten, hogy a bővítés ügyvédje?

Kramer: A kormány befolyása elméletileg pontosan egy tizenötöd, hiszen mindegyik kormány egyetértésére szükség van ahhoz, hogy haladjon a bővítés. Tudjuk persze, hogy a 15 tagállam politikai súlya nem egyforma. De ami a bővítést illeti, nem hinném, hogy van olyan tagállam, amelynek különösen nagy súlya lenne. Inkább azt lehet mondani, hogy a bővítéshez fűződő érdekek eltérőek. Németország érdekeltsége nagy, de a politikai befolyás kérdése ennél sokkal bonyolultabb. Itt más kérdésekben más-más érdekek képviseletéről van szó.

Heinz Kramer jól ismert példával tud szolgálni a német nemzeti érdekek képviseletéről.

Kramer: Amikor a munkavállalók szabad áramlásáról volt szó, Németország megtalálta a módját, hogy keresztülvigye az érdekeit. De ennek talán nem annyira ahhoz volt köze, hogy Németország súlya különösebben nagy, hanem ahhoz, hogy a munkavállalók áramlásával kapcsolatban a többieknek nem voltak sajátos érdekeik, és akkor miért ne lettek volna tekintettel egy olyan nagy partnerre, mint Németország?

A tudósító úgy gondolja, hogy ez a példa is mutatja: a két nagy párt egyike sem jobb vagy rosszabb a másiknál. A munkavállalás korlátozásával, a hétéves átmeneti időszakkal Schröder kancellár állt elő, éppen idejében a választás előtt. Korábban a mostani kancellárjelölt, Edmund Stoiber bajor miniszterelnök volt az első a tartományi miniszterelnökök között, aki a nizzai csúcsértekezlet előtt a keleti bővítés átmeneti fékezésével érte el, hogy tekintettel legyenek a német tartományi érdekekre. Vagyis: mindkét nagy német párt képes arra, hogy a mindenkori belpolitikai érdekeknek rendelje alá a keleti bővítést.

Kramer: Ez így van, és ez a bővítési folyamatnak egy olyan jellemző vonása, amelyet a tagjelölt államokban talán nem mindig látnak pontosan. Végig nem pusztán a bővítésről folyik az alkudozás, hanem olyan érzékeny kérdésekről, mint például a munkaerő áramlása, a mezőgazdasági politika, és így tovább. A 15-ök mindig újabb kompromisszumokra törekszenek, miközben egyáltalán nem biztos, hogy az egyes tagállamok érdekei a bővítéssel függnek össze, hanem belpolitikai vagy egészen más okaik lehetnek. Ezért haladnak olyan nehezen a tárgyalások, de ennek gyakran sokkal kevesebb köze van a bővítéshez, mint a 15-ök közötti problémákhoz.

Vannak nézeteltérések a franciák és a németek között is, ezért általános vélemény volt, hogy a választások előtt jegelik a keleti bővítés kényesebb döntéseit.

Kramer: Most, hogy túl vannak a választásokon, mindkét kormány másra is gondolhat, elkezdhet kompromisszumokat keresni. A választási kampányban az ilyesmi viszonylag nehéz, mert az ember könnyen abba a veszélybe sodorja magát, hogy a kampányban a politikai ellenfél azzal gyanúsítja meg, hogy lemondott a nemzeti érdekekről.

Márpedig azt pedig egy kormány sem kockáztatja szívesen, hogy az ellenzék a nemzeti érdekek elárulásával vádolja. Most viszont újra kezdődhet az alkudozás.

Kramer: Ami a mezőgazdaságot illeti, Párizs és Berlin alapjában megállapodott, és mostantól ezt meg is próbálják a gyakorlatba átültetni, hogy a német-francia érdekellentétek nem akadályozhatják a bővítést. A menetrend nem bukhat meg azon, hogy ebben és más kérdésekben nézeteltérések vannak Franciaország és Németország vagy általában a 15-ök között. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy viszonylag kevés a játéktér a 15-ök ajánlatának nagyobb módosítására. Mint néhány más ügyben, például a munkaerőáramlás ügyében, végül a tagjelölteknek ezzel kell szembenézniük: eszi, nem eszi, nem kap mást.

2002. szeptember