A hatalom nyomai

"A hivatal valamivel hamarabb átalakítja az embert, mint az ember a hivatalt." Joschka Fischer (51) német külügyminiszter szavai adják a mottóját annak a szokatlan újságírói vállalkozásnak, amelyre Herlinde Koelbl fotográfus nyolc évet szánt. A cím: "A hatalom nyomai". Ezeket a nyomokat a német politika, gazdaság és sajtó 15 vezető képviselőjének -- köztük olyan hírességeknek, mint a mostani kancellár és a külügyminiszter, Gerhard Schröder és Joschka Fischer -- arcán és lelkében térképezte föl. 1991-ben kezdte, és a vállalkozás mostanáig titkos volt. Évente egyszer hosszú interjút vett föl velük és rengeteg portrét készített róluk. Ahogy lassan fénytelenebbé válik a szemük, ahogy évről évre jobban lebiggyed az ajkuk -- ezt igyekezett láttatni a sikeres fotós. Minden újságíró irigyelheti, ahogyan az egyébként nem könnyű alanyok megnyíltak Herlinde Koelbl előtt -- nyilván elsősorban azért, mert nem a napi politikának játszottak.

Elismerték, hogy "a normális emberi sebezhetőséggel ilyen állásban nincs túlélés. El kell fojtani az érzelmeket, brutálisnak kell lenni a többiek letaszításában és leküzdésében". Ezt Karlheinz Blessing (42) mondta, aki két évig a szociáldemokraták országos ügyvezetője volt, majd szerencsésen a gazdaságba, a Dillinger Hüttenwerke AG elnökségébe evezett át. Azt is ő állapította meg, hogy "aki egyszer átment a politika gránátesőjén, annak a gazdaságban elviselendő konfliktusok viszonylag ártalmatlanok". Mint Koelbl megjegyzi, a gazdasági vezetők változtak a legkevesebbet a nyolc év alatt, mert ők védettebbek. Nem kell az újarválasztásukért küzdeniük, ezért nem kell jobb színben feltüntetniük magukat. Nem a személyüket adják el, hanem számokat. Blessinghez képest Gerhard Schröder, aki tovább bírja a gyűrődést, kevésbé borúlátó. Úgy véli, hogy a politikus sem veszíti el sebezhetőségét és emberségét, csak éppen "óriási különbség van aközött, amit az ember nyilvánosan mutat és amit tényleg érez. Mindenki sebezhető marad, akit a politikában ismerek -- és ezt magamra is értem. Csak megtanulták, hogy ne mutassák a sebet, mert tudják, hogy milliós közönséghez jut el."

A hatalomért persze szinte mindenki meghozza a maga áldozatait, mert megéri. Henning Schulte-Noelle (57), az Allianz AG elnöke elismeri: "Az ember kiéli magát, modern szóval élve megvalósítja ömagát. Ennek az örömszerzéshez is van valami köze". És ezt a szót: "Lust", amelyet a német egészen más jellegű kéjre is használ, több interjúalany is említi, bár nem mindenki. A kissingeri mondásról, hogy tudniillik semmi sem erotikusabb, mint a hatalom, Gerhard Schrödernek 91-ben, tartományi miniszterelnökként ez volt a véleménye: "Szívesen csinálom, amit csinálok. Örömömet lelem benne és kielégíti a becsvágyamat. De ez nem erotika." Ehhez 98-ban is tartotta magát, mondván, hogy az öröm és a hatalom nem egyenértékű fogalmak. De Schröder azt is bevallja: "Ha nem politikus lennék, valami olyasmit csinálnék, aminek szintén köze van a szerepléshez." Vagy női szemmel kicsit komolyabban fogalmazva: "Ha pusztán az lett volna a célom, hogy valamit megváltoztatassak, akkor a szakszervezetnél vagy az egyházban kötöttem volna ki. Nyilván arra is számítottam, hogy kifelé is hatást gyakoroljak" -- mondja Heide Simonis (54), Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke, és egyben egész Németország egyetlen női kormányfője. Simonis egyébként két okból ment politikusnak: "mert az anyám nem sokra tartja a politikát és mert ez jó módja annak, hogy az ember kiélje az agresszióit". Amikor Herlinde Koelbl azt kérdezte Angela Merkeltől (45), a CDU főtitkárától, hogy tekintette-e valaha is kábítószernek a hatalmat, ez volt a válasz: "Igen, de a barátság jobb."

Joschka Fischer sem rejti véka alá, hogy nem csak a közjó önzetlen szolgálata vezérel valakit a politikuspályára. "Ami az idegeimre megy, ha politikusok azt mondják, a politika és a hatalom nem szinonimák. Ez körülbelül olyan, mintha egy focista azt mondaná, hogy csak a játék érdekli, a labda nem." Hiszen: "A politika kemény biznisz. A demokrácia lényege még mindig a hatalom -- időben korlátozva és jogállamilag megalapozva, de akkor is a hatalom a lényeg." Fischer, aki lelkes focista, egyébként is gyakran használ idevágó hasonlatokat. 92-ben, 44 évesen arról vall, hogy a politikai vereségeknek, amelyekben neki is volt része, pozitív oldalai is vannak: az ember magabiztosabb, és nem szédül annyira, ha az élet mélységeibe néz. Nem vállalja a teljes kockázatot minden butaságért, hanem csak annyit kockáztat, amennyit tényleg kell. "Olyan ez, mint a fociban: minél öregebb valaki, annál ritkábban fecséreli fölöslegesen az erejét."

A balos 68-as világmegváltóból a NATO egyik oszlopává lett külügyminiszter Hessen tartományban, képviselőként és miniszterként járta ki a politikai iskolát. Tapasztalatai immár közkincccsé váltak: "Megtanultam, hogy a jó kormányzati munka 70 százalékban attól függ, hogy a parlamenti időszak elején jó személyi döntéseket hozott-e az ember." 150 százalékosan lojális emberekre van szükség? -- kérdi a riporter. "A lojalitás nagyon fontos, de az igazgatási és a jogi tudás is." -- válaszolja a profi politikus. Megosztja velünk azt is, hogy keménynek kell lenni. "Gyakran embertelenebb, ha valaki akkor nem kemény, amikor pedig kellene. Például minden politikus megtapasztalja egyszer, hogy barátilag le van kötelezve valakinek -- olyanoknak, akik segítettek, hogy felkapaszkodtál, és érvényesítik az igényüket: most rajtam a sor, mert nemcsak a kedvedért csináltam, hanem a magam kedvéért is. De akkor az ember megállapítja, hogy egyáltalán nem alkalmasak. És ettől nemcsak a politikus szenved szörnyen, hanem az is, akit nem a megfelelő posztra állított."

A portrékból és a legvelősebb politikus-mondatokból sikeres kiállítás nyílt Berlinben, de a politika igazi mélységeibe az láthat bele, aki elolvassa az egész könyvet. Ebből a szempontból igen tanulságosak Angela Merkel CDU-főtitkár élményei. Merkel egy NDK-beli vidéki lelkipásztor leánya, és a német egyesítés után Kohl kancellár jóvoltából váratlan sebességgel robbant be a bonni politikai életbe. Kohl ítélőképességét dicséri, hogy az ártatlanul mosolygó szőke lányban több rejtőzik, mint amit elsőre kinéznek belőle, de hamar kiderül, hogy a talaj ingoványosabb, mint Merkel hitte volna. "Korábban is bizalmatlan voltam, de ez távolról sem volt elég ahhoz, hogy a politikai bizniszben ne kelljen állandóan csalódnom." Ennek az egyik jeleként értékelte 94-ben, hogy túl bizalmasan tárgyalt az emberekkel, és nem fordult a nyilvánossághoz. Pedig: "tulajdonképpen mindig az nyer, aki nem tartja be a játékszabályokat. Ezt sokáig nem akartam elhinni, de így van."

Merkel kiváló példája annak, hogyan torzul el a politikus személyisége. "Részben elfelejtettem, hogyan vesz részt az ember egy magánbeszélgetésben. Azonnal felelősnek érzem magam. Nem tudom már meghallgatni valakinek a gondjait anélkül, hogy ne érzeném a nyomást, nekem kellene megoldanom a problémát". Nem kellett sok idő ahhoz, hogy a sorozatos konfliktusok hatására 95-re Angela Merkelt elérje a politikus-sors: "Talán egyszerűen eltompultam. Ennyi szélsőséges helyzetben az ember eltompul. Ki kell fejleszteni a túlélési stratégiát." Ehhez tartozik az is, hogy "az ember természetesen bizonyos sablonokat sajátít el, hogy ne legyenek az arcára írva az érzelmei. Ezenkívül most már állandóan alapvetően arra számítok, hogy lefényképezhetnek, ezért jobban beállítom a testtartásomat." Gerhard Schröder időnként egyik-másik nyilvános rendezvény után azért nem marad egy sörre a társasággal, mert még olyankor is ügyelie kellene az arcvonásaira, hiszen bármikor felbukkanhat egy kamera. Igaz, Schröder nem viszi túlzásba: ahhoz a tanácshoz nem tartja magát, hogy szociáldemokrata lévén ne hagyja magát szivarozva fényképezni.

Bizony, a sajtóra figyelni is kell meg nem is. Merkel egyrészt úgy gondolkodik, hogy nem a pillanatnyi népszerűségre kell kacsingatni, és nem baj, ha az embernek rossz a sajtója, hiszen a miniszter érdekeket sért. "Ha senkivel sem állnék vitában, akkor valamit rosszul csinálnék". Másrészt viszont csak oda kell figyelni a sajtóra. "Hihetetlen, hogy mennyi önuralmat és alázatot követel a média. Ha már hetedszer kérdezik meg ugyanazt, hogy nyugodtam alszik-e, hogy tiszta-e a lelkiismerete, akkor az ember vagy mindig alázatosan válaszol, vagy pont az a három másodperc megy adásba, amikor az ember a kamera előtt kijön a sodrából vagy megtámadja a médiát." Egyébként Merkel volt az, aki a vállalkozás elején, kezdő politikusként nehezen hagyta magát meggyőzni, mondván: "a könyv csak nyolc év múlva jelenik meg, az embernek pedig ma kell szerepelnie a sajtóban".

A hatalomnak persze előnyei is vannak, és nem csak az, amit Angela Merkel említ, hogy ha az embernek sofőrje van, akkor nem kell parkolóhelyet keresni.

A szociáldemokrata Gerhard Schröderre gyakran megjegyzéseket tettek, amiért a nem éppen a munkásosztály sportjának számító teniszt űzi. Mihelyt tartományi miniszterelnök lett, nyomban azt hallotta, hogy hát igen, végső soron a tenisz is tömegsport. Ugyancsak Alsó-Szászország első embereként beszélt arról, hogy a hatalomnak jó íze van, de keserűvé válik, ha valaki visszaél a hatalommal vagy megfeledkezik arról, hogy múlandó. A politikában semmit sem lehet lezárni, panaszolta Schröder, csak részsikerek vannak, mindig újrakezdések és újabb kudarcok. Schrödernek például a 94-es választás előtt nem sikerült elérnie, hogy ő legyen az SPD kancellárjelöltje (Rudolf Scharping lett az), így lemondott arról, hogy valamikor az életben kancellár legyen. Élete álma illúzióvá vált, mondta 93-ban, megjegyezve, hogy a politikában nem is lehet négy évre előre tervezni. Amikor az akkori győztesről, Kohlról kérdezték, Schröder tisztelettel nyilatkozott róla, hozzátéve: "Időközben eljutottam odáig, hogy egy politikai ellenfélről is ki tudom mondani: nem volt minden téves, amit csináltál."

Schröder pártja 94-ben Alsó-Szászországban viszont egyetlen szavazatnyi abszolút többséget szerzett a parlamentben. Schröder tehát felmondta az addigi koalíciót a Zöldekkel. A 94-es választási eredmény szociáldemokrata értékelése így hangzott: "Mit ér egy olyan koalíciós partner, amelyre az ember nincs ráutalva? És mit érek én, ha abszolút többségem van, de nem vagyok képes kihasználni? (...) Ez könnyelműség lenne. Különben az ember soha többé nem kapja meg ezt az esélyt." A választási eredmény ismeretében meggyőzően hangzik a PR-fogás, amelyet Schröder kifecseg a kampányról: "A záróplakát képét egyébként az úgynevezett szakemberek tanácsaival szemben a miniszterelnökség négy takarítónője választotta ki."

Mivel Herlinde Koelbl nyolc éve jó érzékkel választotta ki legtöbb interjúalanyát -- az SPD-ben akkoriban Björn Engholm és Oskar Lafontaine jobban állt, mint Gerhard Schröder -- most egy igazi szövetségi kancellártól tudhatjuk meg, milyen tulajdonságok kellenek e magas hivatal eléréséhez: "Állóképesség! Gyors helyzetfelismerés, alkalmazkodás a változó keretfeltételekhez. Érdeklődés az emberek iránt, mert az én szakmámban az ember olyan mértékben függ az emberek egyetértésétől, mint szinte sehol máshol."

És hogy végül is mi az öröm a hatalomban? "Olyasmit csinálni, amiről másnap az egész nemzet beszél, az nagy öröm". Az idézet Frank Schirrmachertől (40) való. A 15-ök közül ő az egyetlen újságíró: a tekintélyes tárcarovat vezetője Németország vezető napilapjánál, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál.

1999. november