A köztársaság megváltoztatása

Történelmi döntés. Német harcoló alakulatok Európától távol, a NATO területén kívül. Ez a második világháború óta példátlan. Joggal beszéltek többen is történelmi választóvonalról.

De egy demokráciában a történelmi döntéseket is a parlament szentesíti, a parlamentben pedig pártok ülnek, a vita bizony nem feltétlenül ostromol történelmi magaslatokat. Vajon a kancellárt vagy az ellenzéket minősíti például, ha a polgári ellenzék jobbszárnyáról ez a kijelentés hangzik el a vitában?

Glos: A világformátumú államférfiből egy kis szatócs lett, akinek nincs más gondja, mint hogy az üzletét megtartsa

- mondta a bajor CSU parlamenti csoportjának főnöke, Michael Glos.

Lehet, hogy a szatócs kicsit erős, az viszont elég általános fordulat volt a német sajtóban, hogy Schröder magasra emelte a tétet a pókerjátszmában, nagy kockázatot vállalt, de végül nyert. Miért pókerezik egy kancellár? Pláne, hogy a bizalmi szavazás a Bundestagban ritka, a tegnapelőtti mindössze a negyedik volt.

A dolog ott kezdődött, hogy az afganisztáni háborút nemcsak a német közvélemény és az értelmiség jelentős része, hanem a kormánypártoknak - a szociáldemokratáknak és a zöldeknek - a hagyományosan pacifista balszárnya is kritikusan fogadta. A kormánypárti frakciókban jóval többen készültek a német katonák bevetése ellen szavazni, mint amennyit a kormánytöbbség elviselt volna. Schröder egészen a múlt hét végéig azt mondta, hogy a polgári ellenzék támogatásával is beéri, de hétfőn váratlanul meggondolta magát - hogy miért, az nem egészen világos. Ragaszkodni kezdett a kormánytöbbséghez, ezért kedden közölte, hogy bizalmi szavazást kér, és ezt összekapcsolja a katonai bevetés szavazásával. Az alkotmányjogi finomságokat ezúttal mellőzve: ez azt jelentette, hogy a békepártiak csak akkor akadályozhatják meg a katonai akciót, ha a kormányt is megbuktatják. A szociáldemokrata vezetők elkezdték hangsúlyozni, hogy aki kormányozni akar, annak saját többségre van szüksége a parlamentben, hogy fontos ügyekben nem lehet az ellenzékre támaszkodni.

Mielőtt a pártpolitikai villongásoknak teret adnánk, időzzünk el az új német külpolitikánál. Mostanra vált érvénytelenné az évtizedeken át ismételgetett közhely arról, hogy Németország politikai és katonai súlya kisebb, mint amekkora a gazdasági ereje. Vagy, ahogy Schröder kancellár mondta:

Schröder: Ezzel a hozzájárulással az egyesült és szuverén Németország eleget tesz a világ iránti megnövekedett felelősségének. Fel kell ismernünk, hogy az 1989 őszi, korszakos jelentőségű változások óta Németország nemcsak teljes szuverenitását nyerte vissza, hanem új kötelességek is hárultak rá, és ezekre szövetségeseink emlékeztetnek is minket. Nincs jogunk panaszkodni emiatt, hanem elégedettnek kell lennünk, hogy a 89-es változásokkal a nemzetek közösségének egyenrangú tagjai lettünk.

Vagy, ahogy kevésbé diplomatikusan a szociáldemokraták frakcióvezetője közölte:

Struck: Senki: sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia, sem Franciaország vagy uniós partnereink - és különösen nem olyan országok, mint Csehország, amely ugyancsak kész katonai képességeit rendelkezésre bocsátani - senki sem fogja megérteni, ha magatartásunkkal azt jelezzük: ti csak végezzétek el egyedül a piszkos munkát a tálibok és a terror elleni harcban, utána mi majd segélycsomagokat küldünk.

A balliberális német kormányt azonban nehezen lehetne különösebben militaristának nevezni. A miniszterek közül többen a békemozgalmakban kezdték politikai pályájukat, köztük az időközben Amerika- és NATO-baráttá vált zöld külügyminiszter, Joschka Fischer is. Most az érzelmek elsősorban az amerikai hadviselés ellen irányultak, és csak másodsorban a szerény, mondhatni jelképes, és még el sem kezdett német katonai szerepvállalás ellen. A Németországon végigsöprő tiltakozás állandóan visszatérő eleme az errefelé egyszerűen csak szőnyegbombázásnak nevezett amerikai hadviselés emlegetése volt Ez tükröződött a zöldek egyik frakcióvezetője, Kerstin Müller felszólalásában is.

Müller: A terrorizmus elleni harc nem válhat a civilek ellen viselt háborúvá. A repeszbombák bevetését ráadásul a nemzetközi jog is tiltja, ezért ezt semmivel sem lehet igazolni.

Érdekes mozzanata volt a vitának, amikor a háborúellenes zöldeket a politikai realitásokra figyelmezette a szabad demokraták frakcióvezetője, Wolfgang Gerhardt, aki mellesleg készenlétbe helyezte magát tartalék külügyminiszterként arra az esetre, ha bomlana a koalíció és Schröder másik partnert keresne. A parlamenti vitában így nézett ki, amikor a jobboldali liberális kioktatta a zöldeket, a baloldali liberálisokat:

Gerhadt: A polgári életben a zöldek ezt civilkurázsinak neveznék, mert minden ember számára magától értetődik, hogy segítenie kell, ha mások bajba kerülnek. A zöldek ezt követelik meg minden békemozgalmártól. De tudniuk kellett volna, hogy aki Németországban kormányozni szeretne, annak a politikában is ezt az elvet kell követnie.

A szabad demokrata frakcióvezető meglehetősen találóan mutatott rá, mennyit érnek az emberjogi és békepárti elkötelezettségükről ismert zöldek szokásos módszerei a terrorizmus ellen.

Gerhardt: Pszichoterápiában részesíteni a terroristákat? Kerekasztalt szervezni? Felolvasni nekik az emberi jogok nyilatkozatát vagy az ENSZ alapokmányát? De hát Önök is tudják, hogy ez nem elég. A kulcskérdés az, hogy ilyen helyzetben csak akkor tudnak segíteni az embereken, ha hajlandóak a politikai megoldás mellé katonaságot is bevetni. Mert vannak olyan emberek, akik e nélkül az egyértelmű figyelmeztetés nélkül nem akarnak politikailag megmozdulni.

Általában is sokkal kevesebb gondja volt a polgári ellenzéknek, vagyis a kereszténydemokratáknak és a szabad demokratáknak, két olyan pártnak, amely évtizedeken át az atlanti szövetség odaadó híve volt. Ők biztos parlamenti többséget adva meg is szavazták volna a katonák küldését, a nemzeti egység jegyében támogatták volna a kormányt, de végül a pénteki bizalmi szavazásban persze már nem szavazhattak igennel. A kancellár ennek ellenére is méltatta az ellenzéki magatartást, de nem aratott osztatlan tetszést.

Schröder: Bármennyire üdvözlöm is az ellenzéki frakciók hajlandóságát, hogy megszavazzák a katonák készenlétbe helyezését, a bizalmi kérdésre várható ellenszavazat miatt egyértelmű, hogy egy ilyen parlamenti többség nem elég teherbíró...

- kezdte Schröder, de az ellenzék, amint hallják, egy kicsit belefojtotta a szót. Erre Schröder is ideges lett:

Ha képesek lennének legalább végighallgatni, amíg befejezem, akkor megértenék, mire gondolok... Intellektuálisan talán vannak abban a helyzetben...

És végül Schröder befejezhette a mondatot:

Schröder: Úgy értem, hogy kifejezetten méltányolom, és helyesnek találom, nem utolsósorban külpolitikai okokból, hogy az ellenzéki frakciók ellenszavazata a bizalmi kérdésre nem jelent "nemet" a német alakulatok készenlétbe helyezésére. Még akkor sem, ha nem tudnak a bizalmi kérdésre igennel válaszolni, hiszen ez teljesen normális jelenség egy parlamentben. Na, most elégedettek vagy nem?

Így lesz lassan a nagy nemzeti összefogásból pártpolitikai vita. Schrödert az ellenzék nemcsak szatócsnak nevezte, hanem - a kisebbik koalíciós partner gyengeségére célozva - altest nélküli kancellárnak, valamint felelőtlen hazárdjátékosnak is. Különösen sok gúnyos megjegyzést kaptak azok a zöldek, akik a kancellár kemény kezének szorításában egymás után győzték meg magukat, hogy szép dolog a háború ellen tiltakozni, de még szebb a kormánykoalícióban maradni. Guido Westerwelle, a szabad demokraták elnöke:

Westerwelle: A bizalmi szavazás eredménye hamis lesz, mert csak bottal fenyegetőzve érte el, amit elért, kancellár úr, mert azzal fenyegette a zöldeket, hogy elveszítik a szolgálati autójukat. Arról pedig nem akarnak lemondani - mondta a szabad demokrata pártelnök, majd egyenesen pártjának fő riválisához, a zöldekhez fordulva így szólt: - Ma kiszálltok a békemozgalomból, és felmásztok a hadvezéri magaslatra, de nagyon mélyre fogtok leesni.

Érdekes, hogy szinte ugyanez hangzott el a parlamenti patkó legtávolabbi csücskéből, a kommunista utódpártként nyilvántartott szocialisták vezéralakjától, Gregor Gysitől, aki leplezetlen opportunizmussal, megalkuvással vádolta azokat a zöldeket, aki eredetileg a háború ellen akartak szavazni, de meggondolták magukat, amikor kiderült, hogy felbomolhat a kormánykoalíció:

Gysi: Mert ezzel lényegében azt mondják, hogy egy kis képviselői mandátum, egy kis részvétel a kormányban fontosabb nekik, mint a háború és béke kérdése. És van még egy oka, amiért ezt mondom. Az NDK volt polgárainak gyakran a szemükre vetik, hogy egy diktatúra körülményei között megalkuvók voltak, pedig annak idején gyakran egzisztenciális kockázatot vállalt, aki nemet mondott. Most csak egy kis képviselői mandátumról van szó, és még sincs bátorságuk kitartani amellett, hogy a meggyőződésüknek megfelelően nemet mondanak. Ezek után nincs többé joguk szemrehányást tenni a volt NDK-polgároknak.

A pártok közötti parlamenti szópárbaj végső soron azonban nem feledtethette el a lényeget. A külpolitikában azt, hogy Németország hosszas töprengés után ugyan, de mégis teljesíti szövetségesi kötelezettségeit. A belpolitikában viszont azt, hogy az inkább értelmiségi vitaklubra, mint politikai pártra emlékeztető zöldekkel továbbra sem könnyű együtt kormányozni. A következő nagy csata már be van programozva: a pénteki parlamenti szavazás miatt a jövő hét végén a zöldek pártkongresszusán a tagság megint össze fog különbözni a kormánnyal és a frakcióval. A párt kormányzati részvétele megmaradt, de a párt jövője az örökös belső viták, no meg a szavazók folyamatos elpártolása miatt változatlanul bizonytalan. Pedig a zöldek vezetői, akik csak három éve kerültek be a szövetségi kormányba, büszkék arra, amit elértek. A dolog röviden összefoglalható. Kerstin Müller frakcióvezető:

Müller: A koalíció mérlege meggyőző. Mi megváltoztattuk ezt a köztársaságot, hölgyeim és uraim.

2001. november