"Utazás Heil-Hitler-országban"

Külföldi tudósítóként nem venném a bátorságot, hogy ilyet mondjak Németországról. Amit hallottak, az idézet. A héten a Münchenben megjelenő Süddeutsche Zeitung első oldalán állt, ez volt a címe annak az írásnak, amely Wolfgang Thierse parlamenti elnök vidéki útjáról számolt be. A vidék, ahová a tekintélyes politikus ellátogatott, nincs messze Berlintől. A volt NDK-ban jó néhány csöndes vidéki város vagy egykori iparvidék az idegenellenesség és a szélsőjobb melegágyának számít. Ahogy ez gyakran megesik, annak ellenére van ez így, hogy az idegen nagyon kevés ezeken a vidékeken. Leginkább úgy kerülnek oda, hogy a belügyi illetékesek ragaszkodnak a menekültek arányos szétosztásához, ezért aztán akármennyire is a biztonságosabb nyugatnémet tartományokba vágyakoznak, az otthoni üldöztetés elől vagy egyszerűen a szegénység elől menekülő színesbőrűek mégis Brandenburgban vagy Türingiában találják magukat.

A szélsőjobboldali címkével ellátott fiatalok többnyire javíthatatlannak látszanak. Guben városa például rendszeresen szerepel a hírekben. Guben valamikor annyira szocialista város volt, hogy nevében viselte az NDK első elnökének nevét, úgy szerepelt a térképeken, hogy "Wilhelm-Pieck-Stadt Guben". Most pedig úgy szerepel, mint az a hely, ahol tavaly a halálba kergettek egy szerencsétlen algériait. A tetthely közelében elkötelezett baloldaliak emléktáblát helyeztek el, a táblát elkötelezett jobboldaliak pedig a folyamatos rendőri őrizet ellenére időnként ellopják, ez történt most a szombatra virradó éjszaka is. Az algériai gyilkosai ellen per folyik, ez volt az egyik alkalom arra, hogy a parlamenti elnök a helyszínre és a környékre látogasson. Sok jót nem tapasztalt. Azt látta például, hogy egy kisvárosban a helyi hatóságok éppen most rövidítették meg annak az ifjúsági egyesületnek a támogatását, amelyet nemrég ő maga, a parlament elnöke tüntetett ki, mert a helyi rendőrparancsnokkal közösen sokat tettek a jobbos fiatalok jobb útra térítéséért.

Szóval, Wolfgang Thierse helyszíni tapasztalatai megint azt mutatják, hogy miközben Németországban a politikában nincs tere a szélsőjobbnak, a hétköznapi életből azért nem tűnt el. Az is a hét hírei közé tartozott, hogy Türingia tartományi belügyminisztere keményebb fellépést helyezett kilátásba a szélsőségesek ellen. "Lassan ki akarjuk szárítani a jobboldali radikális mocsarat" -- idézte a miniszter szavait az egyik hírügynökség.

Miért ütötte fel a fejét az idegenellenesség, és miért terjedt el annyira éppen Keleten? Ezekre a kérdésekre Németországban sokan keresik a választ. Közéjük tartozik az a két szociológus, akinek a könyve a napokban keltett feltűnést. Alphons Silbermann és Manfred Stoffers felméréséből rendszerint azt az adatot emelik ki, hogy ha a 14 és 17 év közötti német fiataloknak fölteszik azt a kérdést, hogy kicsoda vagy micsoda Auschwitz, akkor minden ötödik azt válaszolja, hogy nem tudja. A felmérés és a két szerzőnek az eredményhez fűzött magyarázata általában is azt igyekszik bizonyítani, hogy a nácizmus rémtettei Németországban lassan feledésbe merülnek. Ez persze érzékeny pontja a Németországban rendszeresen fellángoló vitáknak. Vannak, akik úgy látják, hogy ennyi év után már nem kellene annyit foglalkozni a német történelemnek ezzel a gyászos időszakával, a mai nemzedékeknek egyébként sincs már személyes felelősségük. Ebben a vitában Alphons Silbermann és Manfred Stoffers azon az oldalon áll, hogy küzdeni kell a feledés ellen.

Stoffers: Németországban előfordul, hogy olyan jelenségek ütik fel a fejüket, amelyek láttán a háború előtti idők szemtanúi megdörzsölik a szemüket, és azt mondják, hiszen ezt egyszer már láttuk. -- mondja Manfred Stoffers. -- Ha az okokat vizsgáljuk, hasonló általánosításokra és előítéletekre bukkanunk, mint amelyek annak idején uralkodtak. És amelyek nagyon primitívek és egyszerűek. Legegyszerűbben idegenellenességnek minősíthetjük őket. Egészen odáig, hogy a keleti tartományokban mindig újra azt lehet hallani: a külföldiek elveszik előlünk a munkát. Ami egyrészt ebben a formában megalapozatlan, másrészt butaság.

Hogy miért a volt NDK területén nagyobb a veszély, arra is van válasz:

Stoffers: Ez annak a következménye, hogy 40 éven át eltérően fejlődött a két oktatási rendszer. A nyugati tartományokban az iskolarendszer eleinte a megszálló hatalmak égisze alatt állt. A nácizmus és a népirtás ebben az időben tananyag lett. Németország keleti felében ez nem így volt, mert az NDK nem tekintette a náci múltat saját történelme részének.

És ahogy az ifjúságkutatással foglalkozó szerzőtől hallhatjuk, ami az oktatásból kimaradhatott, azt a mostani körülmények csak súlyosbítják.

Stoffers: Megdöbbentő tapasztalat, és a mi felmérésünk is ezt mutatja, hogy a keleti tartományokban különösen a viszonylag képzetlen, fiatal emberek, akik ráadásul nehéz gazdasági helyzetben élnek, általában nagyon fogékonyak az újnáci, az antiszemita és különösen az idegengyűlölő gondolkodásmódra.

Manfred Stoffers úgy látja, hogy a mai fiatalok gondolkodását meg lehetne változtatni.

Stoffers: Tulajdonképpen ez a lényeg, amiért most adtuk ki ezt a könyvet, és amiért egészen határozottan a nyilvánosság elé lépünk. Itt van egy nemzedék, a 14-20 éveseké, amelyet egyáltalán nem terhelik az apáiknak és nagyapáiknak címzett erkölcsi szemrehányások. Ebben olyan esélyt látunk, amelyet mindenképpen meg kell ragadni, hogy megakadályozzuk azokat a káros fejleményeket, amelyek a tudatlanságból, a múlt elfojtásából adódnak.

Silbermann és Stoffers könyvének a címe így szól: "Sose hallott Auschwitzról? Emlékezés és felejtés Németországban". A fiatalabbik szerző, Manfred Stoffers, úgy látja, hogy a hónapok óta vitatott osztrák fejlemények is őket igazolják.

Stoffers: Még ha a németekre rászólnak is, hogy fogják vissza magukat és nincs joguk beavatkozni az ottani dolgokba, akkor sem állok tanácstalanul a jelenség előtt, hanem igazolva érzem magamat. Nyilván osztrák szomszédainknál is sokan vannak, akik egyszerűen nem tanulták meg a történelmi leckét. És ezek nem buta emberek vagy megszállottak.

Ami ezt a bizonyos történelmi leckét illeti, van a könyvben még egy figyelemre méltó részlet. Mivel az olvasók feltehetőleg nem a szóban forgó tájékozatlan fiatalok, a szerzők a civilizált elithez fordulnak, emlékeztetve az olvasót arra, hogy a tolerancia korántsem tartozik a történelem magától értetődő jelenségei közé, hanem inkább kivétel: a civilizáció luxusa. Az intolerancia kitörései ellen a legjobb védekezés az általános jólét, amelyben az emberek nem érzik veszélyeztetve saját esélyeiket más emberektől, feltételezett vagy valódi fenyegetésektől.

2000. március