Karneváli politika

"Herzlich willkommen bei den Rot-Weißen aus dem Neustadtveedel in Opladen..."

Mire a borús januári vasárnapon, délután három körül az egyesület elnöke e szavakkal üdvözölte az ülésen megjelenteket, akkor a társaság tagjainak többsége már egy-két órája kitartóan ott ült a kis söröshordók mellett. A napirend iránti lelkesedés tehát több mint érthető. A helyszín: a Rajna vidéki Opladen. Kisváros vagy inkább falu, a Kölnnel egybeépült Leverkusen szélén. A Rajna mentén ilyenkor javában tart a karneváli idény, és bármilyen kicsi is Opladen, féltucatnyi karneváli egyesület címere díszíti a füstös Városi Csarnok nagytermének falait. Most a Vörös-Fehérek, az Újvárosi Tüzérek tartják évi rendes ülésüket. Egy vidéki kultúrházat tessék elképzelni, ahol most majdnem ezer férfi ül a zsúfoltan egymás mellé állított hosszú asztalok mellett. Ez Herrensitzung: férfi ülés. Nők egyáltalán nincsenek is - leszámítva a szakácsnőket, a pincérnőket, az énekesnőket, a táncosnőket, és persze Francescát. Ő a mai Nummerngirl. Ami azt jelenti, hogy minden műsorszám előtt behoz egy kartonlapra mázolt számot, és a férfiak már előre tudják, hogy most is úgy lesz, mint tavaly volt meg azelőtt: minél nagyobb a szám, annál kevesebb ruhadarab marad a Nummerngirl-ön. Ez tetszik is az uraknak.

De most még csak az első szám következik: a gárda fellépése. Az egyesületnek, az Újvárosi Tüzéreknek ugyanúgy saját tánckara van, mint minden rendes karneváli társaságnak. Az egyesület tagjai amatőrök, tisztes polgárok, és tekintélyes összegeket, ahogy hallom, jelmezenként akár ezer márkát is áldoztak társadalmi kötelezettségükre. Az elnökség és a tagság körében a gyakorlatiasabb szemléletűek csokornyakkendőt kötöttek a sötét öltönyükhöz, hogy jobban látsszanak kebelükön a hatalmas és színes érmek, szalagok és plecsnik. A saját készítményű kitüntetések brezsnyevi mértékű áradata mellett a tájékozatlan külföldit esetleg az is meglepheti, hogy a tánckar porosz egyenruhában és katonai vezényszóra izzadja végig a fellépést.

Vendéglátóim igyekeznek megelőzni minden félreértést az egyenruhával és a plecsnikkel kapcsolatban: nem a német militarizmus megnyilvánulásával álluk szemben. Éppen ellenkezőleg: a polgári ellenállás jelképével. Tudni illik, hogy a Rajna vidékét a viharos történelem során hol a franciák, hol a poroszok szállták meg. Ennek tulajdonítható, hogy a tél végi hagyományos népi mulatság ezen a környéken kissé átalakult, és a jelmezekkel a helybéli polgárok a megszálló poroszokat gúnyolták ki. A karneváli egyesületeken a porosz titkosrendőrség rajta is tartotta a szemét, de hát betiltani mégse lehetett. Mindenesetre minden álarcos mögött titkos forradalmárt sejtettek, ami nem is mindig állt távol a valóságtól, mert - ahogy tudós kutatók megállapították - a 48-as márciusi forradalom egyik-másik szónoka előzőleg a karneváli üléseken gyakorolta magát. Ezt a műfajt, a konferanszra vagy egyszerűen viccmesélésre emlékeztető népszórakoztatást mind a mai napig hordószónoklatnak hívják. A hordószónokok pedig úgy hakniznak, mint valamikor régen Pesten a színészek szilveszterkor.

A hordószónoklatok nem okoznak csalódást a mai ülés résztvevőinek, a söröskorsókba vagy borospoharakba kapaszkodó férfiaknak. A viccek egy részét pusztán nyelvi okokból nem idézhetem, ezek leginkább kölni nyelvjárásban jók. Az egyébként meglehetősen ártalmatlan pápa-viccek ismertetésétől a Világóra szerkesztője előrelátóan eltanácsolt. Azt is inkább csak jelezni szeretném, hogy egyik-másik korábbi politikai tudósításomat utólag módosítanom kellene. Ami a napilapokban és az országos tévékben nem téma, az az opladeni kultúrházban, az ezerfős zárt körben nemcsak előkerül, hanem alaposan ki is aknázzák. Itt bizony szó van arról, hogy az új berlini kormányzó polgármester homoszexuális, és tanácsok hangzanak el arról, hogy melyik másik országosan ismert politikus lenne az a férfi, akivel össze kellene állnia. Valamint a török és olasz viccek sem feltétlenül ütik meg a politikai korrektség megszokott mércéjét. Úgyhogy maradjunk inkább a politikusoknál, őket nyugodtan lehet bántani, mindjárt azt is elmondom, miért.

Az utolsóelőtti szám a népszerű komikus, Guido Cantz. Elmeséli például, ahogy...

Gerhard Schröder kancellár hazaérkezik Washingtonból. Fontos dolgokat intézett el Bush elnökkel. Mondja is nagy büszkén a feleségének, Dorisnak: világpolitikát csináltam, ma este minden idők legnagyobb politikusával bújsz ágyba. Mire Doris azt kérdezi: akkor most nekem kell Oggersheimbe mennem, vagy a Helmut Kohl jön hozzánk?

Hát ezen jót mulattak Opladenben, de nekem már ott is eszembe jutott: hogy magyarázom ezt el a magyar hallgatónak? Mondhatom-e azt, hogy ez olyan, mintha odahaza valaki azzal állna a vidéki közönség elé, hogy Orbán Viktor felesége esetleg összeszűrné a levet Horn Gyulával? Nem, ezt biztosan nem mondhatom, odahaza ilyen politikai viccekkel nem lehet a nyilvánosság elé állni. Pláne most, hogy választási év van - egyébként Németországban is. Lelkiismeretes tudósítóként tehát utánajártam a dolognak, és megkérdeztem az egyik hordószónokot, Willibert Pauelst. Ő volt az a szereplő, aki mindjárt az elején elmesélt egy nem különösebben szellemes, de a polgároknak igencsak tetsző viccet.

Két kisebb párt egy-egy politikusa, egy kicsi és egy hosszú áll a kölni dóm tornyán és ugrani készülnek. Kérdés: melyikük ér előbb földet? Válasz: tökmindegy, az a fő, hogy ugorjanak.

Willibert Pauels ("ne bergische Jung")

Most kell tennünk egy kis kitérőt. Willibert Pauels ugyanis nemcsak hordószónok, hanem katolikus diakónus is. Igen, jól értették: fölszentelt szerpap. Egyháza megértő: a karneváli idényben fölmentik a szolgálat alól, és Pauels kisvállalkozóként napi 3-4 helyre, hétvégeken akár 10 karneváli ülésre is elautózik. Ez nem mindennapi dolog, először is tisztáznunk kell, hogyan tudja összeegyeztetni, illetve pontosabban szétválasztani, amit a templomban és amit a karneválon mond. De ez nem nehéz. Mint mondja, a vallás és a karnevál fő üzenete ugyanaz: nem vagy egyedül. És van még egy hasonlóság, amit Willibert Pauels egy közkeletű példával világít meg:

Pauels: Minden diktátor tudja, hogy aki kineveti, az már nem fél tőle. Ezért üldözi a komikusokat. És ezért nincsenek máshol olyan jó viccek, mint egy diktatúrában. Mert a vicc felszabadít. És, tudja, itt kapcsolódik a két dolog. A vallás üzenete ugyanaz, mint a humoré. Szabaddá teszi az embert. Olyan könnyűvé, mint egy angyal.

Akkor most rátérhetünk arra, amiért jöttünk. Hogyan reagálnak a politikusok a karneváli viccekre? Dühösek? Mint kiderül: nem.

Pauels: Hiszen pontosan tudják: ha megsértődnének, akkor lejáratnák magukat a közvélemény előtt.

Opladenben a karneváli ülés napirendi pontjai közben beszélgetve azt hallottam valakitől, hogy a pártok azért odafigyelnek, mi hangzik el róluk. Ezt Willibert Pauels el is tudja képzelni, de megjegyzi, hogy szerint ez nem reprezentatív, mert a karneváli közönség hagyományosan konzervatív. És ha már a pártok figyelnek, találkozott-e politikai beavatkozással? Azért is kérdezem ezt, mert tavaly ilyenkor több újságban is rosszallóan említették, hogy a hesseni tartományi miniszterelnök, a kereszténydemokrata Roland Koch kancelláriája egy kicsit átíratta egy hordószónok szövegét. Egy kicsit barátságosabbra formálták a miniszterelnök irányában, és egy kicsit élesebbre vették a politikai vetélytárssal szemben. Bár Wiesbaden nincs is olyan messze Kölntől, Pauels tőlem hallja először az esetet. Ilyesmivel ő nem találkozott. Ő azt tapasztalja, hogy a politikusnak az a fő, hogy beszéljenek róla, akár jót, akár rosszat - csak ne legyen csönd körülötte. Ezért lépnek föl olyan sűrűn a német karneválokon maguk a politikusok is?

Pauels: Igen, mert rettentően jó a fogadtatásuk. Ha valaki el tudja adni magát komikus tehetségként a karneválon, és ha ez bekerül a sajtóba... Itt van például az Állati Komolyság Elleni Rend. Ha lehetne, a politikusok vesztegetési pénzeket fizetnének, hogy megkapják. Mert ez a legjobb reklám. A politikus emberként mutatkozhat, vidám, vicces emberként, és ez szavazatokat hoz.

A svájci nagykövet és neje, a kitüntetés után

Ezt a bizonyos kitüntető címet, az Állati Komolyság Elleni Rendet pár nappal az opladeni ülés után adományozták, mégpedig az egész ország nyilvánossága előtt, a közszolgálati "tévé kettő", a ZDF vasárnap esti főműsorában, egy aacheni helyszíni közvetítés keretében, és nem másnak, mint Svájc berlini nagykövetének, Thomas Borer-Fieldingnek. Az aacheni karnevalisták korábban Guido Westerwellét, a szabad demokraták elnökét is kitüntették, és természetesen jó pár éve a kereszténydemokrata Norbert Blüm munkaügyi minisztert is, aki a rajnamenti jó kedély egyik legnépszerűbb megtestesítője volt. Múlt vasárnap a svájci nagykövet ebből az alkalomból Tell Vilmos jelmezét öltötte magára, tett néhány megjegyzést a vendéglátó ország kancellárjára és pénzügyminiszterére, majd kitért arra, hogy a németek azért szeretik a svájciakat, mert mindenkinek megörülnek, aki még náluk is rosszabbul focizik. Ezt alátámasztandó elmondta egy svájci-német focimeccs történetét, amely úgy szólt, hogy a németek a nagy eszükkel félreértették a szabadrúgást jelző sípszót és levonultak a pályáról, a svájciaknak meg, amilyen gyorsan játszanak, ezután félóráig tartott, míg berúgták az első gólt.

Szóval a rajnavidéki karnevál politikusokkal és diplomatákkal együtt országos ügy, de folytassuk a beszélgetés a diakónussal és hordószónokkal, Willibert Pauels-szel. Ha már végig a politikusok kigúnyolásáról beszélünk, van-e kormánypárti vagy ellenzéki humor?

Pauels: Nincs. Ez mindig attól függ, ki az előadó. A kabaré politikailag inkább baloldali, a címzettek természetesen a konzervatív politikusok. A polgári karnevál hagyományosan jobbra áll. Ott tehát - ahogy én is csinálom - a baloldali politikusokat teszik nevetségessé. És persze - ha van ilyen szerencsénk - akadnak olyan figurák, mint Helmut Kohl. Csodálatosan tudtam utánozni, Kohl mindig kicsit trotlinak tűnt, kiválóan ki lehetett nevettetni. De alapjában nincs olyan irányzat, amelyet mindenki követne.

És végül - bár a pápa-vicceket továbbra sem mesélem el -meg kell kérdeznem, mit szól diakónusának karneváli kiruccanásaihoz a katolikus egyház. Pauelsnek nincs oka panaszra. A politikusokhoz hasonlóan az egyház is rájött, hogy a hordószónoklat kiváló reklám. Akkor az is csak vicc, amivel a fellépését kezdte? Vagy tényleg vannak, akik tiltakozó leveleket írnak Meisner kölni bíboros érsekhez?

Pauels: Nem. Egyáltalán nem. Csak néhányan vannak, akik már attól is elborzadnak, hogy az ember egyáltalán leereszkedik a karnevál bűnös világába. De ez az egyház nagyon konzervatív sarkából jön. A többiek mind nagyon jónak találják.

Pedig én már azt hittem, hogy a fellépésen azért hord piros orrot és szemüveget, hogy ne ismerjék föl a templomban, de Pauels nevetve tiltakozik: ezt úgyis mindenki tudja.

Szóval, a pápa-viccekből sincs baj a kölni érsekségben.

Pauels: De hát végig ezt magyarázom. Az érettséget arról lehet felismerni, ha valaki képes sajátmagán nevetni. Az ideológiai és fundamentalista beállítottságúak pedig arról ismerszenek meg, hogy mindig meg vannak sértődve. Sose engednek meg egyetlen viccet se. De ez az éretlenség fokmérője.

A kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz hozzátartozik, hogy ne csak a politikusok háta mögött beszéljünk a politikus-viccekről. Több pártnál is érdeklődtem, míg végül az FDP szóvivője, Martin Kothé illetékesnek érezte magát. Igaz az, hogy a karneváli ülések tükrözik a politikai hangulatot?

Kothé: Nagyon nagy mértékben. Jól látjuk, hogy a karneváli rendezvények, amelyeket a tévében milliók kísérnek figyelemmel, nagyon erősen meghatározzák a hangulatot, és ha csírájában már megvan az igény a változásra, akkor ezt a hangulatot igazán meg is tudják erősíteni. Példa lehet a három évvel ezelőtti hesseni tartományi választási kampány. Akkor Hans Eichel vezetésével szociáldemokrata-zöld kormány működött, a kereszténydemokraták ellenjelöltje Roland Koch volt. A hangulat aztán a nagy karneváli rendezvényeken billent át Koch javára.

Ezt hogyan állapítják meg a politikai megfigyelők?

Kothé: Ezek a rendezvények forró hangulatú termekben zajlanak, sok alkohol fogy, emberek százai vagy ezrei vannak jelen. A szónokok közvetlenül érzékelik, hogy jól fogadják-e a politikai ellenfélről szóló vicceket vagy túlzásnak tartják őket. Ennyiben ez tényleg a hangulat fontos barométere.

Ha már az elején az FDP szóvivője éppen azt hozta föl példának, milyen körülmények között győzött a hesseni kormány, amelyben egyébként az FDP a koalíciós partner, akkor nála is szóba hozom, hogy a hesseni kancellária tavaly belenyúlt a hordószónoklatba. Lehet egyáltalán felülről szabályozni a politikai humort?

Kothé: Nem. Isten őrizz, hogy megpróbáljuk befolyásolni a karneváli szónokokat, hogy legyenek barátságosak a mi pártunkkal és támadják a többieket. Ennek semmi értelme. Az alaphangulat úgyis adott. Ha jól értem, ön a cenzúráról, a politikai befolyásról kérdez. Ami az FDP-t illeti, álmunkban sem gondolnánk arra, hogy ilyesmivel próbálkozzunk.

És vajon ezt más német pártok is így gondolják? - kérdezem, de az FDP szóvivője eléggé biztos abban, hogy igen. Márpedig az FDP-t akár karneváli szakértőnek is tekinthetjük. Legalábbis a politikusok közül az ő pártelnökük, Guido Westerwelle a karneválok leggyakoribb szereplője, és általában is partner minden ökörködéshez. Erről a pártszóvivő is pont azt mondja, mint amit a hordószónoktól hallottunk: a karnevál kiváló alkalmat kínál a politikusoknak, hogy emberközelben mutatkozzanak és rokonszenvessé tegyék magukat.

És végül egy ellenőrző kérdés a bal-jobb koordinátákról. Willibert Pauelstől azt hallottuk, hogy a kabaré baloldali, a karnevál konzervatív. Hogyan látja a Németországban lényegében bármilyen színezetű - akár jobb, akár bal - koalícióra kapható FDP szóvivője, Martin Kothé a kormánypárti vagy ellenzéki humor dilemmáját?

Kothé: Alapjában természetesen a karneváli humor célpontjai a kormányon lévők, mert az övék a hatalom. Rájuk zúdítják a gúnyt, az ellenzéknek kevesebb jut belőle.

2002. február