A Strauß-recept

Németországban mind a mai napig gyakran idézik a Strauß-receptet. A bajor keresztényszocialisták vezéralakja annak idején azt mondta, hogy az o pártjától, a CSU-tól jobbra már csak a fal van. A CSU-tól jobbra nem létezhet törvényes politikai ero. Aki belefér a CSU-ba, az ott is van, aki még ettol is jobbra állna, annak nincs helye a politikában.

Olyan politikai recept persze nincs, amely minden politikai betegségre jó lenne, de tény, hogy Németországban szélsojobboldali - vagy ahogy errefelé mondják: jobboldali radikális - pártok az országos parlamentbe sohasem jutottak be, a tartományi parlamentekben vagy városi közgyulésekben pedig csak átmeneti és jelentéktelen szerepet játszottak.

A múlt vasárnap Szász-Anhalt tartományban a szélsojobboldali Német Népi Unió, a DVU úgy esett ki a magdeburgi parlamentbol, hogy négy év elteltével már nem is indult újra. A német jobbszél új csoportja, a határozottan jobboldali, de néhány más kisebb pártól eltéroen nem újfasiszta Schill-párt pedig, pár hónappal azután, hogy Hamburgban bekerült a kormányba, Szász-Anhaltban az 5 százalékos küszöb alatt maradt. Ez még nem a vég a Schill-párt számára, hanem csak tisztes vereség, de ahhoz elég volt, hogy Roland Schill máris közölje, hogy pártja mégsem indul az oszi országos választáson.

Szóval, miközben a szomszédos Franciaország sokkot élt át, Németországban hatásos a Strauß-recept. Arra gondoltam, hogy a recept kockázatairól és mellékhatásairól Strauß utódainak háza táján érdemes érdeklodni. A CSU-hoz közel álló Hanns-Seidel-alapítványnál azt ajánlják, hogy a chemnitzi egyetem professzorát, Eckhard Jessét kérdezzem. O jóval általánosabb magyarázattal kezdi a választ.

Jesse: A szélsojobboldali pártok sikertelenségének dönto oka a német történelem súlyában keresendo. Minden olyan pártnak, amely nagyon erosen jobboldali, a sajtó heves ellentámadásával kell szembenéznie, ezért a szélsojobb pártok helyzete mindig nagyon nehéz.

Ami a Strauß-receptet illeti, az is érvényes. De mi a professzor véleménye arról, hogy ha a konzervatívok nagyon kinyújtóznak a jobbszél felé, akkor nem veszítenek-e szavazatokat középen?

Jesse: Ha egy nagy, demokratikus néppárt - maradjunk most a CDU-nál - megpróbálja lefedni a jobbszélt, akkor van kilátás arra, hogy a szélsojobboldalon nem tud nagy párt létrejönni. Ha azonban egy olyan párt, mint a CDU, elhanyagolja a konzervatív és jobboldali irányzatokat, akkor látom annak a veszélyét, hogy tole jobbra létrejöhet egy párt.

Példaképpen a professzor neveket sorol. Felsorolja a német konzervatívok olyan ismert nagy öregjeit, mint a jobbszárnyról a híresen kemény volt berlini belügyminisztert, Lummert, és a balszárnyról Geißler volt fotitkárt, Süssmuth volt parlamenti elnököt, Weizsäcker ex-államfot. Ha az utóbbiak elhagynák a CDU-t, akkor veszítenének szavazatokat középen a konzervatívok - folytatódik a válasz, de tudjuk, hogy a német kereszténydemokraták bal- vagy más szóval szociális szárnya zavartalanul muködik.

Jesse: Egy nagy demokratikus néppárt olyan, mint egy ház sok lakással. Lehetoleg minden irányzat elott nyitottnak kell lennie. Ennyiben Franz Josef Strauß receptje helyes. De azért elképzelheto, hogy egy napon létrejön egy demokratikus párt, amely jobbra van a CDU-tól, mint például a Schill-párt Hamburgban.

Eddig azonban - több más európai országtól eltéroen - Németországban a politikai szélsojobb jelentéktelen maradt. Az egyik magyarázat, amit hallani szoktam, úgy szól, hogy nincs olyan vezéregyéniség, aki összefogná a kis szélsojobboldali csoportokat.

Jesse: A németországi helyzet fo oka az, hogy a németek megtanulták a leckéjüket, és a súlyos történelmi tanulságok miatt bármelyik pártnak komoly nehézségei lennének, ha a szélsojobboldalon sok szavazatot szeretne kapni. Egy szélsojobboldali vezetot a sajtó hevesen támadna, tehát nem látok olyan veszélyt, hogy Németországban megint populista szélsojobboldal alakuljon ki. Látja: Franz Schönhuber is megbukott - idézi föl Jesse professzor a republikánus párt egy korábbi vezéralakját. - Idonként vannak sikerek, de a következo alkalommal fordul a helyzet. A DVU 1998-ban Szász-Anhaltban megkapta a szavazatok 12,8 százalékát, most pedig nem is indult. Ezek gyakran kérészéletuek.

Eckhard Jesse professzorról, a chemnitzi egyetem párt- és szélsoségkutatójáról el kell még mondanom, hogy jobbszél-ügyben az alkotmánybíróság is rá támaszkodik. O az egyik szakérto, akit fölkértek, miután a kormány és a parlament a Nemzeti Demokrata Párt, az NPD betiltását kérte az alkotmánybíróságtól. Az NPD a szélsojobb legszélén tanyázik, közeli kapcsolatokkal a verekedos skinhead-ekhez. Jesse professzor jogilag indokoltnak ítéli az NPD betiltását, de politikailag fölöslegesnek, mert az NPD-t kicsinek és jelentéktelennek tartja, és úgy látja, hogy a szélsoséges idegenellenes buncselekményeket viszont a párt betiltása sem fékezné meg. Jesse professzor közben nemcsak jobbra néz, hanem balra is, és azok közé tartozik, akik a másik oldalon inkább látnak veszélyt, mégpedig a kommunista utódpárt, a PDS képében.

A német szélsojobb kezelésérol a konzervatív professzor mellett egy balliberális politikust is megkérdeztem. A helyszín a Majna menti Frankfurt, ahol szélsojobb párt többször is bejutott a városi közgyulésbe. A legutóbbi, az 1997-tól 2001-ig tartó idoben úgy alakult az a parlamenti eroviszonyok, hogy a republikánusok lényegében megakadályozták a megszokott koalíciókat. A kis szélsojobboldali pártnak elég mandátuma volt ahhoz, hogy nem akadt olyan pártszövetség, amelyiknek a pártjai tartósan együtt is tudtak volna muködni a városi kormányban, a magisztrátusban, és a többségük is meglett volna. Nem maradt más hátra, mint egy nagyon nagykoalíció. Azokban az években a Zöld párt tagjaként Trischler Gábor is közgyulési képviselo volt, tole érdeklodtem a részletekrol.

Trischler: Úgynevezett mindenpárti magisztrátust hívtak életre, amelyben a szabad demokraták, a Zöldek, a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták is részt vettek. Ezt úgy definiálták ezek a nagy pártok, hogy ok, mint demokratikus pártok, kormányozzák a várost, és nem engednek teret a radikális szélsojobboldali pártoknak. Egy demokratikus minimum annyit jelentett a városi parlamenten belül, hogy a szélsojobb szavazatai nem vezethettek egy, a helyzetet megváltoztató döntéshez.

Maradjunk még a frankfurti példánál. A konzervatívok miért választották inkább a nagykoalíciót, ahelyett, hogy valamilyen formában bevonták volna a republikánusokat? Akár úgy, hogy kisebbségi kormányt alakítanak, a republikánusok támogatásával?

Trischler: Ez a demokrácia minimuma. Ez nem volt kérdés. Ilyen kérdés nem merülhet föl. Abban a pillanatban, amikor a kereszténydemokraták azt mondták volna, hogy valamilyen tolerálást a szélsojobbtól elfogadnának... nem, ez elképzelhetetlen.

Ez Frankfurtban volt elképzelhetetlen, vagy általában? Annak idején nyilván végiggondolták, hogy volt-e példa ilyen - mondjuk így - kompromisszumra a Szövetségi Köztársaság történetében?

Trischler: 1945 óta nem. Egy demokratikus párt, amely a szélsojobbal leáll, nem szalonképes. Politikailag vége. Kacérkodni lehet, és a verbális csatározások szintjén, nagyon-nagyon szormentén meg lehet engedni egy-egy félszavas megjegyzést, meg is engednek, de arra óriási fölhördülés a válasz, ez alapveto. Akármennyire is konzervatívok, a frankfurti kereszténydemokratáknak még a legmúltbanézobb része se lett volna képes erre.

Trischler Gábornak több más válasza is van arra, miért olyan csekély a német radikális jobboldal jelentosége.

Trischler: Ebben nagyon nagy szerepe van a sajtónak. Egyrészt természetesen a demokratikus politikai pártoknak, amelyek nem állnak szóba sem a jobb-, sem a baloldali radikalizmussal. A másik dolog az, hogy a sajtó nagyon nagy közömbösséggel fogadta és kísérte végig a radikáis pártok tevékenységét a parlamentekben és önkormányzatokban. Ez nagy mértékben hozzájárul ahhoz a benyomáshoz és tényhez is, hogy ezeknek a radikális pártoknak nincs helyük, nem kapnak teret a mindennapi politikában.

De hát a demokratikus pártok Franciaországban sem állnak szóba a szélsojobbal. Mi a különbség?

Trischler: Németországban" szerencse", hogy sokkal tagoltabb a radikális jobboldal, tehát sok kisebb csoport van.

Hát igen: szerencse. Mert a frankfurti zöld helyi politikus, Trischler Gábor rendszeresen arról olvashat, hogy a szélsoséges csoportoknak azért Németországban is lenne tartalékuk.

Trischler: A frankfurti Institut für Sozialforschung  40 éve minden második évben felmérést készít az autoritárius karakterrol. Többezres mintán mérik, hogy az idok változásával mennyit változik ez. Semmit. 17-20 százalék között van ez a lakossági réteg, amely hajlamos lenne arra, hogy adott esetben százszázalékosan beálljon egy Hitler vagy egy Sztálin mögé. Tehát ez adott. Európai átlag. És az az érdekes, hogyan öröklodik például a nagyapákról az unokára - a közti generációkra nem... És hogy ez milyen rétegekbol jön. Tehát nem a szegényekbol jön, hanem általában olyan rétegekbol, amelyek féltik jólétüket, és nem mindig alaptalanul, tehát a leszakadástól félo, a középréteg alján lévo társadalmi rétegből.

2002. április