Hagyjuk a templomot a faluban

- mondják a németek, amikor azt akarják mondani: ne essünk túlzásokba, ne vessük el a sulykot. Nos, a templom ezúttal is a helyén maradt, de ami benne történt, azt egyháztörténelmi eseményként, egy sokáig érvényes tabu megtöréseként értékelték. A közös úrvacsoráról van szó, amellyel alulról szerveződő egyházi csoportok hívták föl a figyelmet magukra és elszánt céljukra, a két nagy keresztény egyház még szorosabb közeledésére. Jobb alkalmat keresve sem találhattak volna: Berlinben szerda estétől ma délig zajlanak Németország első ökumenikus, vagyis közös katolikus-evangélikus egyházi napjai. Többszázezer hívőt és érdeklődőt megmozgató tömegrendezvény ez, mégpedig az eddigi legnagyobb, és már az is nagy szó, hogy többéves előkészítés és kényes kompromisszumkeresés után a két egyház eljutott idáig. De odáig még nem terjed az egyetértés, hogy katolikusok és evangélikusok közösen járulhassanak az Úr asztalához. Ha valakinek ez fordult volna meg a fejében - és, amint a példa mutatja, ilyenek vannak szép számmal - azokat, pontosabban közülük a római katolikusokat, a pápa húsvéti enciklikája tiltotta el az ilyesmitől. Egyes vélemények szerint nem is lehetett teljesen véletlen, hogy a pápa a berlini ökumenikus egyházi napok elé időzítette az enciklikát, amely - mondjuk így - fontolva haladást tanácsol a papoknak és a híveknek. A közös úrvacsora nem is szerepelt az egyházi napok hivatalos programjában, a hivatalos egyházak rosszallással figyelték az alulról jövő kezdeményezést, de nem tudtak vagy nem akartak tenni ellene.

Az ostya és a bor körül máshol nemigen dúlnak ilyen viharok, mint Németországban. Amikor a berlin-brandenburgi katolikus érsekség szóvivőjét, Andreas Herziget kérdeztem, ő ezt mondta:

Herzig: Ez nálunk probléma, világszerte sokkal kevésbé. Rómából is gyakran halljuk, hogy Ázsiában vagy más országokban a katolikus egyháznak nincs gondja a közös úrvacsorával, ez csak a reformáció földjén probléma, ahol a két egyház ennyire egyenrangúan áll szemben egymással.

Vagyis: a legtöbb országban ez azért nem kérdés, mert a keresztények túlnyomó többsége vagy katolikus, mint például Latin-Amerikában, vagy protestáns, mint Angliában. De Németországban a katolikus és az evangélikus egyháznak majdnem pontosan ugyanannyi híve van, mindkettőnek valamivel több mint 27 millió. Ennek megfelelően az utóbbi évtizedekben egyre több a vegyes házasság. Az ilyen esetekben a közös templomlátogatás gondokat okozhat. Legalábbis elvben, katolikus hívő nem fogadhat el úrvacsorát evangélikus lelkésztől, katolikus pap nem szolgáltathatja ki az oltári szentséget evangélikus hívőnek. A gyakorlatban persze nem szokás a keresztleveleket ellenőrizni, de szemet hunyni nem az igazi megoldás. Amikor nemrég, a húsvéti enciklika után, az eheti közös úrvacsora előtt, erről kérdeztem a németországi Evangélikus Egyház tanácsának elnökét, Manfred Kock-ot, ezt fejtette ki:

Kock: Ez olyan dolog, amelyet nagyon fájdalmasnak tartok. Sok a vegyes házasság, és a gyakorlat az, hogy akik még kötődnek az egyházhoz, azok - a papjuk vagy a lelkészük hallgatólagos támogatásával - mindig is egy kicsit felülemelkedtek ezeken a szabályokon. Ez az enciklika azonban megerősítette, hogy ez nincs rendben. Ez az, amiért ez az enciklika kicsit szomorúvá tesz, mert nem nyit távlatot a vegyes házasságok előtt. Pedig tudom barátaimtól, akik a katolikus egyházban vannak, ők nagyon várták, hogy végre megnyíljon az út.

A laikusban óhatatlanul fölvetődik a kérdés, vajon ez a teológiai vita - amelynek részleteiben a Világórában aligha mélyedhetnénk el - fontos-e, értelmezhető-e ma még a hívőknek? Hogy a kérdés jogos, azt egy most közzétett felmérés is jelzi. A berlini ökumenikus egyházi napok kezdetekor a dpa hírügynökség azt jelentette, hogy a németek 57 százaléka szerint ma már nincs megalapozott indoka a két egyház különválasztásának. A hívők még inkább így vélték: a katolikusok 66, az evangélikusok 60 százaléka gondolta úgy, hogy meg kellene szüntetni a különállást. Ekkor már hetek óta a levegőben volt, hogy a berlini Gecsemáné-templomban készülődnek a közös úrvacsorára. A németországi evangélikus egyház első emberét, Manfred Kockot tehát megkérdeztem, meg tudják-e értetni a hívőkkel, miért olyan fontos az úrvacsora körüli teológiai különbség?

Kock: Először is: az úrvacsora felfogásában a különbség viszonylag jelentéktelen. Elég közel kerültünk egymáshoz. Sok teológusnak az a véleménye, hogy alapjában már nincs is nézeteltérés. A tulajdonképpeni nézeteltérés az egyházfelfogásban van. (...) Ha elolvassa az enciklikát, megállapíthatja, hogy a nem katolikus egyházak azért nem fogadhatóak el, mert nem szentelik fel a papokat. A papi hivatal nem a katolikus értelmezésnek megfelelően működik.

Lényegében hasonlóan, de azért érezhetően szigorúbban fogják föl ugyanezt a katolikusoknál, Megint a berlin-brandenburgi érsekség szóvivőjét, Andreas Herziget hallják:

Herzig: Azt hiszem, elég nagy utat tettünk már meg egymás felé, de történetesen az úrvacsorát még nem tudjuk közösen megünnepelni. Aki ebben bízott, azt valószínűleg nem követte figyelemmel a vitákat. A teológiai akadályok még túl nagyok. De tovább haladunk egymás felé, ezért olyan sajnálatos, hogy az egyházi napok hivatalos programjának keretein kívül egy gyülekezet, valamint két kezdeményezés, az "Egyház alulról" és a "Mi vagyunk az egyház" megtörni készülnek ezt a tabut.

Gotthold Hasenhüttl a szertartás közben

Nos, ezt a tabu-döntögetést a héten mégis elkövették. A két katolikus csoport akciójához az evangélikus Gecsemáné-templom csatlakozott. Ez köztudottan rebellis templom: 1989-ben itt volt a kelet-berlini rendszerváltó ellenzéki megmozdulások egyik központja. A tabu megtörése pedig abban állt, hogy nem hallgatólagosan, a felekezeti keveredés fölött szemet hunyva zajlott a szertartás, hanem nyíltan, mondhatni provokatívan. Hogy még jobban érzékeltessék a vállalkozás veszélyes voltát, a rendbontó papra már előzetesen is nehezedő nyomást, csak az istentisztelet közben hozták nyilvánosságra, ki az a katolikus pap, aki az evangélikus gyülekezetben szolgáltatja ki az oltári szentséget. Mint kiderült, az ökuméne egyik élharcosa, a 70 éves teológus és felszentelt pap, Gotthold Hasenhüttl vállalta ezt a szerepet. Ő nem berlini. Talán a földrajzi távolság, talán az előrehaladott kor is közrejátszhat majd abban, hogy enyhébben ítélik meg cselekedetét. Mert hogy a püspöke kérdőre fogja vonni, az biztos. Hasenhüttl az istentisztelet után, a zsúfolásig telt templom zajában így nyilatkozott a feltűnően nagy számban jelen lévő újságíróknak:

Hasenhüttl: Nem félek a következményektől. Azt hiszem, komoly következmények nem is lennének jogosak.

Miért, mi fenyegetheti?

Hasenhüttl: Két lehetőség fenyeget. Az egyik, hogy felfüggeszthetnek, és nem misézhetek többé, a legrosszabb pedig, ami természetesen megtörténhet: a kiközösítés.

A paphoz hasonlóan a hívők is bátornak mutatkoztak. Voltak katolikusok, akik kis sárga kitűzővel jelezték, hogy nem csak úgy belopakodtak az evangélikus szertartásra, hanem tudatosan vállalják tettüket. Aki nem fért be a templomba, az kivetítőn figyelhette az eseményeket, míg végül a pap kiment az ostyával és a borral a várakozók körébe is. A nagy eseményen megjelent a parlament alelnöke, a Zöldekhez tartozó, és egyik tanult szakmája szerint evangélikus teológus Antje Vollmer is, és a közös úrvacsoráról ezt mondta a rá szegezett mikrofonokba:

Vollmer: Én ezt mindig is csináltam az utóbbi években, és mindenki láthatja, hogyan özönlenek ide az emberek. Azt hiszem, ez jelzés lesz.

Ezt a jelzést a helyi sajtó úgy értékelte, hogy egyháztörténelmi jelentőségű esemény történt, hiszen hivatalosan eddig nem esett meg, hogy katolikusok és evangélikusok közösen részesültek volna az oltári szentségben, katolikus pap által, katolikus szertartás keretében. A papnak, Gotthold Hasenhüttlnek mindez természetes volt, és egyszerűen ezzel magyarázta meg a dolgot:

Hasenhüttl: Ez olyasmi, mintha elképzelnénk, hogy Németországban valaki csak akkor maradhatna életben, csak akkor kapna enni, ha német állampolgár. Ugyanígy teljesen tarthatatlan, hogy mi, katolikusok nem hívjuk meg a többieket is az Úr közös asztalához.

A csütörtöki premiert szombaton követte az ismétlés. A két egyház egyenjogúságának jegyében ugyanabban a templomban ezúttal a vendéglátó evangélikusok szertartása szerint tartották meg a rendbontó közös istentiszteletet.

Evangélikus lelkész és katolikus pap az evangélikus úrvacsorán

2003. június