Rossz osztályzatokat kapott az Úr földi személyzete

Nem éppen hízelgő és nem is különösebben tisztelettudó cím, de megvolt a maga oka, hogy a Süddeutsche Zeitung így számolt be arról, ami fölkavarta a két nagy német keresztény egyházat. A németek többsége nem bízik a katolikus és az evangélikus egyházban. Ez derült ki abból a felmérésből, amely egész Németország közállapotait vizsgálta, és amelyből az egyik legnagyobb feltűnést keltő rész az egyházak tekintélyvesztését tükrözte. A két hete nyilvánosságra hozott felmérés készítői nem mondhatóak elfogultnak: a vizsgálat mögött a Stern hetilapon és a ZDF közszolgálati televízión kívül egy ismert tanácsadó cég, a McKinsey rejtőzik, az a cég, amely tanácsadója több katolikus püspökségnek is Németországban. Az első megdöbbenés után a katolikus egyház vezetői válságtanácskozásra ültek össze Berlinben. Andreas Herzig, a berlini érsekség szóvivője kérdésemre így foglalta össze a lényeget:

Herzig: Riasztó, hogy mennyire csökkent az egyház tekintélye a lakosság körében. De ami még rosszabb, hogy a lakosság nem is számít arra, hogy az egyház, elsősorban a katolikus egyház, képes lenne megújulni. Márpedig mi inkább azt szeretnénk, ha a társadalom megújulásra képesnek tekintene bennünket.

A Németországi Evangélikus Egyház tanácsának elnöke, Manfred Kock is úgy látja, hogy megújulásra van szükség. Külföldi tudósítókkal beszélgetve a héten ezt a példát említette:

Manfred Kock

Kock: Mindig a postára hivatkozom. Korábban, ha az embereknek bélyegre volt szükségük elmentek a postára, megvették a bélyeget. Egyházunkat is a bélyegárusítás mentalitása jellemezte. Az emberek azt mondták, hogy ha valaki akar valamit, keresztelőt, esküvőt, temetést, akkor majd idejön. Ennek vége, és az egyházközségek megváltoznak. Közeledniük kell az emberekhez, nem mondhatják, hogy mindenben a lelkész illetékes. Ez az, ami most zajlik az egyházunkban.

Lehet, hogy a posta túlságosan is világi példa, de amikor erről beszélgetünk, mind a katolikusok szóvivője, mind az evangélikusok elnöke gyakran említ ilyen szavakat: kereslet, kínálat, vevőkör. De a mai világ már csak ilyen. A felmérésben a két nagy egyháznak ugyanabban a mezőnyben kellett indulnia, mint Németország más fontos intézményeinek. Valószínűleg nem pusztán német sajátosság, hogy a polgároknak a legkevesebb bizalmuk a politikai pártokban van, de a politikát elég szorosan követik a nyugdíjbiztosítók, a szakszervezetek és az egyházak. A németek a legnagyobb bizalommal az óvodák, iskolák és az autóklub iránt viseltetnek.

Javítja a képet ugyanakkor, hogy a két egyházi szeretetszolgálat, a katolikus Caritas és az evangélikus Diakónia nagyobb bizalmat élvez, mint maguk az egyházak. A berlini katolikus érsekség szóvivője is - amikor a keresletről és kínálatról beszél - azt mondja, hogy a szekularizált világban a szociális szolgáltatásokat szívesen veszik igénybe az emberek, csak éppen a templomba nem járnak annyira. Fellendül viszont a templomi vigasz, eligazítás utáni kereslet az olyan megrendítő, megmagyarázhatatlan események után, mint például a tavalyelőtti szeptember 11-i terrortámadás volt. A tanulság, mondja a szóvivő, hogy mindenki előtt nyitott egyházra lenne szükség.

A felmérésből az tűnik ki, hogy a két egyformán nagy egyház közül az evangélikus egyház iránti bizalom nagyobb. Vajon miért? - kérdeztem az Evangélikus Egyház tanácsának elnökét, aki először is elmondta, hogy nem túl sokat tart egy olyan felmérésről, amelyben az autóklub sárga angyalait mérik össze az egyházakkal, majd a kérdésre így válaszolt:

Kock: Országunkban vannak bizonyos előítéletek egy ilyen pápai egyházzal szemben. Ez megmutatkozott abban a vitában, amely a terhességmegszakításról folyt. Voltak, akik azt mondták, nem jó az az egyház, amelyikbe állandóan beleszólnak kívülről. Ettől mi viszonylag mentesek maradtunk. De hadd tegyem hozzá, hogy ha arról van szó, hogyan viszonyulnak az emberek az egyházukhoz, akkor rám nagyobb benyomást tesz az a hűség, amellyel az emberek ragaszkodnak hozzá, és ebben a katolikusok vannak előnyben. Úgyhogy jólesik, ha a rangsorban följebb vagyunk, mint a másik, de nem érzek diadalt.

Ami a terhességmegszakítás körüli vitát illeti, ez négy évvel ezelőtt komoly konfliktusokhoz vezetett a német katolikus egyházon belül is, a püspökök és a Vatikán között is, meg a papság és a világi katolikusok között is. Végül, egy pápai állásfoglalás nyomán, a katolikus egyház megszüntette a terheseknek nyújtott tanácsadást, mert nem lehetett kizárni, hogy terhességmegszakítás lesz a vége. Az evangélikus egyház, más szempontok alapján, fenntartotta a tanácsadást. A berlini katolikus érsekség szóvivőjének szavaiból utólag egy kis önkritika csendül ki.

Herzig: Azt hiszem, egész Európában Lengyelországban a legmagasabb a terhességmegszakítások száma. A lengyel pápa ezt mindig rosszalja, de szankciók nincsenek. Nálunk talán közrejátszott az a német mentalitás is, hogy mindent meg kell vitatni Rómával is. Amiből az következett, hogy ha mindig Rómához fordulunk, ha mindig mennek a feljelentések, ha Rómáig jutnak a német társadalmi viták, akkor egyszer bekövetkezik az a pont, amikor a pápának döntenie kell, és ő aztán így döntött.

Másfelől annak, hogy a pápisták és a lutheránusok másképp kezelik az ilyen ügyeket, van olyan hatása is, amelyre talán nem gondolnánk. Németországban két éve megfordult a helyzet: immár egy kicsit több a katolikus, mint az evangélikus hívő. Legalábbis a hivatalos nyilvántartás szerint. Kevés olyan ország van, ahol a két egyház majdnem egyformán nagy, itt hivatalosan mindkettőnek 27 egész valahány tized millió tagja van, és csak a tizedesvessző után mutatkozik egy kis különbség. Miért fogyatkoznak jobban az evangélikusok? - kérdeztük Manfred Kockot, az Evangélikus Egyház tanácsának elnökét.

Kock: Tulajdonképpen két oka van. Az egyik, hogy a katolikus keresztények még erősebben kötődnek az intézményhez, az istentiszteletekhez. A katolikusoknak vasárnaponként templomba kellett járniuk, amikor nálunk már három nemzedék óta egyfajta liberalizmus uralkodik. És van még egy dolog. Ez a korosztályok eltérő összetételével függ össze, azzal a valószínűleg már alig figyelembe vett, nem még mindig ható felfogással, amely a fogamzásgátlásra vonatkozik. Ez az utóbbi években statisztikailag már alig mutatható ki, de még érezteti a hatását.

A számokkal persze jobb vigyázni. A két egyház összesen 55 milliónyi tagja a németeknek nagyjából 45 százalékát jelenti. Ők azok, akik fizetik az egyházi adót. De az idézett felmérésben csak 39 százalék mondta magát vallásosnak, hatalmas területi eltérésekkel. A katolikus Bajorország szinte az egyház bástyájának tekinthető, míg az inkább evangélikus északi tartományok közül a volt NDK helyén nagy üresség látható. De ha már a számoknál az adófizetők számából indultunk ki, érdemes megemlíteni, hogy Németország azon kevés országok egyike, ahol az egyházi adót az állam szedi be, természetesen önkéntes bevallás alapján. A berlini érsekség szóvivőjétől, Andreas Herzigtől megtudhatjuk, hogy mivel az emberek nem szeretnek adót fizetni, úgy látszik, mintha emiatt is csökkenne a hívők létszáma.

Herzig: Volt egy nagy hullám akkor, amikor a német egyesítés miatt bevezették a szolidaritási pótlékot. Akkor kampány zajlott, azzal a jelszóval, hogy ha kilépsz az egyházból, akkor nagyjából kiegyenlítődik a szolidaritási pótlék. Manapság is úgy van, hogy minden novemberben, amikor az emberek megkapják az adólapjukat, feltűnően sokan lépnek ki. Ez az utolsó lökés ahhoz, hogy elhatározzák, ezen is spórolnak egy kicsit.

De ez csak a látszat. Mind a katolikusoknál, mind az evangélikusoknál úgy gondolják, hogy aki az egyházi adón spórol, annál ez már csak az utolsó csepp a pohárban, az elhidegülésnek nyilván más okai vannak.

Az emberek megnyeréséhez a következő nagy lehetőség május végén kínálkozik, Berlinben. A mindkét egyháznál néhány évenként szokásos, és százezres tömegeket megmozgató nagy országos összejövetel az idén először közös lesz, ökumenikus egyházi napokat tartanak. Az esemény már csak azért is beszédtéma, mert ebből az alkalomból alulról szerveződő csoportok ökumenikus úrvacsorára készülnek egy berlini templomban, és minden jel szerint annak ellenére megtartják, hogy a pápa legutóbbi, húsvéti enciklikája alapján a katolikusoknak ez bizony tilos. Szóval, nem nehéz megjósolni, hogy igen nagy nyilvánosságot fog kapni az egyébként inkább egyházi köröket foglalkoztató teológiai vita.

Ami pedig az evangélikus egyházi vezetővel folytatott beszélgetésünket illeti, szóba került kormány reformtervei körüli vita is, és ennek kapcsán az is, hogy hol áll az egyház. Manfred Kock előrebocsátotta, hogy mindkét nagy pártban vannak hívők, ami pedig őt magát illeti:

Kock: Azokhoz tartozom, akik mindkét párttal mindig konfliktusba vagy harmóniába keverednek. Vagyis, az egyházak befolyása így nem használható ki, mert a politikai álláspontok kölcsönösen kiegyenlítődnek.

Magukról a kancellár által tervezett reformokról, a társadalombiztosítás átalakításáról az Evangélikus Egyház tanácsának elnöke alapjában egyetértőleg nyilatkozott. Sőt, amikor azt fejtegette, hogy nemcsak megszorításokra van szükség, hanem arra is, hogy fizessenek a gazdagok, már-már az volt az érzésem, mintha a német szociáldemokrata balszárny érvelését hallanám. Manfred Kock további szavai csak erősítették ezt az érzésemet.

Kock: Ez a baj az egyházi megnyilatkozásokkal, hogy mindig kihasználják őket. Abban a pillanatban, hogy azt mondtam: vegyük a bátorságot a reformokhoz, azt mondták az emberek: az egyház Schrödert támogatja. Még levelet is kaptam egy kereszténydemokrata testülettől, a CDU evangélikus munkacsoportjától, és erősen bíráltak, amiért Schrödert támogattam. Ha pedig most megnézem, mit tervez a CDU, az még erősebb, mint amit Schröder csinál. Úgyhogy most várom, hogy megint levelet kapjak, amelyben megköszönik, hogy támogatom a CDU-t. De erre hiába várok.

2003. május