Banán

Ez alatt a cím alatt számolt be hónapokon át több mint húsz folytatásban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a tévéelnök-választás körüli huzavonáról. A cím egyértelmű célzás: a derék frankfurti kollégák banánköztársaságban érezték magukat, mióta egy szociáldemokrata miniszterelnök beleavatkozott a második országos közszolgálati tévé, a ZDF elnökválasztásába. Most, hogy ősszel országos választás lesz, konzervatívok és szociáldemokraták egymásra mutogatnak. A szociáldemokrata Wolfgang Clement észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök meg akarja akadályozni, hogy konzervatív elnöke legyen a tévének - mondják a konzervatívok. A keresztényszocialista Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, nyomban miután nemrég kancellárjelölt lett, megakadályozta a balra húzó kompromisszumos elnökjelöltet - mondják a szociáldemokraták. Tény, ami tény: a decemberi és az eheti forduló egyaránt eredménytelen maradt, pedig az utóbbi hetekben már további két tartományi miniszterelnök kereste a kompromisszumot.

Bár tíz percben aligha tudunk mindent elmondani, próbáljuk meg megvizsgálni, valóban banánköztársaság-e a szövetségi köztársaság. Rövid történelmi visszapillantás: a hitleráj után Németország nyugati fele a megszállóktól angol-amerikai típusú közszolgálati rádiókat és tévéket kapott, mindjárt többet is. Sok minden máshoz, például a rendőrséghez és az oktatáshoz hasonlóan a rádiózás-televíziózás is tartományi hatáskör lett. Ezzel akarták a nyugatiak elejét venni a rossz emlékű központi állami propagandának. Az ARD, a német "tévé egy" azóta is tartományi rádiókból és tévékből van összerakva. Ez olyan jól sikerült, hogy a kereszténydemokrata Konrad Adenauer, az NSZK első kancellárja szeretett volna e mellé, ellensúlyként, egy országos kormánytévét is. Ezt az alkotmánybíróság megvétózta, így a "tévé kettő", a ZDF is a tartományoké. Ennek köszönhető, hogy a ZDF élére kisebb parlamentnek beillő, 77 tagú kuratórium került. A 77 tag között ott van mind a 16 tartomány képviselője, többnyire a médiáért amúgy is felelős kancelláriaminiszter személyében. Maguknak a tartományi miniszterelnököknek a felügyelőbizottságban jutott hely. A kuratóriumban képviselve van az országos kormány is, többek között a kormányszóvivő és a belügyminiszter révén. A maradék helyek többségét társadalmi szervezetek küldöttei foglalják el: egyházak és szakszervezetek, filmművészek és a sztálinizmus üldözöttei és még sokan mások. De akár hiszik, akár nem: ők is besorolhatók valahová politikailag. Erről itt egészen nyíltan beszélnek. A szakkifejezés: a "baráti kör". A kuratóriumi tagok a két nagy néppárt valamelyikének a baráti köréhez tartoznak. A kettő közül a konzervatívoké a nagyobb. Gert-Joachim Glaeßner professzor, a berlini Humboldt egyetem belpolitikai intézetének vezetője, aki segít nekünk eligazodni, ezt így foglalja össze:

Glaeßner: Ez azt jelenti, hogy bizonyos mértékben eltorzították az eredeti gondolatot, amely szerint az állam helyett társadalmi testületeknek kellett volna ellenőrizniük a tévét. Az egész a pártok eszközévé süllyedt. Másrészt meg kell jegyeznünk, hogy legalább a társadalmi ellenőrzés minimuma megvan, amit a kereskedelmi rádiókról és televíziókról nem mondhatunk el, hacsak az etikai bizottságokat meg a tartományi rádió- és televízió testületeket nem számítjuk ide.

Szóval, a kuratórium a pártok eszköze lett. Ez nem éppen példátlan Európában. Olaszországban több évtizeden át hagyomány volt, hogy a három nagy tévét fölosztották a három nagy párt között, manapság pedig Berlusconi tulajdonosként a magántévéket, miniszterelnökként a közszolgálatiakat tartja befolyása alatt. Ausztriában minden reform ellenére nemrég megint a kormány emberét választotta a kuratórium a közszolgálati rádió és tévé élére. Ehhez képest az itteni helyzet jobbnak mondható, a megegyezésre törekvő német demokráciában a politikai befolyás is másképp érvényesül.

Gert-Joachim Glaeßner

Glaeßner: Azt hiszem, két tényezőről is szó van. Az egyik az, amelyet Ön is említett, hogy a német politika nagyon törekszik a konszenzusra. A másik, ami szerintem még fontosabb befolyást jelent, az a szövetségi államszervezet. Az ARD-n, a tartományi rádiók és tévék ernyőszervezetében mindig többféle politikai irányzat van jelen. Hagyományosan úgy mondják, hogy a kölni tévé inkább vörös, a bajor a CSU-hoz, a délnémet a CDU-hoz áll közel, és így tovább. Szövetségi szinten ez bizonyos egyensúlyt jelent. A ZDF-fel az a baj, hogy szövetségi intézmény, és ezen a szinten kellene megteremteni azt az egyensúlyt, ami az ARD-ben a tartományok különbözősége révén valósul meg. Úgy látom, hogy a ZDF szintjén ez sokkal nehezebben megy.

Végső soron azt szokták mondani, hogy a ZDF inkább jobbra, az ARD inkább balra húz. Glaeßner professzor, a politikatudós és tévénéző szerint észre lehet-e venni a műsorban a különbséget?

Glaeßner: Azt hiszem, hogy a híradókban vagy a magazinműsorokban az átlagnéző nem vesz észre ilyesmit. Legfeljebb, ha a regionális híradókat hasonlítjuk össze, akkor vehetünk észre különbséget a müncheni, a hamburgi vagy a kölni tévé között.

A német típusú közszolgálati kiegyensúlyozottság egyik kulcsa, hogy a vezető posztokat igyekeznek arányosan elosztani. Ha például egy főszerkesztő inkább jobbra húz, akkor a helyettesének illik a szociáldemokraták barátjának lennie.

Glaeßner: Talán úgy mondhatnánk, hogy a közszolgálati rádió és tévé negatív oldalának ez a pozitív hatása. Ha már közszolgálati, és ha már nem egyetlen párt uralkodik évtizedeken át, akkor be kell vonni a többieket is. Már csak azért is, mert előadódhat az a helyzet, hogy máskor más kerül kisebbségbe. Ily módon kialakult egyfajta tandem, és ennek természetesen megvan az a hatása, hogy meg lehet előzni a radikális elcsúszásokat jobbra vagy balra, hiszen valamilyen módon kompromisszumra kell törekedni.

A ZDF elnöki posztja körüli, most is folyó huzavona hátterében többen azt sejtik, hogy most, a választási év elején mindkét tábor igyekszik a saját jelöltjét bejuttatni. De Glaeßner professzor szerint a választást ezzel sem megnyerni, sem elveszíteni nem lehet.

Glaeßner: Azt hiszem, a választás kimenetele szempontjából teljesen közömbös, hogy ki a ZDF elnöke. Sőt, még a főszerkesztők szintjén sem lehet ez olyan döntő. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha egy intézményt évtizedeken át egyoldalúan az egyik párt híveivel töltenének föl, és megengednék nekik, hogy azt csinálják, amit Berlusconi Olaszországban magánvállalkozóként csinál. Vagy azt, amivel egy kicsit a SAT 1 kereskedelmi tévé próbálkozott a legutóbbi kampányban Helmut Kohl javára. De ez a német közszolgálati rendszerben nem valósítható meg.

Az elméleti megalapozás után következzék a politika gyakorlata. A már említett egyik politikai nagyágyú, Wolfgang Clement, a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália szociáldemokrata miniszterelnöke az ősszel azzal keltett feltűnést, hogy a tévé-elnök-választási előkészületek kellős közepén kijelentette: az egész választási rendszert meg kellene reformálni, mert itt most a színfalak mögött fondorkodnak, és ehelyett nyilvános, áttekinthető eljárásra lenne szükség. Politikai jelöltek helyett a szakmailag legalkalmasabb jelöltet kellene megtenni elnöknek. Volt is felháborodás, különösen, miután a kuratórium két "baráti köre" által fele-fele alapon összeállított nyolctagú jelölt-találási bizottságban más tartományi miniszterelnökök már javában serénykedtek a politikai kompromisszumon. Természetesen a régi formula, a "kétszer kettő" alapján, amely azt jelenti, hogy az elnök és a három igazgató közül ketten balra, ketten jobbra kell hogy húzzanak. Clement miniszterelnöknek nem volt ideje, hogy elmondja a Világórának, mit javasol ehelyett, de a nevében szívesen nyilatkozott valaki, aki több okból is illetékes. Egyrészt, mert a filmszakma képviseletében ő is ott ül a ZDF kuratóriumában, mint a pártoktól független média-szakértő, másrészt mert ezen kívül Wolfgang Clement kormányának szóvivője is. Amikor azt kérdeztem tőle, mennyire politikai ügy a tévé-elnök-választás, akkor Miriam Meckel - egyébként Németország legfiatalabb professzora - így válaszolt:

Miriam Meckel

Meckel: Pártpolitikailag eléggé erősen függő, és éppen ezt a problémát kell megoldani Wolfgang Clement miniszterelnök szerint és szerintem. Lépésről lépésre csökkentenünk kell a pártpolitikai meghatározottságot, és a pluralista demokrácia jegyében kel olyan jelöltet találnunk, aki szakmailag alkalmas és a kuratórium is elfogadja. Ezt eddig nem annyira az akadályozta meg, hogy miniszterelnökök vettek részt a jelölésben, hanem az, hogy a kuratórium pártpolitikailag két baráti körre oszlik, és nincs mód a rugalmasságra, mert két tömb áll szemben egymással.

De már amikor a ZDF-et megalapították, már akkor is éppen a politikát akarták kihagyni a kuratóriumból, és látjuk, mi lett belőle. Nem megint oda jutnának-e az új rendszerrel is, ahol most vannak? -vetem közbe. Meckel professzor történetileg egyetért velem, de úgy látja, hogy most, a tévéelnök-választás kudarca miatt lenne esély a változásra. Lám, mire lehet jó, ha valamiért a pártok nem tudnak megegyezni a tévéelnök személyéről... De mégis, milyen új megoldásra gondolnak? Nyilvános pályázatra?

Meckel: Az egyik, hogy az elnökválasztás nyilvános és átlátható legyen, például nyilvános meghallgatás formájában. A másik, hogy újra kellene gondolnunk, szükség van-e 77 tagú kuratóriumra. Harmadszor pedig a kormánytagokat és pártpolitikusokat ki kellene hagyni a kuratóriumokból és felügyelőbizottságokból.

Egyelőre itt még nem tart a második német közszolgálati tévé, a ZDF. A tévé-elnök-választás az eddigi módszerrel vallott kudarcot. Pedig az eheti kuratóriumi szavazás előtt két tartományi miniszterelnök már talált közös jelöltet. Rajnavidék-Pfalz szociáldemokrata és Türingia kereszténydemokrata miniszterelnöke a másik közszolgálati tévé, az ARD műsorigazgatóját javasolta, aki korábban szociáldemokrata párttag volt, de már rég visszaadta a tagkönyvét. De ő sem volt elég jó, mégpedig sok kommentár szerint azért nem, mert mióta Edmund Stoiber bajor miniszterelnök az ellenzék kancellárjelöltje, azóta Münchenből hirtelen megnőtt a nyomás. És jó, ha tudjuk, hogy a kuratórium konzervatív baráti körét az a Wilfried Scharnagl vezeti, aki korábban Stoiber pártjának, a CSU-nak az újságját főszerkesztette, és aki hamarosan a kereszténydemokraták barátjának számító Leo Kirch médiabirodalmához szegődik tanácsadónak.

Az elnökválasztás kudarca után a ZDF üzemi tanácsa nyilatkozatban tiltakozott, mondván, hogy kár érte a ZDF-et, a történtek rosszat tesznek a tévé tekintélyének. Az üzemi tanács elnökét, Edgar Rößlert arról kérdeztem, hogy ő is a választási kampány részének tartja-e az elnökválasztás kudarcát.

Rößler: Hát, a közelgő parlamenti választás nem könnyítette meg a jelölést.

Meglehetősen diplomatikus volt - jegyzem meg.

Rößler: Hát igen.

És hogyan látják házon belül a ZDF politikai irányvonalát a húsz éven át szolgáló tévéelnök, Dieter Stolte alatt? Miért olvasom mindig azt, hogy a ZDF közelebb áll a konzervatívokhoz?

Rößler: Ez nyilván azzal függ össze, hogy a CDU baráti köre 42 taggal sokkal nagyobb, mint a kormánykoalícióé 35-tel. És azzal is, hogy a ZDF-nek húsz éve olyan elnöke van, akit a CDU híveként skatulyáztak be.

Az üzemi tanács elnökének szavaiból persze kiérződik, hogy nem ért egyet az ilyen beskatulyázással. De ha a tévéelnököt mégis így skatulyázták be, akkor hogy van az, hogy a ZDF mégsem húz jobbra?

Rößler: Azért, mert a szereplők, akár a tévéelnök, akár a műsorigazgató vagy a főszerkesztők önállósítják magukat. Nem bábok azoknak a kezében, akik úgy gondolják, hogy ügyelni kell a politikai irányra. Mind profik, jó újságírók, és így meg tudták őrizni a függetlenségüket a politikával szemben. Különben nem is kerültek volna ezekre a posztokra.

De azért szerepet játszik az is, hogy a fontosabb posztokon egyensúlyban vannak a két nagy tábor hívei?

Rößler: Ez is egyfajta egyensúly, és a ZDF történetében ez bevált. Ugyanúgy, ahogy szerintem bevált az elnökválasztáshoz szükséges háromötödös többség is, mert konszenzusra, a két politikai tábor közötti megegyezésre ösztönöz .

2002. január