Radarveszély

Valószínű, hogy a 60-as, 70-es években a Varsói Szerződés tagállamaiban, így Magyarországon is sugárfertőzésnek voltak kitéve a radaroknál dolgozó katonák - mondta egy vezető német fizikus a Krónika kérdésére. Az előzmény: a nyugatnémet hadsereg, a Bundeswehr a 60-as, 70-es években rosszul árnyékolta a radarokat, nem tartotta be a sugárvédelmi előírásokat. A károsultak - magyarán: betegek, sőt torzszülöttek - régóta húzódó ügyére néhány hónapja figyelt fel a közvélemény, és tegnapelőtt lett kész az a jelentés, amelynek alapján a Bundeswehr immár elismeri felelősségét, és kárpótlást ígér volt és jelenlegi katonáinak. Ennek kapcsán jelentette ki egy sajtóértekezleten Sebastian Pflugbeil, a német sugárzásvédelmi társaság elnöke, hogy valószínűleg hasonló károsodás érhette az NDK Néphadseregének radarosait is, de ezt eddig senki sem vizsgálta meg. Ugyanezt a véleményt képviseli a német katonák érdekvédelmi szervezetének egyik vezetőségi tagja, Jürgen Meinberg is. A Krónika kérdésére Sebastian Pflugbeil nagyon valószínűnek mondta azt is, hogy a hasonló szovjet radarberendezések hasonló sugárfertőzést okozhattak a Varsói Szerződés más országaiban is. Hogy ezzel a német egyesítés óta eltelt több mint tíz évben eddig miért nem foglalkoztak, azt azzal magyarázta, hogy a volt NDK Néphadsereg katonáinak nincs lobbyja, de most, miután a Bundeswehr katonái kárpótlásra számíthatnak, valószínűleg a keletnémet radarok mellett szolgáló katonák ügyét is vizsgálni kezdik. Ami a nyugatnémet károsultakat illeti, ők több mint százan vannak, és ügyvédjük fejenként 600.000 márkás kárpótlást követel a védelmi minisztériumtól. Mint mondta, a katonákat a megengedett röntgensugárzásnak legalább 500-szorosa érte, a hadsereg a szó szoros értelmében eltüzelte alkalmazottait, egy olyan időszakban, amikor például az atomerőművekben már sokkal szigorúbban betartották a sugárzásvédelmi előírásokat. A védelmi minisztérium megbízásából készített jelentés ezzel szemben úgy látja, hogy a 70-es évek elejéig általában nem tudtak eleget a sugárzás veszélyeiről, de a jelentés azt is megírja, hogy a parancsnokok és maguk a katonák közül sem vette mindenki komolyan még a meglévő biztonsági intézkedéseket sem. Scharping védelmi miniszter a jelentés közzététele után gyors és nagyvonalú kárpótlást ígért.

2001. június


Ehhez kapcsolódik:
Egy évvel később
következő cikk
vissza az étlaphoz