Radar

A hidegháború késői áldozatainak ügye csak lassan halad, olyan lassan, hogy néhányuknak már csak az örökösei vehetik át a kárpótlást. Jókora késéssel derült ki, hogy évtizedeken át fölöslegesen és felelőtlenül tették ki rákkeltő röntgensugárzásnak a radartechnikusokat a nyugatnémet hadseregben, a Bundeswehrben éppúgy, mint az NDK Nemzeti Néphadseregében. Olyan amerikai és szovjet katonai radarokról van szó, amelyeket a NATO-ban és a Varsói Szerződésben annak idején több országban is használtak. Az áldozatokat egy nagy berlini ügyvédi iroda képviseli a német védelmi minisztériummal, és néhány hete már az amerikai gyártókkal szemben is. Olyan, ismert cégekről van szó, mint például a General Electric, és a berlini ügyvédek többszázmillió eurót követelnek tőlük. Az egykori szovjet gyártókkal szemben reménytelennek tartanák a pereskedést. Az iroda több mint 800 áldozatot tart nyilván, közülük több mint 150 keletnémet, de hogy hányan lehetnek olyanok, akik nem fordultak ügyvédhez, azt nem tudni. Az ügy lényegét Remo Klinger ügyvéd így foglalja össze.

A probléma 2001 elején bukkant föl, amikor ismertté vált egy jelentés, amelyet a Bundeswehr addig titokban tartott. Az derült ki belőle, hogy a Bundeswehrnél a radarokból rendkívül magas röntgensugárzás lépett ki, az 50-es évek végétől egészen a 80-as, részben még a 90-es évekig is. Azután láttak hozzá, hogy megoldják a problémát. Ez egyszerűen ment, elég volt ólomüveg- vagy kerámia árnyékolással körülvenni a csöveket. Attól fogva nem lépett ki röntgensugárzás, a probléma megszűnt. Addig a radartechnikusok kis csoportját és a radarkezelőket érintette a dolog. Azokat már nem, akik száz méterrel távolabb voltak, és a lakosságot sem. Nem a radarsugárzás hatásával foglalkozunk, hanem a radarral összefüggő röntgensugárzással.

Egy szakértői bizottság már kivizsgálta az ügyet, a védelmi minisztérium elismerte, hogy az történt, ami történt, majd gyorsan és egyszerűen kárpótlást ígért. Ebből azonban egyelőre nem lett semmi, mert a jogi felelősségről még folyik a vita. Közben a parlament egy második független szakértői bizottságot bízott meg, ez még a munka elején tart. Az ügyvédi iroda megelégelte a huzavonát, és néhány hete az ügyvédek kedvelt módszeréhez folyamodott: az Egyesült Államokban indított felelősségi pert. Már csak azért is, mert a radarokhoz mellékelt korabeli kezelési utasítások hiányosak voltak, nem hívták föl kellőképpen a katonák figyelmét a veszélyre.

A követeléseket műszaki adatokkal alapozzák meg. Vannak régi mérési jegyzőkönyvek - főleg Nyugat-Németországból, az NDK-ból alig. Aztán felkutatták a meglévő régi radarokat, bekapcsolták és utólag bemérték őket. Nagy különbségek nincsenek, de a szomorú rekordot a szovjet gyártmányú P 15-ös tartja.

Ezeknél a méréseknél, amelyeket tavaly végeztek, akkora röntgensugárzás lépett föl, hogy 200-szorosan túllépte a határértéket. Tavaly többfajta típusú radarberendezést is utólag bemértek, de mindegyik közül ez, a P 15-ös bocsátotta ki a legmagasabb röntgensugárzást. Ezt a berendezést az NDK Néphadseregnél alkalmazták, és bizonyára Magyarországon is.

Remo Klinger ügyvéd nemcsak a jogi, hanem a műszaki kérdésekből is felkészült. Szavaiból olyan felelőtlenség képe bontakozik ki, amely Keleten és Nyugaton egyaránt uralkodott.

Az árnyékolás műszakilag egészen egyszerűen lehetséges volt. Amikor 1980 körül hozzáláttak, akkor minden további nélkül meg tudták csinálni. Rendelkezésünkre állnak mérési jegyzőkönyvek a Bundeswehrből az 50-es évekből, és azokból kiderül, hogy már akkor tudtak a csövek nagyon magas röntgensugárzásáról. Ennek ellenére 20-25 évig tétlenek maradtak.

A tétlenségnek most jogi következményei lehetnek. Kérdés, hogy a bíróság előtt mennyire bizonyítható a kelet- és a nyugatnémet hadsereg, egészen pontosan a jogutód össznémet védelmi minisztérium felelőssége.

Van elég jel, ami erre utal. Egyrészt ezekben a foglalkozási ágakban sokkal magasabb a rákos betegségek aránya. Másrészt a betegek körében halmozódnak azok a fajta rákbetegségek, amelyeket jellemzően a sugárzás okoz. Egyébként jogilag az érvényes, hogy ha valaki nem tartja be a munkavédelmi előírásokat, és ilyenek az NDK-ban is léteztek, akkor neki kell bizonyítania, hogy a betegség nem a sugárzásra vezethető vissza.

A beszélgetés közben megtudom: ha a nyugatnémet hadseregben történtek most, jókora késéssel nem szivárognak ki, akkor a keletnémet radartechnikusok szomorú sorsáról sem tudnánk semmit. Remo Klinger ügyvéd szerint a veszélyeztetettség hasonló volt keleten és nyugaton. A következmények sem ismernek határokat. A volt radartechnikusok közül nagyjából havonta meghal valaki. A több mint 800 érintettet képviselő berlini ügyvédi irodában egyértelműnek tartják a helyzetet, és remélik, hogy jövőre lezárul a pereskedés és a vita a német védelmi minisztériummal. Az ügy azonban láthatólag kényesnek számít. A radarsérült katonák ügyvédje után megkerestem a minisztériumot is, és a parlament által megbízott független szakértői bizottságot is. Mindkét helyen azt a választ kaptam, hogy az ügy mostani állásánál nincs mit mondaniuk a sajtónak.

2002. november