A Kurszk tragédiája után

Hogy mindjárt az elején tisztázzuk az erőviszonyokat: a német haditengerészet összes tengeralattjárója körülbelül háromszor beleférne egyetlen olyan orosz tengeralattjáróba, mint a Kurszk. Christian Dienst fregattkapitány így mutatja be a csapatot:

Dienst: Ez egy kicsi, de finom flottilla. 12 hagyományos tengeralattjárónk van, a 206A osztályból. Ezeket Németországban gyártották.

A mostani német tengeralattjárókat a hidegháború idején állították hadrendbe, a feladat egyértelmű volt.

Dienst: A tengeralattjárókat annak idején azért vezették be, hogy a Keleti-tengeren, gyakorlatilag a Varsói Szerződés kapuja előtt felderítő tevékenységet folytassanak, illetve megakadályozzák az ellenség felvonulását.

Ma már bízvást megállapíthatjuk: ezt a feladatot teljesítették, a dán szigeteket nem érte támadás Kalinyingrád felől. Azóta alaposan megváltozott a helyzet. A keleti-tenger partján fekvő Eckerförde kikötőjében, ahol a német tengeralattjárók állomásoznak, félretették a pár évtizedes válságforgatókönyveket. A Varsói Szerződés megszűnése után egyébként is csökkent a nagy, hadászati tengeralattjárók jelentősége, Németországnak pedig eleve nem is voltak sem ilyen nagy, sem pedig atommeghajtású vagy atomfegyverrel fölszerelt tengeralattjárói. A tengeralattjárók most a balkánihoz hasonló válságok megelőzésére vagy megfékezésére készülnek.

Dienst: Most már folyamatosan jelen vagyunk egy tengeralattjáróval a Földközi-tengeren, és jelezzük, hogy más NATO-partnerekkel együtt a Szövetségi Köztársaság felelősséget visel a Földközi-tenger térségéért is.

Ez azonban már nem igényel akkora erőket, mint régen a szovjet fenyegetés ellensúlyozása.

Dienst: Egyre kevesebb a tengeralattjáró. A NATO-ban is egyre több ország csökkenti vagy éppen teljesen felszámolja a tengeralattjáró-állományát.

Szükség lehet viszont tengeralattjáróra a felszíni hajók hadgyakorlataihoz. A tengeralattjáró nehezen utánozható, ez nem olyasmi, mint például a repülésben a szimulátor. És ezzel máris a témánál vagyunk: a Kurszk is manőver közben járt szerencsétlenül.

Dienst: Német szemszögből nagyon sajnáljuk az esetet, és a határokon át is összeköt minket a tengeralattjáró-legénységek szolidaritása. Ezt az is mutatja, hogy a német tengeralattjárósok többezer márkát gyűjtöttek az orosz áldozatok hozzátartozóinak.

De amikor a részletekről kérdezem Dienst fregattkapitányt, a német haditengerészet szóvivőjét, akkor azt mondja, hogy ők is csak annyit tudnak, amennyit az újságokban olvastak. Az oroszok nagyon vigyáznak a katonai titkokra, és egyébként is: a 18 és félezer tonna vízkiszorítású Kurszk és a legfeljebb ötszáz tonnás német tengeralattjárók között alig van hasonlóság. A biztonságról pedig Dienst kapitány lényegében azt a józan álláspontot fejti ki, hogy teljes biztonság nincs, ahogy a repülőgépek is időnként lezuhannak. A határ az, hogy műszakilag mi lehetséges, mit lehet megfizetni, és egyáltalán: milyen veszélyeket lehet egyáltalán elképzelni. A Kurszk a felszíni hajókhoz hasonlóan kamrákra van felosztva. Ha egy-két kamra megsérül, a többiben ki lehet tartani, amíg jön a mentés vagy a tengerészek kimentik saját magukat. A német tengeralattjárók olyan kicsik, hogy egyetlen kamrából állnak.

Dienst: A német tengeralattjárókat ezért olyan rugalmas acélból építik, ami műszakilag egyáltalán lehetséges. Mindegyik balesetünk olyan volt, hogy a borítás behorpadt, de egyszer sem fordult elő, hogy beszakadt volna. Olyan baleseteink voltak, hogy a tengeralattjárók halászhálókba futottak, az egyik pedig beszorult egy olajfúrótorony talapzatába.

Ha mégis betörne a víz, a németek olyan mentőrendszert találtak ki, amely leginkább az autók légzsákjára emlékeztet. Baj esetén megtelik levegővel és a felszínre emeli a tengeralattjárót. A németek mentési elve az, hogy a vízalatti szerencsétlenségből a lehető leghamarabb felszíni szerencsétlenség legyen. Ha a légtartály sem és a tartalék rendszer sem segít, vagyis a hajó lenn marad, akkor lehet használni a lélegeztető hálózatot.

Dienst: Ezt úgy képzelje el, hogy végigmegy egy cső a tengeralattjáróban, és ezen egy-két méterenként vannak csatlakozók. A húsztagú legénység mindegyik tagjának van oxigénmaszkja, és egyik csatlakozótól a másikig kapaszkodik a cső mentén, míg eléri a kiszálló nyílást.

Képzelhetjük, hogy ez nem könnyű mutatvány. A legénység a szárazföldön egy 30 méter mély medence fenekén gyakorolja, hogyan tud sötétben és vízben levegőért menni és eltapogatózni a vészkijáratig, aztán túlélő ruhában felúszni a felszínre. Ha ez sem sikerül, akkor a viszonylag kis német tengeralattjárókat úszódaruval is ki lehet emelni, a 18 és félezer tonnás Kurszk esetében ez szóba sem jöhetett. Ezért érkeztek a norvégok és az angolok is a helyszínre, de szakértőnk józan elemzése szerint csodákat tőlük sem lehetett várni.

Dienst: A norvégok egyszerűen csak annyival tudtak többet az oroszoknál, hogy miután ők az Északi-tengerből, nagy mélységből termelik ki a kőolajat, a búvároknak nagy tapasztalataik vannak a száz méter mélyen végzett munkában. A tengeralattjáró-mentéshez viszont nem ajánlottak szakértelmet. Ahhoz a brit haditengerészet ajánlotta fel a tudását, de Ön is láthatta, hogy amikor a mini tengeralattjáróval megérkeztek, ők meg nem fértek hozzá a Kurszkhoz, hanem csak a búvárok tudtak dolgozni.

Ma már tudjuk, hogy minden segítség későn érkezett. És ez nem meglepő.

Dienst: 50 méteren vagy még mélyebben olyan hideg a víz, mintha valakinek télen meztelenül kellene mászkálnia a szabadban. Ezt nem lehet sokáig bírni. Ha nincs mód túlélőruhát fölvenni, akkor a túlélés esélyei nagyon csekélyek.

Hogy mennyire csekélyek, azt Dienst fregattkapitány magától nem mondja ki. "Néhány óra?" -- kérdezem. "Igen. Legföljebb annyi."

2000. november