Párttilalom?

Berlinben náci fiatalok masíroznak a Brandenburgi kapu alatt. Düsseldorfban bomba robban a városi gyorsvasút állomásán, kilenc ember megsebesül. Az áldozatok bevándorlók a szovjet utódállamokból, a kilenc közül hatan zsidók. Szintén Düsseldorfban, robbanó palackot dobnak a zsinagógára, éppen a nemzeti ünnepre virradó éjszaka. És ezek csak a legkirívóbb esetek az utóbbi hónapok németországi krónikájából. Az esetek nem példátlanok, de az utóbbi időben mintha sűrűsödtek volna. A héten a belügyminisztérium olyan adatokat közölt, amelyek szerint egyik hónapról a másikra megduplázódott a szélsőjobboldali erőszakos cselekmények száma. Valamit tehát tenni kell. És mit tegyen a német demokrácia? Legjobb, ha betiltják az újfasiszta pártot. Pontosabban az egyiket a három országos szélsőjobboldali párt közül. Hát éppen ez az, ami nem olyan egyszerű. Hogy miért, arról elég sok szó esett a héten, miután Otto Schily belügyminiszter hétfőn bejelentette:

Otto Schily

Schily: Egybehangzó véleményünk szerint az anyag, amelyet a minisztérium munkabizottsága gyűjtött össze, nagyon súlyos, és ebben a körben úgy ítéltük meg, hogy kellőképpen alátámasztja az NPD betiltása iránti kérelmet.

Ez a kör, ez az egyetértés, amelyet a szociáldemokrata Schily említ, azt jelenti, hogy kereszténydemokrata tartományi belügyminiszterekkel tárgyalt. A kereszténydemokraták az országos parlamentben az ellenzékhez tartoznak, de több tartományban kormányon vannak. Amiből az következne, hogy az NPD betiltása a párthatárokon átnyúló egyetértésre talált, de ez egyáltalán nem így van. Persze nem arról van szó, hogy a parlamenti pártok közül bármelyik akár a legcsekélyebb rokonszenvet is mutatná a szélsőjobb iránt. A fenntartások részben gyakorlati jellegűek, vagyis a tilalom hatékonyságában kételkednek, részben elviek, mondván, hogy egy demokráciában csak végső esetben szabad korlátozni bármely kisebbség szabadságát. A szociáldemokraták koalíciós partnerei, a zöldek nevében Fritz Kuhn pártelnök tapintatosan, de egyértelműen érzékeltette, hogy gondjaik vannak, alaposak-e a belügyminisztérium indokai a párt betiltására, és segít-e a fő bajon az egyébként kis taglétszámú párt betiltása.

Kuhn: Ha benyújtják a kérelmet, és ha hihetően megalapozzák, akkor nem leszünk ellene, hanem támogatni fogjuk, mindenesetre annak a tudatában, hogy ez a tilalom nem pótolja a társadalmi vitát a jobboldali erőszak okairól.

Hogy miért van szükség társadalmi vitára, arról figyelemreméltó véleményt hallottam. Maga az alkalom is figyelemreméltó -- azt hiszem, elég jellemző a mai német politikára. Könyv jelent meg ezzel a címmel: "Idegenellenesek-e a németek?". A könyvet a parlament elnöke és néhány más tekintélyes politikus jegyzi nevével, jelezvén, hogy nem leplezni, hanem megvitatni kell a címben szereplő kérdést. Az egyik szerkesztő Heiner Geißler, a CDU balszárnyának képviselője, mellesleg Helmut Kohl régi ellenlábasa. A 70 éves kereszténydemokrata a könyvbemutatón azt fejtegette az újságíróknak, hogy milyen különbséget lát a jobboldali szélsőség és a jobboldali radikalizmus között -- olyan különbséget egyébként, amelyet mások nem különösebben szoktak emlegetni, a szóhasználat Németországban keveredik.

Geißler: A jobboldali szélsőségesek célja az alkotmány felszámolása, a parlamenti demokrácia alapjainak megszüntetése, a Führer-elv bevezetése, a hatalommegosztás és a parlament felszámolása. A bolondsággal határos lenne azt hinni, hogy a skinheadek fel akarják számolni az alkotmányt. Ők nem jobboldali szélsőségesek abban az értelemben, ahogyan az alkotmánybíróság ezt felfogja. Viszont jobboldali radikálisok. És a jobboldali radikalizmus jóval szélesebb körben terjedt el, mint az, amit idegengyűlöletként emlegetünk. Azok, akik a külföldiek ellen vannak, többnyire a női egyenjogúság ellen is vannak, újra bevezetnék a botbüntetést, a tekintélyelvű nevelés hívei és Európa-ellenesek. A jobboldali radikalizmus széles körben elterjedt szemlélet, ezért nem lehet azon mérni, hogy a szélsőjobboldali pártok 3-4 százalékot kapnak a választáson. A jobboldali radikalizmus a lakosságunk 20-25 százalékát átfogja, és elér a hatóságokig, a bíróságokig. Az idegenrendészeten, vagy azoknál, akik a menedékjog megadásáról döntenek, legalábbis nem külföldi-barát mentalitás uralkodik, hanem inkább az ellenkezője.

Nehéz lenne felmérni, hogy az idős kereszténydemokrata politikus adatai a jobboldali radikalizmus 20-25 százalékos arányáról stimmelnek-e, de ha Heiner Geißler esetleg túloz is, szavai jól példázzák azt a gondolatmenetet, amely szerint a Nemzeti Demokrata Párt betiltása, ha tényleg sor kerülne rá, nem változtatna lényegesen azon a társadalmi háttéren, amely Németországban évek óta fel-fellángoló viták tárgya, és amely lehetővé teszi a csúnya idegenellenes bűncselekményeket.

Maga az NPD egy a három országos szélsőjobboldali párt közül. A másik kettővel, a Német Népi Unióval és a Republikánusokkal együtt az jellemző rá, hogy az országos parlamentbe eddig sohasem jutottak be, és a mostani helyzet alapján nincs is rá esélyük. A tartományi parlamentekben néhány helyen volt vagy van frakciójuk, de közös jellemzőjük, hogy a többi párt teljesen elszigeteli őket, miközben képviselőik saját magukat teszik lehetetlenné, részben alkalmatlanságuk, részben kisebb-nagyobb botrányaik révén. Pártként tehát nem jelentenek különösebb veszélyt. Hogy miért szeretné most a kormány mégis betiltatni az NPD-t? Ebben bizony van némi politikai akciózás is. Miután a bevezetőben említett újfasiszta, idegenellenes vagy antiszemita incidensek a szokásosnál nagyobb felháborodást váltottak ki, a kormány egyszerűen úgy érzi, hogy tennie kell valamit. Az NPD azért kínálkozik jó célpontnak, mert a másik két szélsőjobboldali párttól eltérően erőszakos holdudvara van. Az utóbbi években a párt környékéhez csapódtak a bőrfejűek és a nemzeti érzelmű, ám verekedős fiatalok.

A dologban van egy kis pártpolitika is. Az NPD betiltásának ötlete első látásra váratlan helyről jött: a parlamenti ellenzék jobbszárnyától, a bajor CSU-tól. A balliberális kormány nem maradhatott abban a szégyenben, hogy nem ragadja magához a kezdeményezést. Valójában persze nem meglepő a CSU kezdeményezése: a bajor keresztényszocialisták elég jobbra állnak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak azt a régi, még Franz Josef Straußig visszanyúló elvet, amely szerint tőlük jobbra már nem lehet törvényes politikai erő. Úgyhogy ebben most egyetértés van a szociáldemokrata országos belügyminiszter és keresztényszocialista bajor tartományi kollégája között.

Érdekes viszont, hogy egészen más véleményen van a CSU konzervatív testvérpártja, a CDU. Wolfgang Schäuble pártelnök azokhoz csatlakozott, akik felidézték: a mai német alkotmány -- nem utolsósorban a nácizmus szomorú tanulságai miatt -- magas akadályt állít egy párt betiltása elé. Az egyedüli illetékes, az alkotmánybíróság döntéséhez nem elég, ha egy párt szélsőséges nézeteket hangoztat, még az sem elég, ha ezeket nagyon határozottan képviseli. Ez mind hozzátartozik a demokráciához. Lehet, hogy ezt nem könnyű elviselni, de a demokráciának ezt ki kell bírnia, a demokráciában nincs helye gondolatrendőrségnek. A párttilalom akkor megalapozott, ha a párt erőszakosan harcol a demokratikus intézmények ellen. Nos, ez az, aminek bizonyíthatóságáról az NPD esetében nincs mindenki meggyőződve. És ha netán az alkotmánybíróság sem lenne meggyőzve, akkor a jó szándék a visszájára fordulna: az NPD-nek alkotmánybírósági papírja lenne arról, hogy nem alkotmányellenes. Ez most a fő aggály, de vannak további gyakorlati megfontolások is. A már említett könyvbemutatón ott volt egy volt igazságügyminiszter, a szabad demokrata Sabine Leutheusser-Schnarrenberger is.

Leutheusser: Az NPD betiltása körüli vita azt mutatja, hogy ezzel a módszerrel szervezeteket átmenetileg talán szét lehet verni, de a barna, embergyűlölő gondolkodást nem. Tartalék szervezetek is készenlétben állnak, ezenkívül egy antidemokratikus párt nyílt tevékenysége kevésbé veszélyezteti alkotmányos rendünket, mint az, ha az alkotmány ellenségei titokban tevékenykednek.

Magyarán: a titkosrendőrségnek könnyebb dolga van, ha egy pártot figyel meg, és nehezebben boldogul, ha az illegalitásba szorított szélsőségesekkel van dolga. Egy másik liberális, Wolfgang Gerhardt pártelnök ezeket az érveket sorolja:

Gerhardt: Attól tartunk, hogy ha a tilalmat nem alapozzák meg kellőképpen, az a jobboldali radikálisok malmára hajtja a vizet, a hosszú eljárás napirenden tartja a témát, és ebből inkább a szélsőjobb húz hasznot.

A liberális pártelnök nem áll egyedül azzal az aggodalommal, hogy ha az egyik szélsőjobboldali pártot be akarják tiltani, akkor az megkapja a mártír egyébként hálás szerepét, a másik kettő pedig olyan színben tűnik fel, mintha demokratikusabb lenne. Abban pedig Gerhardtnak és másoknak könnyen igaza lehet, hogy az eljárás alaposan elhúzódhat. Felidézik, hogy amikor az alkotmánybíróság a Német Kommunista Pártot tiltotta be, öt évig húzódott a döntés.

Minden elvi és gyakorlati fenntartás ellenére a belügyminiszteri konferencia javaslatot fogadott el az NPD betiltásáról. A szövetségi belügyminisztert a 16 tartomány közül 14-nek a belügyminisztere támogatta, vagyis nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki politikusok is. Két kereszténydemokrata vezetésű tartományi kormány belügyminisztere tartózkodott. Abban mindegyik német parlamenti párt egyetért, hogy tenni kell valamit a szélsőjobb ellen. A vita csak arról folyik, mi legyen a legcélravezetőbb módszer.

2000. október