Magyar-német barátság

"Németország és Magyarország együttműködése a kibővített Európai Unióban". Jövőbe mutató cím. Ez áll a német parlament múlt héten elfogadott határozatának elején. Az alkalom a német-magyar barátsági szerződés aláírásának tizedik évfordulója volt. Az ünnepi alkalomhoz, valamint a kapcsolatok felhőtlen voltához illően a félórás parlamenti vita túlnyomó része igen hízelgő, Magyarországot méltató kijelentésekkel telt el. És, ahogy ez barátok között szokás, szinte mellékesen elhangzott néhány baráti tanács is. Ezeknek a hátteréről kérdeztem pár nappal a vita után a két koalíciós párt, a szociáldemokraták és a Zöldek egy-egy képviselőjét.

Helmut Lippelt, a Zöld frakció külügyi szóvivője volt az, aki a Bundestag plénuma előtt ezt mondta: "Aggodalommal tölt el, hogy a magyar sajtóban német tudósítókat pellengérre állítottak azzal, hogy túl negatívan számoltak be Magyarországról. Az államtól független tudósítás az európai demokrácia alapelveihez tartozik. Remélem, hogy ezt Magyarországon is egyre erősebben tudatosítják." - Eddig az idézet a Bundestag jegyzőkönyvéből. Amikor a héten megkérdeztem, az ősz hajú balliberális külpolitikus a konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung megbírált munkatársára, Matthias Rübre hivatkozott, mint olyan újságíróra, akinek a tudósításait nagyra becsüli, majd ezt mondta:

Lippelt: Természetesen nálunk is van médiafigyelés. De az olyan médiafigyelés, amely külön kiemeli a külföldieket és kimutatja, hogy mennyire németbarátok vagy nem németbarátok, az ilyesmi egy nyugati típusú demokráciában tényleg teljesen ismeretlen.

És hogy miért hozta szóba ezt a parlament német-magyar együttműködési vitájában?

Lippelt: Azt képzelem magamról, hogy Magyarország barátja vagyok. Ezért úgy gondoltam, hogy egyszer ilyesmit is el kell mondani. És, ha a saját, szakmailag kiváló újságíróinkról van szó, akkor meg kell védenünk őket, és szólnunk kell, hogy ez nincs rendben.

Azt is szeretném megtudni a Zöldek külügyi szóvivőjétől, hogy a német kollégák budapesti beszámolói vajon mennyire befolyásolhatják a két ország viszonyát.

Lippelt: A német Magyarország-politikának sok szereplője van. Német részről a legerősebb magyarbarát elem a német külügyminiszter származása. És az is egyértelmű, hogy Joschka Fischer kifejezetten szívesen beszélget Orbán Viktorral, jó kapcsolat van kettőjük között. Ezenkívül, ahogy Ön is érzékelhette a parlamenti vitában, Magyarországot erős rokonszenv kíséri.

A múlt heti parlamenti vitában a Zöld külpolitikus szóba hozta a kedvezménytörvényt is, megjegyezve, hogy nacionalista hangok hallhatóak, és ezt aggasztónak tartja, még akkor is, ha ez csak a választási kampánnyal függ össze. Amikor utólag erről beszéltünk, ismét azt fejtette ki, hogy a németek és a magyarok helyzete hasonló: sok német és magyar él az anyaország határain kívül. Velük ápolni kell a kulturális kapcsolatokat, és ami a magyar kormányt illeti, Helmut Lippelt tudja, hogy nincs szó területi igényekről vagy Nagy-Magyarország-politikáról.

Lippelt: Csak az a kérdés, hogy melyik az a pont, ahol az ilyesmi egy kissé átbillen. Azt hiszem, hogy azon a ponton, ahol elkezdik kérdezni, hogy állunk az embereink képviselőinek magyarságával, ahol egyszer csak ilyen nyilatkozatokat kérnek, akkor átlépik azt a határt, ahol én mindig azt mondom: vigyázat!

Amikor tovább kérdezem a német és a magyar kisebbségi politika hasonlóságairól, Helmut Lippelt szavaiból kiderült, hogy a két kormány szándékai között nincs nagy különbség.

Lippelt: Természetesen a fő alapelv, hogy mindenben egyetértésre van szükség azoknak az országoknak a kormányaival, amelyben a kisebbségek élnek. Másrészt teljesen egyértelmű, hogy ha például Oroszországban támogatjuk a kisebbségeket, akkor ezt azért tesszük, hogy olyan környezetben éljenek, amelyből nem jönnek még ők is hozzánk. Ennyiben ennek igen önző indokai vannak.

Az őszinte szavak mögött olyan történelmi tapasztalat rejlik, amelyekből a németeknek keserves tanulságokat kellett levonniuk. Lippelt felidézi, hogy például Csehszlovákiában a második világháború előtt az ottani német kisebbség tagjai, a szudétanémetek többségükben a hitleri Németország hívei voltak, és támogatták a terület visszacsatolását. Az akkori ellenségeskedésnek mind a mai napig nyomai vannak a cseh-német viszonyban.

A kedvezménytörvényről hasonló szellemben, de jóval diplomatikusabb fogalmazásban beszélt a Bundestag vitájában Christoph Zöpel külügyi államminiszter is. Ő vagy a külügyminisztérium más illetékese a héten nem tudott nyilatkozni a Világórának, ezért egy másik szociáldemokratát kérdeztem meg, Markus Meckelt. Ő az NDK utolsó külügyminisztere volt, annak idején ellenzéki evangélikus lelkészként került a politikába. Most a NATO parlamenti közgyűlésének egyik alelnöke, és a német-magyar kapcsolatok egyik lelkes ápolója. Ő is a német-magyar határozat egyik előterjesztője volt, és pár nappal később, e hét szerdáján Budapesten járt, amikor a magyar parlament is megemlékezett a német-magyar szerződés tizedik évfordulójáról. Beszélgetésünk egy nappal budapesti látogatása után zajlott. Őt is megkérdeztem, mi a véleménye Zöld kollégájának aggodalmairól a magyarországi német tudósítókkal kapcsolatban.

Meckel: Ezt én is így látom. Úgy gondolom, ezek nem jó jelek, és ezt kifejezésre juttattam tegnap, amikor Németh Zsolt államtitkárnál voltam. Bizonyos fokig halmozódnak a problémák - jegyzi meg Markus Meckel, felidézve a parlamenti ülések ritkítását, a tévékuratóriumot, most a külföldi tudósítók esetét, és hozzátéve, hogy még utána kell néznie annak, amit most hallott, hogy az ellenzéket kihagyják a készülő magyar-német Andrássy egyetem irányító testületeiből is. Meckel így folytatja: - Nagy problémának tartom, hogy nem próbálják meg a társadalom egész spektrumát képviseltetni a politikájukban.

Ami pedig a kedvezménytörvényt illeti, Markus Meckel kérdésemre megerősíti azt, amit a külügyi államminiszter is mondott a parlamenti vitában: egyrészt a kisebbségek jogait világosan és határozottan be kell tartani, másrészt a kisebbségeknek lojális polgároknak kell lenniük azokban az országokban, amelyekben élnek.

Meckel: Természetesen az is érvényes, hogy az anyaországnak, vagyis Magyarországnak úgy kell viselkednie, hogy az a szomszédos országoknak elfogadható legyen. Ez ügyben a németeknek bizonyos mértékig óvatosaknak kell lenniük. A mi politikánk sem teljesen egyenes. A mi állampolgársági törvényünknek megfelelően a lengyelországi német kisebbség nagyon nagy részének német útlevele van. Ezzel az ottani német kisebbségnek gyakorlatilag bevezettük azt a kettős állampolgárságot, amit pedig mi Németországban elutasítunk, és amit a lengyelek is elutasítanak. Ezt csak arra mondom példának, hogy egyfelől nemes elveink vannak, másfelől a gyakorlatunk nem mindig felel meg ezeknek.

Markus Meckel hozzáteszi még, hogy Németországnak is érdeke, hogy a magyar anyaország tartsa a kapcsolatot a határontúli magyarokkal, mert ez is hozzátartozik ahhoz, hogy jó legyen a kapcsolat Magyarország és szomszédai között. Ezek után - még mindig a kedvezménytörvénytől kiindulva - lassan elkanyarodunk az Európai Uniós csatlakozás felé.

Meckel: Azt látom problémának, hogy közvetlenül az Uniós csatlakozás előtt kialakítottak egy szabályozást, anélkül, hogy megkérdezték volna, mit jelent ez Unió szempontjából, mennyire egyeztethető össze a schengeni megállapodással. Ebben tényleg problémát látok: inkább a választási kampányhoz tartozik, ha olyan szabályozást fogadnak el, amely az Uniós tagsággal érvényét veszti, mert újra kell tárgyalni, hogy megfeleljen Schengennek.

Az uniós csatlakozás természetesen a fő téma, így volt ez a múltheti parlamenti vitában is. A Zöld külügyi szóvivőtől, Helmut Lippelttől megtudhatjuk, hogy a mostani nagy vitatémában, a mezőgazdasági és hasonló támogatások ügyében ő teljes mellszélességgel Magyarországot támogatja. Ha az ő véleményt hallgatjuk, arra kell gondolnunk, hogy a magyar diplomáciának valóban lehet játéktere a további alkudozásokban.

Lippelt: Szerintem a bizottság hatalmas hibát követett el. Orbán kritikájával teljesen egyetértek - mondja a Zöld külügyi szóvivő, aki a múlt pénteken, Orbán Viktor berlini látogatásákor vett részt egy szűk körű találkozón a magyar miniszterelnökkel. - Örömmel hallottam, hogy a Visegrádi csoport erőteljesen védekezni igyekszik. Teljesen jogosnak találtam Orbán további érvelését is, amely szerint csak a 2006-ig terjedő időszakról beszéljünk, mert az után már mi is ott vagyunk a pénzügyi tárgyalásokon. Egyáltalán nem lehet belátni, miért akar a bizottság 2013-ig szóló állásfoglalásokat elfogadni. Ezt nem is teheti meg. De világos, mi áll emögött. Nem annyira a mi német nemzeti érdekeinket érinti, hanem másokét. Felháborító az a szívósság, amellyel a spanyolok, akiknek a gazdasága ráadásul fellendülőben van, az ostoba külön támogatásaikat védik. Ezeken már rég túlhaladt a történelem, de a spanyol miniszterelnök és társai újra és újra önző módon nyomják át a saját érdekeiket. Azt hiszem, hogy a bizottságra nagyon erős hatást gyakorolnak egyes tagállamok önző érdekei, de ezek nem a német érdekek.

Lehet, hogy a német kormány hivatalos állásfoglalásai nem egészen így szólnak, de amikor erről kérdezem, a Zöld külügyi szóvivő nem titkolja, hogy ő messzebb mehet, mint a szintén Zöld külügyminiszter, akinek reálpolitikusnak kell lennie.

Arról már ismét a szociáldemokrata Markus Meckelt kérdezem, mi a véleménye arról, hogy minden évfordulós lelkesedés és a 89-es határnyitás miatt érzett hála ellenére a lengyelek fontosabbak a német külpolitikában, mint a magyarok.

Meckel: Nem is kérdés, hogy a közvetlen szomszédság miatt Lengyelországnak természetes túlsúlya van. De azt hiszem, az a lényeg, hogy nem egy országról van szó, hanem Kelet-Közép-Európa jövőjéről, ezért az az érdekünk, hogy minél több ország minél hamarabb az Unió tagja legyen.

Ennek a fényében mi a jelentősége annak, hogy a német parlament a múlt héten határozatban szólította föl a kormányt a német-magyar kapcsolatok erősítésére, Magyarország uniós csatlakozásának támogatására?

Meckel: Ha nincsenek problémák, akkor az a probléma, hogy a mindennapokban ezt észre sem vesszük. Ezért fontos, hogy legalább az ilyen évfordulókat felhasználjuk, és kijelentsük, hogy milyen jók a német-magyar kapcsolatok. A határozatnak ez volt a fő célja és értelme, hogy kellőképpen méltassuk egy válságmentes kapcsolat jelentőségét.

2002. február