Magyar nő

A buszsofőr, akivel egy hosszabb vidéki úton kerültem össze, természetesen azonnal magyarul köszönt, mihelyt megtudta, hogy magyar vagyok. És azt is nyomban elárulta, hogyan vett nyelvleckéket: volt a Balatonnál egy magyar barátnője. Az utóbbi hónapokban tehát legalább egy olyan német férfival már találkoztam, aki igazolhatja, hogy Cseh Tamás dala nem a költői fantázia műve, hanem történeti alapja van. Általában is, a magyar nők népszerűen német földön. Ennek vannak általános és speciális okai. Az általános okok közé tartozik természetesen, hogy a magyarokat és Magyarországot a németek több okból is kedvelik. A Balaton szépségeitől az 56-os bátorságon át a vasfüggöny lebontásáig, sok mindenre hivatkoznak, és rendszerint mélyreható kulturális élmények is szerepet játszanak. És ezzel máris a nőkhöz érkeztünk. Amikor idős barátomat kérdeztem, aki még a harmincas években volt kisfiú, azonnal eldúdolta azt az operettmelódiát, amely azóta a fejében van, és arról szól, hogy a Julischkának Budapestről paprika van a szívében, senkit sem hagy hidegen, és bolondozásával mindenkinek elcsavarja a fejét. Megkérdeztem a téma ismert berlini szakértőjét, Königer Miklóst, aki tanúsította: valóban játszottak Berlinben egy ilyen operetett, "Maske in Blau" címmel, mégpedig a főszerepben Tabody Klárával, aki Turay Ida testvére volt. Kétségkívül, a magyar nőkről alkotott képnek mintegy történelmi megalapozása, hogy a 30-as, 40-es években a legnépszerűbb sztárok közé tartoztak a magyarok, köztük Bársony Rózsi vagy Rökk Marika. De Julischka csak a kezdet, Németországban mindenki gyakran gondol Piroschkára - természetesen sch-val -, mióta az 50-es években egész Németországban világsiker volt a "Gyakran gondolok Piroschkára" című film, Liselotte Pulver-ral a főszerepben. A film egy - kizárólag a németek képzeletében élő - tipikus magyar kisvárosban, Hódmezővásárhelykutasipusztán játszódik, és természetesen a film német főhőse - a Pußtára látogatván - beleszeret a tüzes, temperamentumos Piroschkába.

Ezekhez az alapjában nyugatnémet élményekhez társult, hogy az NDK-polgárok szemében Magyarország már majdnem a Nyugat volt, és a magyar nők már csak ezért is kívánatosnak számítottak. De persze elsősorban azért, mert a németek keleten-nyugaton úgy látták - és miért is kételkednénk ebben -, hogy a magyar nők vidámak, temperamentumosak, jólöltözöttek, és van bennük valami franciás kacérság. Már évtizedekkel ezelőtt is jobban öltöztek, mint a német nők. És még valami, amire nem is gondoltam volna: egy keletnémet ismerősömnek az tűnt föl legelőször a magyar nőknél, hogy dohányoztak az utcán, pedig ez jobb körökben Németországban még ma sem nagyon szokás. Az NDK-polgároknak a magyar nőkről alkotott képéhez végül név szerint is hozzátartoznak: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Mészáros Márta. A magyar könnyűzene kiválóságai az NDK-ban egyébként is jóleső változatosságot jelentettek a meglehetősen sekélyes német slágerpiacon. Koncz Zsuzsa külön is kiemelkedett a mezőnyből a maga diáklányos komolyságával. Mészáros Márta filmjei pedig, az NDK művészmozikban és a késő esti tévéműsorokban eldugva, a szovjet társadalomkritikus filmekhez hasonló izgalmat jelentettek az érdeklődő keletnémet közönségnek, azzal a különbséggel, hogy a magyar rendezőnő világa közelebb állt a keletnémetekhez, mint a szovjet filmekben a nagy szovjet lélek. És Mészáros Márta filmjei egyúttal nagy biztatást jelentettek a német feministáknak is.

2001. június