| HVG, 2008. április 26. | |
| HELYESÍRÁSI SZÓTÁRAK KÜLÖNBSÉGEI | |
| Homokba vésve | |
| A helyesírási szabályok sokszor többféleképpen értelmezhetőek, s ez meglátszik a forgalomban lévő szótárakon. Hevesnek ígérkezik a szakmai vita a szabályzat módosításáról, de az idén érettségizőket ez még nem érinti. | |
| A
magyar helyesírás logikátlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a
szótárban sokáig egybeírva szerepelt a zsíros kenyér, miközben a vajas
kenyér két szó volt. A sokat idézett példa gyökere egy kevéssé ismert
anekdota. Történt, hogy a helyesírási szabályzat 1954-es kiadásában
sajtóhiba áldozata lett a zsíros kenyér. Ezt azonnal megideologizálta
Veres Péter írószövetségi elnök, a népi írók vezéralakja, mondván: a
tehetősebbek által fogyasztott vajassal ellentétben a szegények
eledelének számító zsíros kenyér olyan gyakori, hogy a szókapcsolat
állandósultnak tekinthető. Az ideológiákra fogékony korszakban –
emlegetik máig nyelvészberkekben – mégsem haraptak rá az illetékesek e
magyarázatra, a sajtóhibát még abban az évben, a következő lenyomatban
kijavították az azóta is érvényes különírásra. Hibák a mai helyesírási szótárakban is akadnak, bár a két, általánosan megbízhatónak tartott kézikönyv kiadója, az Akadémiai és az Osiris gondosan őrizkedik attól, hogy e kisiklásokat nyilvánosságra hozza. A kevés kivétel közé tartozik az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének honlapján bevallott baki: az akadémiai helyesírási szótár 1999-ben hosszú í-vel írta a beiratkozik szót, majd „a nyilvánvaló tévedést a 2003. évi lenyomatban javították”. Mártonfi Attila, az Osiris-Helyesírás (OH) egyik szerkesztője úgy becsüli, hogy az ő 2004 óta megjelenő kötetükben az eddigi javítások után is maradhatott egy-két tucatnyi véletlen hiba, és reméli, hogy ezekben az esetekben a dolgozatjavító vagy vizsgáztató magyartanárok nem a könyv, hanem az érvényes helyesírás alapján osztályoznak. Ahol a laikusok hibára gyanakszanak, gyakran csupán a szabályok eltérő értelmezéséről van szó. A szakmai körökben Nagy Fehérként emlegetett akadémiai Magyar helyesírási szótár (MHSz) és az OH közötti eltéréseket a magyar Wikipédia egy, látható gondossággal szerkesztett szócikke tucatjával sorolja, megtoldva néhány általa hibásnak tartott alakkal is. Szegi Ádám nyelvész, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda munkatársa becslése szerint kétszáz körül lehet a különbségek száma. Talán megnyugtató, hogy az eltérések jelentős része a földrajzi neveknél, főképp a külföldieknél jelentkezik. Erre reagálva Mártonfi megjegyezte: a földrajzi neveket nem is kellene feltétlenül szerepeltetni a helyesírási szótárakban, hiszen meg lehet nézni őket az atlaszban is. „Most, amikor az érettségi minden tantárgyában számít a helyesírás, nemcsak a magyardolgozatokban, pontlevonás jár a helyesírási hibákért, hátrányba kerülhet-e diák a segédkönyvek eltérő szóalakjai miatt, ha ő csak az OH-t, tanára pedig csak az MHSz-t használja?” – vetette fel a szembeötlő különbözőségek okán Dede Éva magyartanár az Édes Anyanyelvünk című folyóirat tavaly júniusi számában. Szerinte „ha egy kiegészítés, függelék rögzítené (...) az eltéréseket, ez minden bizonnyal a tudatosabb helyesírást szolgálná”. A 140 ezer szót tartalmazó MHSz és a 210 ezres OH között eddig feltárt eltérések leginkább azt tükrözik, mennyire eltérően értelmezhetőek a helyesírás szabályai. Az pedig jámbor óhaj csupán, hogy – mint Szegi Ádám szorgalmazza – „a két mérvadó kötet összehangolásával létrejöjjön az az egység és egyértelműség, amit a helyesírás az elmúlt közel kétszáz évben szolgálni kívánt”. A helyesen írni igyekvők helyzetét nehezíti, hogy a pontokba szedett regulák mellett a helyesírási szabályzat érvnek tekinti a hagyományt is. Így nem újkori igénytelenség, hogy a viszontlátástól vagy a viszontbiztosítástól eltérően a viszonválaszban nincs t. Kossuth és Jókai idejében ez a változat volt a gyakoribb, ez maradt a szótárakban, miközben manapság már odakívánkozna a t betű. Szubjektív döntéseknek enged tág teret annak méricskélése, hogy egy szóösszetétel egyértelmű jelentésváltozáson ment-e keresztül. Márpedig ilyen alapon tekinti egybeírandónak, vagyis új szónak az MHSz a légicsapást és a légideszantot, míg az OH szerkesztői ezt nem így érzékelik. A fekete rigó (OH) és a sárgarigó eltérő írásának megértése pedig egyenesen állatrendszertani ismereteket követelne. Előbbi madár a rigófélék családjának egyik tagja, a fekete tehát külön álló jelző, míg utóbbi nem valamilyen rigó, hanem a sárgarigófélék családjához tartozó – történetesen a névadó –, egybeírandó faj. Ritkán, de előfordul, hogy a szokás hatalma és a logika rivalizálnak egymással, mint a napéjegyenlőség (MHSz) és a nap-éj egyenlőség (OH) esetében. Az előbbi írásmód a hagyománnyal indokolható, az utóbbi a mozgószabállyal. A többszörösen összetett szavakra vonatkozó mozgószabályt csak a fiatalabbak ismerhetik, mivel mai formájában a helyesírási szabályzat legutóbbi, 1984-es változata vezette be. Korábban nem volt rá igény – így Mártonfi –, hiszen ha új fogalmakra volt szükség, elsősorban a meglévőkhöz toldottak képzőket, vagy leleményesen új szavakat alkottak. A 20. század közepére azonban az összetett szavak egymáshoz ragasztásával tömegesen születtek regulázásra szoruló szókígyók. A mozgószabály lényege, hogy ha külön vagy kötőjellel írandó szavakhoz újabbat toldunk, akkor az új találkozási pontra kötőjel kerül (ritkábban szóköz), az addigi szavak pedig egybecsúsznak. Vészterhes következményekkel járó, szerencsére ritka példa, hogy az indiai kender és az indiaikender nem ugyanaz (előbbiből készül a kábítószer, utóbbi a liliomfélék egy nemzetsége), ám az indiaikender-termesztésről olvasva már nem lehet megkülönböztetni a kettőt. A mozgószabály nehezen olvasható képződményeket is szülhet. Ez lehet a háttere annak, hogy az országgyűlésiképviselő-választás (OH) helyett az MHSz a mozgószabályt figyelmen kívül hagyva az országgyűlési képviselő-választásra voksol. Mégsem mondható ki, hogy a két szótár közül bármelyik mérvadóbb lenne. Pomázi Gyöngyi, az Akadémiai Kiadó nyelvi szerkesztőségének igazgatója a HVG-nek hangsúlyozta, hogy az általuk kiadott szótáron a résztulajdonos Akadémia márkanévként szerepel, és az érettségi vizsgákra is az MHSz-t engedik bevinni. Másfelől a szintén akadémiai Nyelvtudományi Intézet honlapja szerint az OH „minden ellenkező híresztelés ellenére hiteles (nemcsak azért, de azért is, mert az akadémiai kiadás szerzői lektorálták)”. Az OH egyik hátránya ezekben a napokban szűnik meg: eddig nem volt szabad bevinni az iskolai vizsgákra, mert a szótáron kívül a szabályzatot is tartalmazza, de a kiadó most előállt az új, kétkötetes diákváltozattal. Ráadásul az OH – átmeneti – előnye, hogy későbbi kiadású, így az MHSz-szel ellentétben követni tudott néhány azóta elfogadott változást is, röviden írja már például a reverzibilis első i-jét. A két szótár közötti felfogásbeli különbségeket Pomázi úgy magyarázta, hogy a nagyjából másfélszer annyi szó felsorolásával az OH részletesebben értelmezi a helyesírási szabályzatot, az MHSz viszont „tanító jellegű” sűrítmény, amely a legfontosabb példákat tartalmazza, hogy használója némi elvonatkoztató készséggel azokból következtesse ki a hasonló esetekben követendő írásmódot. Igaz, ami igaz: fölöslegesnek tűnhet például az OH-ban, hogy külön szóbokorban olvasható az Ajkaitól a Zirciig mind a 168 magyarországi kistérség, kivétel nélkül azonos helyesírással. Nem mindig volt felhőtlen a viszony az alternatív szótárkészítők és az Akadémia között. Amikor 1903-ban Simonyi Zsigmond nyelvész, akadémikus kiadta az első iskolai helyesírási szabályzatot, az MTA 1922-ig hadakozott vele, tekintet nélkül arra, hogy a könyvet nemcsak a tanintézményekben, hanem a nyomdákban és szerkesztőségekben is mérvadónak tartották. Követte ugyanis a gyakorlatot, nem utolsósorban a cz kettős betű elhagyásával, hiszen akkor már egyre kevesebben voltak, akik a latin alapján bizonyos helyzetekben k-nak olvasták volna a c betűt. Az Akadémia első helyesírási szótára csak évekkel a ma is jórészt érvényes 1954-es helyesírási szabályzat után, 1961-ben jelent meg. Nem a szótárakon múlik, ha maga a szabályzat eligazítás helyett túlbonyolítja a dolgokat. A Margitsziget és rengeteg más név szabályosan kétféleképpen írható: földrajzi képződményként kötőjellel, városrészként egybe. Nem csoda, ha akad szótár, amelynek szószedetében és szabálymagyarázatában másképp szerepel a Wekerletelep. Egységes viszont mindkét szótár olyan, a rendszerváltás után még helyesebben írt szavakban, mint hogy a – például a kórházak nevébe visszakerült – Szent jelző kicsi helyett nagybetűvel írandó, vagy hogy sok szó elején a cigány egybeírandó jelzőből különírandó népnévvé változott. Nehéz viszont logikát fölfedezni a szótárak olyan – általunk párba állított – szavainak írásában, mint a chips és a csip, a wellness és a fitnesz, a curry és a kapucsínó, illetve az OH által felemásan összerakott show-biznisz. A szabályzat persze nem törvény – fejtegette Nádasdy Ádám professzor egy 2004-es írásában: „Nem lehet valakit hatóságilag arra kényszeríteni, hogy (...) a mozik nevében a mozi szót kisbetűvel írja (Odeon mozi), viszont a színházak nevében a színház szót nagybetűvel (Városi Színház); kedves nyelvtársak, nyugodtan írhatják fordítva.” Éppen ezért nem tudni, milyen változásokat hoz a – még 1954-ben elfogadott és 30 évvel később csak kissé átigazított – helyesírási szabályzat új kiadásáról most folyó szakmai vita. A módosítás előterjesztője, Keszler Borbála professzor azzal hárította el a HVG érdeklődését, hogy egy június elejére tervezett nyilvános vitáig nem árulnak el részleteket. A szakmai vita hevesnek ígérkezik: a múlt hét végén a Wikipédia helyesírási üzenőfalán az előterjesztés egy ismerője azt írta, „a valóban fájó pontokat nem rendezték (...), mindösszesen néhány kis piszlicsáré szabálypontot megsimogattak”. Már a mostani szabályzat is tartalmaz apró betűs, hallgatólagosan fakultatívnak tekintett részeket, és a rendszer valójában háromszintűnek tekinthető – fejtegette Mártonfi a HVG-nek. Középpontjában az akadémiai helyesírási szabályzat áll, az egyszerűsített változatnak kellene megjelennie az iskolákban, a legteljesebb formája pedig egyfelől a szaknyelvek helyesírásában, másfelől a hivatásos felhasználóknak (szerkesztők, korrektorok) szolgál iránymutatóul. Ehhez képest az iskolában nemritkán túlterhelik a gyerekeket, és a szabályzat egészét bebifláztatják velük. Pedig a helyesírás nem törvény, csupán ajánlás, így indokolt esetben érdemes eltérnünk tőle. Vezetés közben is jobban olvasható – teszi hozzá –, ha nem akadémiai módon három szóba írják: „forgalmi rend változás”.
|