Orvoslásra szorulnak

Mi a különbség a kamionsofőr és a segédorvos, a villanyszerelő és a számítástechnikus között? A sok különbség egyike abban rejlik, hogy miközben - az Európai Unió bővítésére és az itteni munkanélküliségre való tekintettel - a külföldi munkavállalók többségét igyekeznek távol tartani Németországtól, másokat szeretnének ide csábítani. És az élet már csak olyan, hogy éppen azok nem özönlenek, akiket várnának. A Világóra hallgatói jól emlékezhetnek az uniós csatlakozási tárgyalásoknak azokra a fejezeteire, amelyek a munkaerő áramlásáról szóltak, és amelyeknek eredményeképpen a két keleti határvidék, Németország és Ausztria hét évre - legalábbis papíron - megtiltja a lengyel, cseh, magyar és más új uniós polgárok munkavállalását. Miközben a német kormány éppen most, július elején hosszabbította meg a Zöld kártya névre hallgató rendelkezést, amellyel magasan képzett számítástechnikusokat igyekeznek legalább néhány évre Németországba telepíteni. Mert ahol munkaerőhiány van - legyen szó például az idősek házi ápolásáról vagy a spárgaszüretelésről - ott már előre elfelejtik a hét évre tervezett korlátozást. Viszonylag új fejlemény Németországban, hogy orvosokat is keresnek. Hogy miért? Egy magánklinika, az esseni szívközpont igazgatója, Helmuth Ruskowski rövid választ tud adni:

Ruskowski: Mert Németországban túl kevés az orvos. Újabban már orvoshiány érzékelhető.

Az ember el se hinné, hogy a jól szervezett Németországban ez előfordulhat.

Ruskowski: Öt éve ez pont fordítva volt. Akkor túl sokan voltak. De hatalmas átalakulás következett be az egészségügyben. Egyre több kolléga dolgozik az orvoslástól távoli területeken, például a kórházak gazdasági irányításában, vagy elment a gyógyszeriparba, orvosságokat árulni. Bizonyára szerepet játszik az is, hogy az orvostanhallgatóknak már több mint a fele nő, ők gyakran szülnek, és egy ideig elvesznek a munkahelyek számára.

Ami a kolléganők szülési hajlandóságát illeti, Ruskowski doktor őszinteségi rohama talán szokatlan, de hát ő orvos-igazgató és nem rutinos nyilatkozó. Főnökként nyilván megvannak a maga gondjai. És ami a pályaelhagyásokat illeti, úgy látszik, nem csak Magyarországon keresnek többet az orvoslátogatók, mint az orvosok. Ez a gond a németek több szomszédját még inkább sújtja. Az esseni szívklinikán sok holland beteget műtenek, mert Hollandiában még nagyobb az orvoshiány, ahogyan Angliában és Skandináviában is. Az igazgató főorvos szerint előbb-utóbb ez várható Németországban is. De vajon miért gondolják az esseni szív-központban, hogy éppen magyar segédorvosok oldhatják meg az ottani munkaerő-gondokat? Az interjú kissé hasonlítani kezd egy álláshirdetésre.

Ruskowski: Lényegében minden ország szóba jöhet. Magyarország - és hadd tegyem hozzá, Románia - azért jutott elsőként az eszembe, mert ott sok német orvostanhallgató tanul, vannak egyetemek, ahol németül oktatnak, ezért remélem, hogy viszonylag sok orvos van, aki valamennyire már tud németül.

Az esseni magánkórházban - korábbi, hasonló tapasztalatok alapján - arra számítanak, hogy ha találnának külföldi jelentkezőt, akkor átverekednék magukat a német bürokrácián is, és megszereznék a munkavállalási engedélyt. Az alapvető munkavállalási szabály ugyanis változatlanul érvényes Németországban: külföldit csak akkor szabad alkalmazni, ha hiteltérdemlően bebizonyították az illetékes hivatalnak, hogy ugyanarra az állásra nincs alkalmas német jelentkező.

Nem maradhat el a kérdés, hogy mennyit fizetnének az esseni magánkórházban egy magyar orvosnak.

Ruskowski: Egy főorvos, aki már túl van a szakvizsgáján, eleinte körülbelül 6.000 eurót keres. A kezdők kevesebbet, 4-6.000 euró között.

Hogy ez sok vagy kevés, az attól függ, honnan nézzük. Magyar pénzre átszámítva a bruttó 4-6.000 euró havi egy-másfél millió forintnak felel meg. A német statisztikai évkönyv adataival összehasonlítva viszont 4.000 euró nem sokkal több, mint az alkalmazotti átlagfizetés. Érdekes, hogy ugyanez az összeg nagyjából megfelel annak az akkori évi százezer márkának, amelyet a számítástechnikusok Zöld kártyájánál az egyik feltételnek szabtak. Ezzel a jövedelemhatárral akarták kiszűrni az alacsonyabb képzettségűeket.

Ruskowski igazgató főorvoshoz még egy kérdésünk van, éppen arról az ellentmondásról, amelyet a bevezetőben említettünk. Egyrészt az Unió bővítése után a német kormány hétéves munkavállalási tilalomra készül, másrészt már most igyekeznek idecsábítani a kelet-közép-európai munkaerőt.

Ruskowski: Az orvosokat ez természetesen egyáltalán nem érinti. Mert egyszerűen nincs más, aki betöltené az állásokat. Egyszerűbb munkáknál, mondjuk a mezőgazdaságban, vagy ahol nincs szükség képzettségre, lehet, hogy más a helyzet. Ott talán valahogy védeni akarják a német munkanélkülieket a külföldi munkavállalóktól, de szerintem ez eleve butaság. Azok a munkanélküliek, akik eddig nem vállalták el ezeket a munkákat, azok ezután sem fogják. Ez mentalitás kérdése, és a szociális ellátással függ össze. Úgy mondanám, hogy Németországban pillanatnyilag nem nagyon igyekeznek az emberek. Inkább az számít okosnak, aki nem dolgozik - mondja az esseni szívközpont igazgatója.

Következő helyszínünk a Bitkom, a német számítástechnikai és távközlési ipar szakmai szövetsége. Néhány héttel azután, hogy a kormány meghosszabbította a számítástechnikusok bejöveteléről szóló rendeletet, felidézem, hogy három éve, amikor ezt a Zöld kártyát bevezették, a szakmai szövetség szerint 75.000 szakemberre lett volna szükség. Azóta a 20.000-es keretet sem tudják teljesen kitölteni. Stephan Pfisterer, a Bitkom emberi erőforrásokkal foglalkozó illetékese azzal magyarázza a különbséget, hogy egészen másképp alakult a konjunktúra. A számítástechnikai ipar időközben válságba került. De a 20.000-es keret háromnegyede mégis itt van.

Pfisterer: Két okból is szükségünk van a külföldi számítástechnikusokra. Egyrészt, mert Németországban továbbra sem kerül ki elég magasan képzett végzős a felsőoktatásból. A másik pedig a minőségi szempont. A számítástechnika és a távközlés példátlanul globalizált ágazat. Szüksége van a nemzetközi szakember-cserére, a technológia átadásához is, és azért is, hogy megfelelően kezelni lehessen a külföldi projekteket. Az új uniós tagállamokhoz fűződő viszonyt tekintve, éppen azt láthatjuk, hogy a gazdasági kapcsolatok a következő években egyre erősödni fognak, és biztosan jót tesz magával az a cég, amelynek a munkatársai között ezekből az országokból érkező szakemberek is vannak.

Hogy a német-magyar gazdasági kapcsolatokban az itt dolgozó, nagyjából 500 magyar számítástechnikus milyen szerepet fog játszani, azt a szakmai szövetségnél még nem tudják megjósolni. De úgy látják, hogy az alap megvan, és a német cégek elégedettek a magyarokkal. Kérdés, hogy a magyar számítástechnikusoknak egyáltalán érdemes-e Németországba jönniük, ha a jobbakat odahaza is nemzetközi szinten fizetik meg, és odahaza is jó körülmények között dolgozhatnak. Ráadásul beszélgetőpartnerünk is elismeri, hogy az Egyesült Államok jobban vonzza a szakembereket, mint Németország, már csak nyelvi okokból is. Amikor erről beszélünk, Stephan Pfisterer fontosnak tartja kijelenteni, hogy csökkenőben vannak a külföldieket érő inzultusok, amelyekre a külföldi sajtó az utóbbi években alaposan odafigyelt.

Itt meg kell említenünk azt is, amiről a Zöld kártya rendelet meghosszabbításakor írtak a német lapok. A külföldi szakembereket elriasztja a német bürokrácia. A szakmai szövetségnél ezt másképp látják.

Pfisterer: A Zöld kártya éppenhogy áttörés volt a kisebb bürokrácia irányába. Korábban rendkívül bonyolult volt az eljárás, ami ahhoz vezetett, hogy évente alig 200 külföldi számítástechnikus jött Németországba, a Zöld kártya első évében viszont 8.000. Ez is mutatja, milyen nagy lehetőséget szorítottak vissza mesterségesen.

És amit ugyancsak megírtak a német lapok a rendelet meghosszabbításakor, hogy ha a külföldi számítástechnikusok elveszítik az állásukat, akkor rövid úton akár ki is utasíthatják őket, hiszen a tartózkodási engedélyük egy bizonyos munkahelyre szól?

Pfisterer: Jogilag valóban lehetséges, hogy a német bürokrácia kiutasítással válaszoljon a zöld kártyások munkanélküliségére, de a gyakorlatban azt látjuk, hogy munkanélküliség esetén a hatóságok legalább féléves további tartózkodást engedélyeznek, legalábbis akkor, ha az illető előzőleg már több mint egy évig be volt jelentve a társadalombiztosításnál. Ennyiben már léteznek bizonyos szociális normák.

Előfordulhat, hogy nem a külföldi számítástechnikusokat hívják ide, hanem a németeket küldik el. A héten írta a Frankfurter Rundschau, hogy a Deutsche Bank több mint tízezer számítástechnikus elbocsátására készül. A szakmai szövetségben ezt másképp tudják: talán nincs szó ilyen sok emberről, de annyi bizonyos, hogy újabb jelét látjuk a pár éve, a számítástechnikai fellendülés idején gyorsan fölépített részlegek leépítésének. Kérdésemre a Bitkom illetékese megerősíti, hogy a frankfurti lap által megírt hatalmas bér-különbségek nagyjából stimmelnek. A lap azt írta, hogy a német bankvezetők Közép- és Kelet-Európa felé tekintenek. Elsősorban Magyarország és Szlovákia lehet vonzó, őket követi Románia, Belorusszia és Csehország. Ezekben az országokban az átlagos órabér 3 euró körül van, míg Németországban ilyen munkakörökben 26 és fél eurót kell fizetni. De azért Stephan Pfisterer hozzáteszi: ő úgy tudja, hogy ha a Deutsche Bank leépíti a számítástechnikai részlegét, a megbízások jelentős részét nem külföldi, hanem német cég kapja.

Végül a német számítástechnikai és távközlési ipar szakmai szövetségében is felteszem a kérdést: mi a véleményük az ellentmondásról, amely a hétéves munkavállalási korlátozás és a már most is zajló munkaerőtoborzás között feszül.

Pfisterer: Itt elsősorban arról folyik a vita, hogy az alacsony bérű munkakörökben az alacsony képzettségű munkaerő jelenthet nehézségeket. A számítástechnikában erről tulajdonképpen nem lehet szó. Ellenkezőleg: távlatilag fontosnak tartjuk a nyitást. Németország népesedési helyzete olyan, hogy - egyszerűen a születések alacsony száma miatt - 2010-re kevesebb fiatal fog munkát vállalni. A szociális ellátást, de azt is, hogy legyen elég magasan képzett szakember, csak akkor tudjuk fenntartani, ha nyitunk a külföld felé.

2003. augusztus