A nyolcak levele a címzettnél

Párizs felségsértésként fogta fel a kelet-európaiak fellépését - jegyezte meg rosszallóan egy berlini lap. Pedig nem tisztességtelen dolog, ha valaki a nemzeti érdekeit képviseli - tette még hozzá a kommentár. Bár a Nyolcak levelének éle Németország ellen is irányult, az általában Amerika-barátnak tartott állásfoglalás itt nem keltett különösebb felháborodást, nyilvánosan legalábbis semmiképpen sem. Amikor a kereszténydemokraták egyik tekintélyes politikusát, Erwin Teufel baden-württembergi miniszterelnököt kérdeztem, mi következik abból Magyarországra nézve, hogy Magyarország most inkább Amerika oldalára állt? - a válasz rövid és egyértelmű volt.

ErwinTeufel

Teufel: Amerika a mi barátunk is, és ha valaki, aki baráti viszonyban és szövetségben van az Egyesült Államokkal, ezt nehéz napokban is kifejezésre juttatja, annak a mi véleményünk szerint nem esett csorba a tekintélyén.

Arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e ennek következménye a magyar-német kapcsolatokra nézve, a miniszterelnök megengedett magának egy célzást arról, hogy a kereszténydemokraták inkább a szociálliberális német kormány külpolitikáját tartják hibásnak.

Teufel: Nem tudom, hogyan gondolkozik most a szövetségi kormány, de remélem, hogy azt a kárt, amit eddig is okozott, nem tetézi még azzal is, hogy megpróbál megbüntetni más államokat.

Megkérdeztem a kereszténydemokrata parlamenti frakció egyik külpolitikai szakértőjét, Eckart von Klaedent is, aki már csak azért is illetékes az ügyünkben, mert a Bundestagban ő vezeti a német-magyar parlamenti csoportot.

Eckart von Klaeden

Klaeden: A Nyolcak reagálása véleményem szerint alapjában abból következik, hogy Németország külön úton akart járni, és végül Franciaországgal együtt rá is lépett erre az útra. Mindketten úgy tettek, mintha egész Európa nevében beszélnének. Németország és Franciaország fontos államok Európában, de nem képviselik egész Európát. A levél tehát válasz az úgynevezett német útra, amelyet Gerhard Schröder kancellár a választási kampányban kiáltott ki.

Önkritikus vélemény - mondhatnánk, de persze itt csak részben van szó a németek szokásos visszafogottságáról. Leginkább a kormánynak címzett ellenzéki bírálat kapott hangot. Ha már kormány és ellenzék viszonyáról van szó, érdemes megjegyeznünk, hogy ezúttal a szocialista vezetésű magyar kormány közel került a német kereszténydemokraták hagyományosan Amerika-barát álláspontjához, míg a kereszténydemokraták magyarországi testvérpártja, a Fidesz mintha kissé bírálná az Amerika-barát álláspontért a magyar kormányt. A Bundestag német-magyar csoportjának elnöke óvakodik attól, hogy ezt a magyar belpolitikai fejleményt kommentálja. De ha úgy tesszük föl a kérdést, hogy a Nyolcak levele mintha a német ellenzéket támogatná a német kormány ellenében, akkor ezt a választ kapjuk:

Klaeden: Nem hinném, hogy ez lett volna a levél célja, nem tartom magunkat ennyire fontosnak. De annyi bizonyos, hogy a Nyolcak levele inkább a német ellenzék, mint a kormány álláspontját tükrözi. Ha mi lennénk kormányon, valószínűleg nem lett volna szükség erre a levélre. Nem lett volna német-francia kezdeményezés, hanem ügyeltünk volna arra, hogy más országokat is bevonjunk. Most másképp történt.

A nagyobbik kormánypárt véleményéről a parlament szociáldemokrata frakciójának külpolitikai szóvivőjét, Gert Weisskirchent kérdeztem. A válaszból kiderül, hogy a német kormányt elsősorban az időzítés és a titkos előkészítés bántotta.

Gert Weisskirchen

Weisskirchen: Csodálkoztunk, hogy három nappal a 15-ök közös nyilatkozata után elkövették azt a merészséget, hogy nyilvánosságra hozták a levelet. A Wall Street Journal szándéka éppen az volt, hogy szembeszálljon, eltérő hangsúlyt adjon az Európai Unió tanácsának határozatával szemben. Tartalmilag, gondolom, tulajdonképpen nem lehet bírálni, de a formáját igen. Nagyon remélem, hogy a szakadás, amely ezáltal nyilvánvalóvá vált, el fog múlni, illetve meg vagyok győződve arról, hogy már el is múlt.

És miért múlt el ilyen gyorsan?

Weisskirchen: Egészen egyszerűen azért, mert hétfőn az Európai Tanács határozata megszüntette ezt a mostani átmeneti irritációt.

A franciák fel vannak háborodva, a németek megértőbbek a magyarok, lengyelek és a többiek álláspontja iránt. Mivel magyarázza ezt a különbséget a német szociáldemokraták külpolitikai szóvivője?

Weisskirchen: A magyarázat az, hogy Németország nagyobb megértést tanúsít az uniós tagjelölt országok belső helyzete iránt. Az a vita, amelyet most Franciaországban figyelhetünk meg, egy kicsit túl erősen tükrözi az ellentmondást ahhoz képest, ahogyan nálunk, Németország fogják fel ugyanezt.

Mit jelent a Nyolcak levele a német-magyar kapcsolatok szempontjából? Németország egyik legfontosabb partnerünk, erre aláírunk valamit, ami inkább Amerika-barát. Hogyan fogadták ezt a kormányzó szociáldemokratáknál?

Weisskirchen: Ó, egyszerűen csak tudomásul vettük. A lényeg az, hogy Németország és Magyarország, az Európai Unió mostani és leendő tagjai közösségben vannak, és a minket erősen összekötő érdekeket az ilyen átmeneti irritációk nem károsíthatják.

Mivel magyarázza a szociáldemokraták külpolitikai szóvivője, hogy a magyarok és a többiek most inkább az amerikai kapcsolatot hangsúlyozták? Összefügg-e ez azzal, hogy eltolódnak a hatalmi egyensúlyok Európában, illetve Európa és Amerika között?

Weisskirchen: Hiba lenne hatalmi játékokat játszani. Ezt sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem engedhetjük meg magunknak. Amire sürgősen szükség lenne, az az, hogy az Atlanti óceán mindkét partján visszataláljunk a közös érdekeinkhez, amelyeknek az alapja egyebek mellett az, hogy a terrorizmust egyikünk sem tudja egyedül leküzdeni, hanem erre csak közösen vagyunk képesek.

Magyarország új berlini nagykövete, Peisch Sándor, aki a múlt hónapban adta át megbízólevelét, a Nyolcak levelének kapcsán szintén azt tartotta fontosnak, hogy a levél nem Németország ellen vagy Franciaország ellen, hanem a transzatlanti együttműködés mellett íródott. De vajon miért van az, hogy a franciák dühösek, a németek meg nem? Jobban titkolják vagy nem is dühösek?

Peisch Sándor

Peisch: Én azt hiszem, hogy valahol a kettő között van az igazság. Egyfelől ők is meglepődtek ezen az akción, de nem annyira a tartalmával, mind inkább az eljárással voltak gondjaik. Másrészt pedig azt is látni kell, hogy a németek az európai integráció éllovasai, lokomotívjai voltak mindig is, tehát itt azt kell látni, hogy ha a csöndes diplomácia meg is jegyez bizonyos dolgokat, azért még a látszatát is el akarják annak kerülni, hogy egyfajta retorzióval éljenek felénk, vagy pedig a többi tagjelölt ország felé azért, mert most véleményt nyilvánítottak. Rendkívül fontos a diplomáciának a feladata most, hogy azokat a porcelánokat, amelyeket összetörtek itt a vitákban, azokat megpróbálja összeragasztani.

Most, ezekben a hetekben, mi az, amire a németek megjegyzéseket tesznek, hogy "kedves magyar barátaink, talán ezt mégse így kellett volna", mondanak-e olyat, mint amit Chirac mondott, hogy inkább csöndben kellett volna maradni és nem aláírni?

Peisch: Nem mondanak olyasmit, mint Chirac, sőt, név említése nélkül azért emlékeztetnek rá, hogy vannak bizonyos tagországok, amelyek vezetői azért kicsit elragadtatják magukat a véleménynyilvánításban, és éppen abból kiindulva, hogy ők is abban érdekeltek, hogy a közös európai kül- és biztonságpolitika, a közös állásfoglalás, a közös pozíciók megszülessenek, és a jövőben valóban egységes európai uniós állásponttal lehessen dolgozni. Ezért ők tartózkodnak az ilyen megnyilvánulásoktól. Felhívják a figyelmet arra, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani, de azt is hangsúlyozzák, hogy nekik nem elsősorban velünk van gondjuk, hanem éppen azokkal az országokkal, akik kezdeményezték ezt a bizonyos állásfoglalást, hiszen ők, mint az Európai Unió tagországai, hogy úgy mondjam, jobban tisztában kell, hogy legyenek azokkal a belső szabályokkal, amelyek ebben a közösségben, ebben az Unióban irányadóak, de másrészt azt is látják, hogy ezek az országok tagjai a NATO-nak is, tehát ők is a maguk módján egyfajta kettős kötelezettség, kettős kötődés hatására cselekedtek úgy, ahogy cselekedtek.

2003. február