Pénzhiány

A kényszermunkások kárpótlásával foglalkozó német alapítvány vezetői minduntalan hangsúlyozzák, milyen fontos a szolidaritás. És amikor szolidaritásról beszélnek, elsősorban arra gondolnak, hogy a német cégeknek kell szolidárisnak lenniük egymással, hiszen az egész német gazdaság külföldi érdekeit érintő közös ügyről van szó. A német kárpótlási erőfeszítéseket az lendítette mozgásba, hogy amerikai bíróságok előtt elég sok kereset fekszik. Az egykori kényszermunkások ügyvédei amerikai bíróságok előtt perlik a német cégeket, és mivel a tulajdonviszonyok több mint félévszázad elteltével elég szövevényesek, elég sok német céget fenyeget a veszély, hogy ha ennek nem vetnek véget, akkor az Egyesült Államokban, ezen a fontos piacon nehézségekkel kell szembenéznie. Sőt, azoknak a vállalatoknak is gondjaik lehetnének, amelyeket nem perelnek ugyan, de amelyekre visszaütne a Németország-ellenes kampány. Az áldozatok érdekképviseletei a kárpótlási tárgyalások kezdetekor már ízelítőt adtak abból, hogy ügyesen elhelyezett hirdetésekkel milyen kellemetlen hangulatot lehet teremteni.

Érthető tehát, hogy a német magángazdaság vezetői viszonylag hamar létrehozták azt az alapítványt, amelynek fontos szerepe volt a kárpótlási tárgyalásokban, és amelyre a pénz begyűjtése hárul a német cégektől. Nos, munkájuk akad bőven, főleg, ami a pénzbeszedést illeti. Maga a megállapodás, amely a kárpótlást szabályozza, ha kínosan hosszú és meglehetősen viharos alkudozás után is, de már létrejött. A főszereplők a német és az amerikai kormány megbízottai voltak, rajtuk kívül ott ültek az asztalnál nemzetközi zsidó szervezetek és a leginkább érintett kelet-európai országok, köztük Oroszország, Ukrajna, Csehország és Lengyelország képviselői. A résztvevők köre egyébként mutatja azt, hogy ezúttal nem zsidó ügyről van szó. A kényszermunkások többségét a megszállt területekről elhurcolt szlávok tették ki.

Az ünnepélyes aláírás július közepén volt, és nem sokkal előbb a német parlament elfogadta a törvényt, amelynek alapján fizetni lehetne.

Lehetne, ha meglenne a pénz és a szándék. A pénz, a tízmilliárd márka azért nincs meg, mert sok német cég nem fizet. Bár az alapelv az, hogy nem aszerint kell hozzájárulni az alapítványhoz, hogy hol foglalkoztattak kényszermunkásokat és hol nem, hanem az egész német gazdaság szolidaritási akciójáról van szó -- a cégek leggyakoribb ellenérve mégis az, hogy nincs közük a náci idők szörnyűségeihez. Mások egyszerűen nem mondanak semmit, csak nem fizetnek. Többször felröppent, legutóbb ezen a héten is, hogy a gazdaság alapítványa nyilvánosan pellengérre állítja a nemfizetőket, de egyelőre húzódoznak attól, hogy kényszerítsék a vállalatokat. Az igazsághoz tartozik, hogy a kormány által ígért ötmilliárd és a cégek által összeadott 3,3 milliárd már így is elég lenne ahhoz, hogy betartsák, amit ígértek, és az idős túlélők az év végén pénzhez jussanak. De a késlekedésnek más okai is vannak. Az egyik, hogy a berlini alapítvány lassan kezd működni, és nehezen alakul az együttműködés az érdekelt országok alapítványaival, amelyek majd szétosztják a pénzt. A németek szeme előtt elrettentő példaként lebeg egy korábbi, Ukrajnának nyújtott kárpótlás, amelyet jórészt elsikkasztottak. És nem hárult még el a fő akadály. A német parlament még nem győződött meg egyértelműen, hogy mennyire megbízható az az amerikai ígéret, amelynek alapján a német cégek mentesülnek az amerikai perektől. Erre sajátos jogintézmény adna -- ha nem is százszázalékos, de elég biztos -- garanciát. A washingtoni kormány érdeknyilatkozatot ad ki, kinyilvánítván, hogy a perek nem állnak az amerikai külpolitika érdekében. Bár az amerikai bíróságok függetlenek, a legtöbb bíróság tartaná magát a nyilatkozathoz. És -- mint egy berlini szakértő megjegyezte -- nem akadna ügyvéd, aki ilyen bizonytalanra elvállalná a pereket. November végén német parlamenti képviselők egy csoportja Washingtonba utazik, és az ő ajánlásuk alapján szabadíthatja föl a berlini parlament az alapítványi pénzt. Ha minden jól megy, a kárpótlás karácsonyra elkezdhet csordogálni. De eddig még mindig közbejött valami.

2000. október