Ami a német cégeket zavarja

A halálozási arány egyszerű demográfiai tény. Akiket a náci Németországban kényszermunkásként dolgoztattak, és akik túl is élték a megpróbáltatásokat, ma már olyan öregek, hogy évente tíz százalékuk távozik az élők sorából. Ezért keltett csalódást a héten, hogy továbbra is késik a már tavaly kialkudott kárpótlás. A hét közepén az ezzel foglalkozó bizottság Berlinben már összeült, hogy tisztázni kezdje a pénz folyósításának technikai részleteit. Szerdán azonban egy amerikai bíróság váratlanul elhalasztotta a döntést, pedig azt várták tőle, hogy elutasítja a volt kényszermunkások egy csoportjának igényét, és ezzel hozzájárul ahhoz a sokat emlegetett jogbiztonsághoz, amely a feltétele annak, hogy a németek fizessenek. Az egész történet ugyanis csak részben szól a kényszermunkások kárpótlásáról. Nem kevésbé fontos, hogy az amerikai piacon a német vállalatok biztonságban érezhessék magukat a perektől, fenyegetésektől, bojkottfelhívásoktól. Az történt, hogy a kényszermunkások, akiknek túlnyomó többsége lengyel, ukrán, orosz és más kelet-európai, évtizedeken át kimaradtak a német kárpótlásból. A rendszerváltások után pár évvel amerikai bíróságokhoz fordultak, és támogatóik minden eszközt megragadtak, hogy nyomást gyakoroljanak a németekre.

Amikor azt mondom, hogy a történelmi felelősség és az üldözöttek kárpótlása mellett elsősorban a nagy német vállalatok amerikai piaci érdekeiről van szó, Wolfgang Gibowski, a német gazdaság illetékes alapítványának szóvivője nem tiltakozik.

Gibowski: Igazat adok Önnek: ezek a perek zavarják a német gazdaságot. Bár összességében abból indulunk ki, hogy a pereket végül meg lehetne nyerni - amíg függőben vannak, addig befolyásolják a német vállalatok jó hírét. Bojkottfenyegetések is voltak - idézi fel a szóvivő, megjegyezve, hogy ez törvénytelen ugyan, mert az Egyesült Államokban csak az elnök rendelhet el bojkottot, és mellesleg a kényszermunkások ügyvédei maguk is nagy német autókkal járnak, de mégis: főleg a bankok és biztosítók esetében, előfordulnak hivatali önkényeskedések, például vállalategyesítések alkalmával. Ezek a veszélyek egyszerűen kellemetlenek voltak.

De akkor az utóbbi években miért nem erről beszéltek? Wolfgang Gibowski szóvivő a maga részéről nem érzi felelősnek magát

Gibowski: Én sohasem tettem úgy, mintha német gazdaság nemes, önzetlen vállalkozásáról lenne szó, hanem mindig azt mondtam, hogy ebben a helyzetben két dolog esett egybe. Természetesen a gazdasági megfontolások, és aztán az is, hogy elkerüljük a jogi megoldást. Gondolom, azt senki sem vetheti a szemünkre, hogy egy vállalatnál szerepet játszik az üzlet. De elismerem, hogy erről őszintén is kell beszélni.

A német vállalatok szeme előtt ott lebegett a néhány évvel ezelőtti példa is a szomszédból.

Gibowski: A svájci bankok esete annyiban volt tanulságos példa a számunkra, hogy megmutatta: minél tovább húzódnak a tárgyalások, annál többet kell fizetni.

És: a példa annyiban is ragadós volt, hogy a német gazdaság alapítványa is azokat az amerikai ügyvédeket bízta meg, akik akkor a svájci bankszövetséget képviselték.

Végül is, mivel a felpereseknek sem volt érdekük, hogy elhúzódjon a pereskedés, tekintettel a kárpótlandók magas korára, hosszú és kínos alkudozás után tavaly nyáron állapodtak meg, hogy kereken tízmilliárd márka jut a kárpótlásra. De még mindig bajok vannak. Most csak a legfontosabbat mondom: a német gazdaság nem gyűjtött össze annyi pénzt, amennyit ígért. Amíg nincs Amerikában jogbiztonság, addig nincs német pénz. Amerikában viszont a héten a bíróság állítólag azért nem tett pontot az ügy végére, mert még nincs meg az összes pénz Németországban. Hogy ebből a 22-es csapdájából hogyan és mikor másznak ki, azt még nem tudni - vagy ha tudják is, nem mondják. Valójában azonban annyi pénz már van, hogy ha akarják, elkezdjenek fizetni. A mostani határidő március-április: akkor kezdhetik a folyósítást, és ez egy évig is eltarthat. Hogy kik kapják a kárpótlást? Többségük lengyel, ukrán, belorusz vagy orosz. A zsidók, illetve mások, akiket koncentrációs táborokból vittek munkára, a volt kényszermunkások - és főképp a túlélők - kisebbségét teszik ki. Hogy mi volt a különbség?

Gibowski: A többiek is gyakran életveszélyben voltak ugyan, de az alapgondolat nem az volt, hogy a kényszermunkásokat megöljék, az alapgondolat az volt, hogy a kényszermunkások dolgozzanak. A zsidóknál viszont az volt a nácik alapgondolata, hogy meghaljanak. Ezért a kettő egészen más, és ezt a pénz folyósításánál is figyelembe kell venni.

A dolog megértéséhez fel kell idézni az akkori időket. Mint Wolfgang Gibowski mondja: a háborút viselő náci Németországban "garantáltan" mindenütt voltak kényszermunkások, minden vállalatnál, minden városi közszolgálatban, sőt, az egyházaknál is.

Gibowski: Minden hadrafogható férfi a háborúban volt, ezért a német gazdaság csakis kényszermunkásokkal működhetett. Kényszermunkások mindenütt voltak.

- mondja Wolfgang Gibowski, és sorolja a példákat: kényszermunkások működtették a villamost és a vasutat, ők vitték el a szemetet, takarították el a romokat, dolgoztak a hentesnél és a péknél, sőt, - bármilyen furcsa is a háborús időkben - háztartási alkalmazottak is voltak. Volt, aki jól bánt velük, olyan is akadt, aki - szabálytalanul - teljes fizetést adott nekik, de ez persze inkább csak kivétel volt. Váratlan fordulatként a kárpótlási vita rossz fényt vetett a két nagy keresztény egyházra is. Ők is alkalmaztak kényszermunkásokat. Gibowski szerint ez is mutatja, hogy mennyire elfogadottnak, "normálisnak" tüntették fel a náci hatóságok a kényszermunkát.

Gibowski: Nagyon lehangol, hogy a németországi katolikus egyház előbb azt állította, hogy egyházi területen sohasem voltak kényszermunkások, pedig ez nem igaz, - mondja Wolfgang Gibowski, aki maga is katolikus - aztán kitalálták az egyházi kényszermunkás külön fogalmát, mintha lengyel káplánok miséztek volna. Pedig nem erről volt szó, hanem az embereknek az egyház civil intézményeiben kellett dolgozniuk. Nem kétlem, hogy ezekkel az emberekkel többé-kevésbé jól bántak, azt sem kétlem, hogy az egyház gyakran megvédte ezeket az embereket. De nem erről van szó, hanem arról, hogy a katolikus egyház annak idején olyan magatartást tanúsított, amely nem volt ellentétes a rendszer politikájával a kényszermunkások ügyében

- mondja diplomatikusan a német gazdaság alapítványának szóvivője, megjegyezve még, hogy az evangélikus egyház még közelebb állt a nácikhoz. Most az evangélikus egyház azonnal be is szállt tízmillióval az alapítványban, a katolikus egyház később kínos habozás után és feltételekkel adott tízmilliót.

Ezekhez a nagy kérdésekhez képest a kisebb szervezési nehézségek szinte eltörpülnek. Például az, hogy nem tudják felmérni, melyik német vállalattól lehetne még pénzt kérni. Ha egyáltalán szabad ezzel a témával kapcsolatban ilyen megjegyzéseket tenni: a hagyományos német szervezettség már nem a régi.

Gibowski: Lehet, hogy most elveszítik a hitüket a németekben, főleg a gazdaságban, de Németországban nincs nyilvántartva, senki sem tudja, hány önálló vállalat működik.

2001. január