Sugárfertőzés

Sugárzó anyaggal jelölte meg a Stasi a keletnémet ellenzékiek egy részét. Erre most, évtizedek elteltével derült fény. A Stasi ügyeivel foglalkozó kormánybiztos, Joachim Gauck arról számolt be a sajtónak, hogy a Stasi a 70-es évek óta radioaktív anyaggal jelölte meg azokat az ellenzékieket, akiket követni akart. A titkosrendőrök Geiger-Müller számlálóval bukkantak volna a keresett személyek nyomára. Minderről még folyik a vizsgálat, a rendőrséget is bekapcsolták. Egyelőre nem tudni, hogy hány ember szervezetébe juttattak ebből a színtelen, szagtalan sugárzó anyagból, és azt sem, hogy végül felhasználták-e a módszert emberek azonosítására. Arról sincsenek biztos adatok, hogy a célszemélyek egészsége mennyire károsodott. Joachim Gauck szerint a cél az eddigi adatok szerint nem is az volt, hogy az emberek betegek legyenek, hanem az, hogy megjelöljék őket. Ez évi 30 vagy 100 esetben fordulhatott elő. A gyanú akkor támadt föl, amikor az utóbbi években meghalt két volt NDK ellenzéki író. Egyikük, a tavaly elhunyt Jürgen Fuchs egy olyan, ritka rákbetegségben halt meg, amelyet sugárzás is kiválthat. Utóbb a Stasi iratai között adatokat találtak arról, hogy őket is radioaktív anyaggal jelölték meg. Radioaktív anyagokat bankjegyek megjelölésére is használtak, hogy a postai lopások nyomára bukkanjanak. Sőt, a másik nemrég elhunyt ellenzéki író, Rudolf Bahro kéziratait is megjelölték annak idején, hogy így ellenőrizzék, kikhez jutnak el az illegálisan terjesztett példányok. Gauck hangsúlyozta, hogy a sugárzó bankjegyek és más papírok révén olyanokat is sugárzás érhetett, akiket a Stasi nem is vett célba. A Gauck-hivatal most azt is nyilvánosságra hozta, hogy a politikai foglyok a börtönökben is túlzott radioaktív sugárzásnak voltak kitéve, de ők azért, mert elavult, rosszul beállított röntgenkészülékekkel a kelleténél gyakrabban világították át őket.

2000. március


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz