A főügyész és a főtitkár

Miután Erich Honecker halott, Egon Krenz személyében az NDK legmagasabb rangú vezetője került börtönbe. Krenzet és a politikai bizottság két másik tagját felelősnek találták a berlini falnál lelőtt menekülők haláláért. Ez mintegy megkoronázza a kivételes feladattal megbízott főügyész munkáját, és Christoph Schaefgen nem is tagadja, hogy ez szakmai siker. De nem csak ez a fontos.

Schaefgen: Németország belső egységének folyamatában is fontosnak tartom az ítéletet. Sokáig kellett küzdenünk azzal az előítélettel, hogy a kicsiket elkapjuk, a nagyokat futni hagyjuk. Ezzel az ítélettel ennek vége. A másik, amit fontos számomra, hogy tisztázódott a határőrizeti rendszer jogi megítélése. Ebben a kérdésben az NDK lakossága, különösen az a része, amely el akarta hagyni az országot, mindig más véleményen volt, mint az állam vezetői. Éppen azoknak, akiket bűnözővé tettek, amiért el akarták hagyni az országot, akiket bebörtönöztek, mert menekülésen érték őket, valamint a halálos áldozatok hozzátartozóinak nagyon fontos, hogy a jogállami igazságszolgáltatás végre megállapította: nem ők voltak a bűnözők, hanem velük szemben követtek el jogsértést.

Ami az ügyész által említett kis halakat illeti, jó néhány határőrt is elítéltek, amiért lelőtték a menekülőket. A "parancsra tettem" nem volt kibúvó. Már csak azért sem, mert a perek egyúttal bebizonyították, hogy nem volt kötelező határőrnek lenni.

Schaefgen: Ezt mindegyik katona megerősítette, és voltak olyanok is, akik meg is tagadták a szolgálatot a határon, anélkül, hogy a hajuk szála is meggörbült volna. Legfeljebb annyi hátrány érhette őket, hogy a hadseregben kellemetlenebb helyekre, például konyhaszolgálatra helyezték őket.

A főügyésztől azt is megtudhatjuk, hogy ha már valaki a határon szolgált, akkor sem kellett gyilkossá válnia.

Schaefgen: Rengeteg olyan eset volt, amikor a sorozatlövések ellenére sikerült a menekülés. Ez csak azzal magyarázható, hogy a katonák szándékosan mellélőttek. Ezt néhányan el is mondták. Nem igaz tehát, hogy kötelező volt a halálos végű fegyverhasználat, mert különben megtorlástól kellett volna tartaniuk a katonáknak. A menekülési kísérletekről szóló korabeli jelentések mindig arról szóltak, hogy vagy ideológiai vagy fegyvertechnikai fejlesztésekre lenne szükség, de egyszer sem fordult elő, hogy egy katonát azért vontak volna felelősségre, mert nem akarta eltalálni a menekülőt.

Ennyit a határőrökről. Akik pedig -- hogy a jogi kifejezést idézzem -- a parancs-lánc fölső végén ültek, azoknak ugyanúgy le kell ülniük a büntetést, mint a közönséges bűnözőknek. Hiszen, szigorúan jogi értelemben véve Egon Krenzet és társait emberölésért ítélték el. A kivételes ítélet mögött kivételes jogi indokolás van.

Schaefgen: A kérdés tulajdonképpen az, hogy az NDK-törvényeken a Szövetségi Köztársaság igazságszolgáltatása utólag felülemelkedhet-e. Hogy abszolút érvényű-e az az alapelv, hogy csak azt lehet büntetni, amit a cselekmény idején érvényes törvény tiltott. Érvényes-e ez akkor is, ha az igazságosság és emberiesség elveivel mérve maga a törvény nem a jogot képviseli? Ennyiben a Szövetségi Köztársaság igazságszolgáltatása -- egészen az alkotmánybíróságig -- megtörte ezt az alapelvet, amennyiben azt mondta: ez az elv nem érvényes olyan rendszerekre, mint amilyen az NDK volt, ahol a többi hatalmi ág nem ellenőrizte, hogy a törvényhozók figyelembe veszik-e az igazságosságot és emberiességet. Ezt a jogi kivételt gyakorlatilag erre az esetre, az állami törvények által igazolt emberölésekre hozta az alkotmánybíróság.

A főügyész által említett döntést Krenz beadványára az alkotmánybíróság decemberben megerősítette. Ettől a kivételtől eltekintve a német egyesítés óta az NDK-időkre egyébként az NDK-jogot alkalmazzák, hacsak az össznémet jog nem kedvezőbb. Ami Krenzéket illeti, nekik a perben még annyi kibúvójuk sem maradt, mint a határőröknek, mert rájuk is igaz volt, hogy nem volt kötelező PB-tagnak lenni, viszont nem hivatkozhattak arra, hogy parancsra cselekedtek.

Schaefgen: Az egyetlen kényszer, amelyet elővezettek, a hatalmas Szovjetunió volt. De kiderült, hogy a tényállás nem felelt meg annak, amit a vádlottak előadtak. Az NDK-ban senkit sem kényszerítettek arra, hogy falat építsen. Ellenkezőleg: a kezdeményezés Berlinből indult ki -- mondja a főügyész, felvillantva, hogy azért a per nem nélkülözte teljesen a politikai vonatkozásokat.

Annak, hogy hasonló perek más volt szocialista országokban nem voltak, kézenfekvő oka van. Christoph Schaefgen egyszerűen fogalmaz: az ok az, hogy nem volt Nyugat-Lengyelország vagy Nyugat-Csehszlovákia.

Schaefgen: Látni kell, hogy ezekben az országokban az államnak a kommunista rendszer leváltása után is tovább kellett működnie. Nekünk, az NSZK-ban nagymértékben megvolt az az elitünk, amellyel föl lehetett tölteni az NDK-bíróságokat és közigazgatást, miután a régi elitet elbocsátották vagy önként távozott. Ráadásul az NSZK Németország nagyobbik része volt. Mindez ilyen formában a posztkommunista államokban nem volt lehetséges. Ott sokkal erősebb volt a személyek folytonossága, mint az NSZK-ban.

Amit a főügyész kifejt, annak nagy szerepe volt abban is, hogy az egyesített Németországban néhány volt NDK-bíró is bíróság elé került. Christoph Schaefgen felidézi, hogy a náci idők után hivatásos bírákat nem ítéltek el, csak a rögtönítélő bíróságok halálos ítéletet hozó néhány tagját. A főügyész ezzel is magyarázza, hogy ezúttal inkább foglalkoztak azokkal a jogsértésekkel, amelyeket az igazságszolgáltatás követett el a diktatúra idején

Schaefgen: Minden olyan halálos ítéletet felülvizsgáltunk, amely politikai perben született, és néhány bírát el is ítéltünk. Újdonságnak számít, hogy azokkal a bírákkal is foglalkoztunk, akik politikai perekben szabadságvesztést szabtak ki. A legfelsőbb bíróság ilyen ügyekben nagy megértést tanúsított a bírák iránt, és elfogadta a bizalmi elvet. Eszerint a bírák elfogadhatták, hogy az NDK jogrend lehetővé tette azoknak az elítélését, akiknek eltért a véleményük a hivatalos véleménytől vagy akik ki akartak utazni az országból. Most tehát csak a szélsőséges esetekben született ítélet, olyan esetekben, amikor a korabeli ítéletek minden lehetséges mértéket felülmúltak. Volt például egy eset, amikor valakit nyolc évre ítéltek, amiért röplapokat osztogatott. Ezt az ítéletet megsemmisítettük, és a bírót felelősségre vontuk.

Mivel beszélgetésünkben a főügyész többször is párhuzamot vont a náci időkkel, fel kell tennünk végül a kérdést: a jogász szemével nézve összehasonlítható-e a két rendszer?

Schaefgen: A jogsértések mértékében hatalmas különbség van a két rendszer között. Az NDK-ban -- és ezt a szócskát a főügyész idézőjelbe teszi -- "csak" olyan jogsértésről volt szó, amelyet az állam vezetői saját lakosságukkal szemben követtek el, hogy elhozzák nekik a földi paradicsomot. Ugyanakkor a nemzetiszocializmusnak egészen más ideológiája volt, amely sokkal erősebben emberellenes volt, mint az NDK-é, és ez az ideológia tartalmazta más népek és fajok kiirtását, a háborút az egész világon, szóval a kettőt nem is lehet összehasonlítani, nem is szabad, és ezt nem is tettük meg. Ahol talán strukturális hasonlóságok voltak, az a titkosszolgálatokban tapasztalható, a feljelentésekben, és abban, hogy elnyomták az egyéni véleményeket, szigorúan üldözték az ellenzéket. Ez mindkét rendszerben megvolt, de a nemzetiszocializmusban az akár a halálos ítéletig terjedő büntetések aránytalanuk keményebbek és borzalmasabbak voltak, mint az NDK-ban.

Christoph Schaefgen, 63 éves, az egyesítésig Nyugat-Berlinben volt ügyész. Az egyesítés után ő vezette a berlini ügyészségnek azt az osztályát, amely az NDK-kormánybűnözést, az NDK-igazságszolgáltatás jogsértéseit és az egyesítéssel összefüggő gazdasági bűnözést vizsgálta. Majdnem tízéves munka után 1999. szeptember 30-án megszűnt ez az osztály, a hátralévő ügyeket a rendes ügyészség viszi tovább. Statisztika az ügyosztály zárásakor: 587 vádemelés, 211 ítélet, ezek többsége felfüggesztett börtön, 20-30 elítélt börtönben.

2000. január