Államtitok

Megint a nyugatnémetek jártak jól - mondta az ítélethirdetés után egy fiatal polgárjogi aktivista. A nyugatnémetek pereltek, és elérték, hogy titokban maradjon az, ami a keletnémetekről kiderült. A berlini legfelsőbb közigazgatási bíróságon Helmut Kohl volt kancellár perelte a német államot, és immár jogerősen nyert. A vesztes az NDK titkosszolgálat, a Stasi iratait kezelő hivatal, és ugyancsak vesztesnek tartják magukat azok a volt NDK-s ellenzékiek, akik az NDK-beli fordulat és a német egyesítés hónapjaiban kiharcolták a Stasi-iratok nyilvánosságát. Olyan nyilvánosságot, amely a többi volt szocialista országban nem volt elképzelhető, nem utolsósorban azon egyszerű okból nem, hogy máshol nem szűnt meg az állam és az ő titkosszolgálata.

Miután nagyjából tíz éven át bármelyik keletnémet politikus, újságíró vagy más közéleti személyiség Stasi-aktáit ki lehetett kérni tudományos vagy újságírói kutatás céljából, Helmut Kohl megmakacsolta magát. Kohl irataira akkor lettek kíváncsiak az újságírók, amikor kirobbant a kereszténydemokraták pártpénzügyi botránya, és Kohl több fontos dolgot eltitkolt. Hátha kiderülnek az előzmények a 80-as években még buzgón zajló Stasi-telefonlehallgatásokból - gondolták a riporterek, de hiába. A tegnapelőtti ítélet végképp bezárta az ajtót az olyan Stasi-iratok előtt, amelyek nem a megfigyelőket, hanem a megfigyelteket lepleznék le. Ebben van is némi logika, csak éppen tíz éven át másképp működött a dolog, és abból sem lett különösebb baj. Az ítélethirdetés napján Markus Meckellel beszélgettem. Meckel az NDK-időkben evangélikus lelkész és ellenzéki volt, a fordulat hónapjaiban pedig az NDK utolsó külügyminisztereként működött. Most parlamenti képviselő, és a szociáldemokrata párt jobbszárnyának ismert alakja. Meckel egyfelől Kohl politikai ellenfele, másfelől a Stasi őt is megfigyelte, tehát együtt érezhet Kohllal - kezdem beszélgetést, és Meckel helyesel: több dossziényi Stasi-irat készült róla. A Kohl iránt érzett együttérzésnek azonban nem sok nyomát észlelem a beszélgetés közben. Meckel felidézi, hogy a Stasi-iratok nyilvánossága keletnémet kezdeményezés volt, és Kohlnak már kezdetben is fenntartásai voltak.

Meckel: Számomra is világos volt, mert én is közéleti személyiségnek számítok, hogy a törvény korlátozza a személyiségi jogaimat, hogy mennyire mondhatok nemet arra, amit megírnak rólam. Ezt annak idején el is fogadtam. Ugyanakkor tudni kell, hogy se rólam, se Kohl úrról nem adnak ki személyes dolgokat. Szóval, ha barátnőm lett volna, és bekerült volna az iratokba, mert lehallgatták a telefonjaimat, az ilyen adatokat már eddig sem adták ki. Csak politikai dolgokat. Őszintén szólva, ezért voltam dühös. Kohl úr közreműködött ebben a törvényben, ő maga írta alá, kormányfőként nyolc éven át felelős volt pont azért a gyakorlatért, amelyet most hirtelen azért tesz kérdésessé, mert személyesen őt is érinti.

Hogy egészen pontosak legyünk, a berlini Tagesspiegel tegnap azt írta: több mint tíz év alatt több mint 13.000 esetben alkalmazták ezt a gyakorlatot, anélkül, hogy bárki kifogásolta volna. A bíróságon a vita egyetlen fél mondat körül folyt. A törvényben benne van, hogy ha valaki "érintett", vagyis nem megfigyelő, hanem megfigyelt, akkor megtilthatja iratainak nyilvánosságát. De benne van a törvényben az is, hogy a közéleti személyiségek dossziéi kutathatóak. Az ellentmondást a legfelsőbb közigazgatási bíróság a személyiségi jogok javára döntötte el. Markus Meckel szemében a fontossági sorrend továbbra is fordítva van. Mint mondja, neki magának nem volt kellemetlensége abból, hogy a személyiségi jogait háttérbe szorították.

Meckel: ...nem voltak kellemetlenségeim a törvény gyakorlata miatt, pedig az én irataimat is megnézték. Azt képviselem ma is, amit akkor akartunk: hogy be lehessen tekinteni az iratokba. Mert ha nem lehet, akkor ez nemcsak rám vonatkozik, aki akkor ellenzékben voltam és Kohl úrra, aki akkor a Szövetségi Köztársaságban volt politikus, hanem mindenkire. A Stasi tisztjeire, a politikai bizottság tagjaira, a megyei tanács képviselőire. Vagyis, megakadályozzák a múlt elemzését, amire pedig nagy szükségünk van, és ezt nem szabad megengedni.

De hát a rendszernek ezek az emberei - az itteni szóhasználat szerint - nem áldozatok, hanem tettesek. Az ember azt gondolná, hogy rájuk nem vonatkozik, ami Helmut Kohlra igen - vetem közbe...

Meckel: De ha őket is megfigyelték, akkor igen, és sokan vannak ilyenek, mert a diktatúra intézményei kölcsönösen kémkedtek egymás után. Ez is a feldolgozásra váró témákhoz tartozik.

Hasonló aggodalmakat többen is hangoztatnak. A Stasi-iratokat kezelő hivatal első vezetője, a tekintélyes Joachim Gauck azt a megfogalmazást használta, hogy Kohl széles válla mögött sok régi NDK-káder rejtőzhet el. Ha így vesszük, Kohl széles válla mögött egy karcsú nő is elbújik: Katarina Witt. Az ő perét felfüggesztették, amíg a Kohl-ügyben döntés nem született. A világhírű műkorcsolyázó, akinek pályája az NDK-tól az Egyesült Államokig ível, szintén bírósághoz fordult, mert nem szerette volna az újságban látni a Stasi róla szóló jelentéseit. Igaz, néhány kémjelentés már megjelent bizonyos párperces szerelmi légyottokról bizonyos szállodai szobákban, de mégis. Katarina Witt helyzete persze más, mint a volt kancelláré. Witt védelemre szoruló áldozat is, mint a Stasi megfigyeléseinek célpontja, ugyanakkor a Stasi kedvezményezettje is: nyílt titok, hogy az NDK-időkben hogyan jutott lakáshoz és nyugati autóhoz. Ami nem azt jelenti, hogy ügynök volt, csak azt, hogy aki külföldön képviselte az NDK-t, annak szüksége volt bizonyos kapcsolatokra.

Meckel: A törvény fogalmazása nem elég világos és egyértelmű - mondja Markus Meckel. - Azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy az eddigi gyakorlat helyes volt, tehát a törvényt kell úgy módosítani, hogy ne kerülhessenek elő ilyen kétes kérdések.

A törvénymódosítást maga a belügyminiszter is támogatná. A miniszter, Otto Schily a vitában feltűnő határozottsággal ált Kohl pártjára, egyúttal keményen szembekerült a Stasi-iratokat kezelő hivatallal, és a hivatal új vezetőjével, Marianne Birthlerrel. Birthler az ítélet után is ragaszkodik álláspontjához:

Birthler: Bekövetkezett, amitől tartottunk. A Helmut Kohl iratai körüli jogvita érzékeny csapást jelent a pártállami diktatúra tudományos és újságírói feldolgozására nézve.

Hogy mi a megoldás? Az ítélet után Schily belügyminiszter így nyilatkozott:

Schily: A parlamentnek még egyszer foglalkoznia kell az üggyel, és természetesen el kell gondolkozni azon, hogy olyan esetekben, amikor az áldozatvédelem olyan személyeknek használna, akik az egykori NDK elnyomó gépezetének közvetlen részesei voltak, talán egyértelműbbé kellene tenni a törvényt.

Kérdéses persze, hogy több mint tíz évvel az NDK megszűnése után a mostani vagy éppen a szeptemberi választás utáni össznémet parlamentben lenne-e többség egy ilyen törvénymódosításhoz.

És hogy mi történik Kohl titkaival? A szociáldemokrata parlamenti képviselő, Markus Meckel ugyanúgy sejthet valamit a dossziék tartalmáról, mint a Világóra egy korábbi interjúalanya, a konzervatívokhoz közel álló Manfred Wilke történész. Mindketten úgy vélik, hogy a pártpénzügyi botrány hátteréhez Kohl lehallgatott telefonbeszélgetései se vinnének közelebb.

Meckel: A hiúságáról van szó. Az aktákban nincs olyan sok minden. Ebben biztos vagyok.

2002. március