Ezt jól kiagyalták...

Hová lett Ulrike Meinhof agya? És Andreas Baaderé, és a többieké? Baader és Meinhof nevére a magyar hallgató is emlékezhet: a 70-es években ők voltak a szélsőbalos német terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció, az RAF vezéralakjai. A történet, amelyet most tárt föl a német sajtó, a szó szoros értelmében morbid. A terrorista vezetők agyát nem temették el a holttestekkel együtt, hanem az ügyészség átadta az agyakat az igazságügyi orvosszakértőknek. A testrészek aztán évtizedekig ott hevertek az intézetek raktárában, és mostanra némelyiknek nyoma veszett. A dolog a politikai pikantériától függetlenül is érdekes kérdéseket vet föl, de a lapok természetesen elsősorban a dolog politikai hátterét firtatják. Ulrike Meinhof agya ugyanis beteg volt. Meinhof agyműtéten esett át, egy érdaganat miatt kellett felnyitni a koponyáját. Lehetséges, bár nem bizonyítható, hogy élete hátralévő éveiben, az RAF fő ideológusaként és fegyveres városi gerillaharcosaként a betegség vagy a műtét utóhatásai befolyásolták viselkedését. A Spiegel hétfői száma szemléltető ábrán mutatja be, hogy Meinhof agyának azok a részei sérülhettek meg, amelyek olyan érzelmeket szabályoznak, mint az agresszió és a félelem. Mint az utóbbi napokban a német lapokból kiderült, erről szóló orvosszakértői vélemények már Meinhof perének idején is ismeretesek voltak. Az RAF híveinek - írja a német sajtó - érdekében állhatott az orvosi vélemény eltitkolása. A szélsőbalnak kényelmetlen lett volna az a feltételezés, hogy a kapitalizmus elleni ideológiai és fegyveres harc egyik vezéralakját talán egy beteg elme irányította. E szerint a gondolatmenet szerint Meinhof inkább börtönbe vonult, semhogy a büntethetőséget kizáró betegségre hivatkozva maradjon szabad lábon. A Spiegel megemlíti, hogy a magdeburgi egyetem etikai bizottsága a héten megtiltotta egy ezzel foglalkozó kutatás eredményének nyilvánosságra hozatalát. Miután Meinhof egyik leánya, Bettina Röhl újságíró a közvélemény elé tárta, hogy anyjának agya eltűnt, a másik leány pedig följelentette az illetékes boncoló orvost, nem tartott sokáig megállapítani, hogy az utóbbi években három másik terrorista agyának nyoma veszett, pedig több mint tíz éven át még őrizték őket. Meinhof agyát viszont visszaadják a családnak, hogy eltemethessék.

A történet másik, inkább jogi vonatkozása, hogy kiderült: Németország legtöbb tartományában elfelejtették szabályozni, mi történjen azokkal a testrészekkel, amelyek az orvos-szakértői intézetekbe kerülnek. Időnként helyhiány miatt leselejtezik őket, időnként viszont, évekkel a haláleset után, az újabb tudományos módszereknek köszönhetően, késői felvilágosítást adhatnak rejtélyes betegségek vagy bűnügyek hátteréről. Az orvos-szakértői intézetek többnyire jobbnak látják, ha a hátramaradottak előtt jótékony homályban maradnak ezek a részletek.

2002. november


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz