Műhibák

Ha valakinek a vakbélgyulladását gyomorrontásnak véli az orvos, és szerencsétlen betegnek nyolcnapos késéssel veszik ki a vakbelét, az fölösleges fájdalmakkal jár. Ha ráadásul még egy év múlva is küszködni kell a szerencsétlen eset következményeivel, akkor érthető, ha a betegnek megfordul a fejében: az ilyen orvost be kellene perelni.

A nyolcnapos késéssel elvégzett vakbélműtét megtörtént eset, de a példa nem a tárgyalóteremből való. Az ügy nem jutott el a bíróságig, Németországban erre nincs feltétlenül szükség. A beteg ahhoz az egyeztető bizottsághoz fordult, amelyet az orvoskamara tart fenn, éppen azért, hogy ha már a betegséget nem sikerült a legjobban orvosolni, legalább a műhiba következményeinek orvoslása jobban sikerüljön. Ez afféle választott bíróság. A német szó, a "Schlichtung" ugyanaz, mint például a munkaügyi egyeztetésnél. Az egyeztető bizottságban orvosok és jogászok vizsgálják meg az ügyet. A döntés előkészítésébe orvos-szakértőt is bevonnak. Egyszerűbb esetekben erre nincs szükség, bonyolultabb ügyeknél akár több szakértőt is megkérnek. Természetesen megvizsgálják a kórlapokat, kartonokat, orvosi feljegyzéseket is, és itt mindjárt meg kell állnunk egy pillanatra. Az egyeztető bizottság gyakran találja szembe magát azzal, hogy az orvosok feljegyzései hiányosak. Ez azonban nem mentő körülmény, éppen ellenkezőleg: a kezelés hiányos dokumentációját akkor is felróják az orvosnak, ha egyébként nem követett el hibát. A bizottság nem fogadja el az orvosnak azt a kifogását, hogy a feljegyzések az orvos saját használatára készülnek, és nem lehet az orvos ellen felhasználni őket.

Az egyeztető bizottsághoz nemcsak a páciens fordulhat, hanem az orvos is, vagy a biztosító, amelynek pénzéről végső soron szó van. Előfordulhat, hogy a beteget is felelősnek találják, például ha nem ment el rendszeresen az orvoshoz. Ha részben vagy teljesen elmarasztalható az orvos - vagy esetleg több orvos is, akinek a kezén a beteg keresztülment - akkor az egyeztető bizottság nem tesz többet, mint hogy megállapítja, mi történt, mit mulasztott el az orvos, és ennek alapján azt ajánlja, hogy a betegnek és az orvos biztosítójának peren kívül kellene kiegyeznie. Ehhez az egyezkedéshez a bizottság pusztán a tényállást közli, az összegről a beteg és a felelősségbiztosító állapodik meg. Ennyi azonban a legtöbb esetben elég ahhoz, hogy ne kerüljön bíróság elé az ügy.

A legnagyobb egyeztető bizottság, amely Németország északi felén illetékes, pár éve megvizsgálta, mi lett a korábbi ügyekből. Ismerve a bírósági ügyek elhúzódását, jóval korábbi évet választottak. Nos, a bizottság azzal büszkélkedhet, hogy a siker több mint 90 százalékos. Az orvosok felelősségbiztosítóitól kapott visszajelzések tanúsága szerint 10 esetből 9-nek nem lett polgári per a következménye. Amihez tudni kell, hogy a vizsgált évben, 1992-ben az ügyek háromnegyedében nem is találtak orvosi mulasztást, de akár a betegnek, akár az orvosnak adtak igazat, az ügyeknek csak kis hányada került bíróság elé. És végül is a 70-es évek Németországában ez volt az orvoskamarák célja, amiért létrehozták az egyeztető bizottságokat. Az egyeztető bizottság saját tapasztalatai szerint immár az ügyvédek többsége is az egyeztetést javasolja a polgári per helyett. Egy német orvosi folyóirat szerint nem is érdemes perelni az orvosokat, mert a bíróságok többnyire hasonlóan döntenek, mint az egyeztető bizottságok. Hasonlóan 90 százalék körüli "pertelenségi arányról" számol be a többi tartományi egyeztető bizottság is.

Az utóbbi években Németország-szerte egyre többen tisztelik meg bizalmukkal az egyeztető bizottságokat. A bizottság nem foglalkozik mindenféle orvos-beteg vitával, hanem csak azokkal a valóban súlyos ügyekkel, amelyekben műhiba gyanúja miatt kártérítésről lehet szó. Az ilyen esetek Németországban sem számítanak kivételesnek. Elég gyakran lehet ilyenekről olvasni. Az egyeztető bizottság példatárában szerepel például olyan rák, amelyet több éves késéssel vett észre az orvos, és e miatt a késés miatt már nem lehetett műtétre gondolni. Ráadásul akad orvos, aki az egyeztető bizottságot sem nézi jó szemmel. Schleswig-Holstein tartomány betegvédelmi ombudsmanja - mert ott ilyen is van - feljegyzett egy olyan esetet, amikor az orvos egyszerűen leállította a beteg kezelését, amikor megtudta, hogy a páciens az egyeztető bizottsághoz fordult.

Az eddigiekből az is kiderül, hogy az egyeztetés nem zárja ki a bíróságot. Sőt, az idő sem dolgozik egyik fél ellen sem, mert az egyeztetés ideje alatt szünetel az elévülés. Ha valaki meggondolja magát, és nem fogadja el az egyeztető bizottság döntését, később ugyanúgy beperelheti az orvost. A bizottság abban is hasonlít a választott bíróságokra, hogy csak akkor kezd működni, ha minden érdekelt aláveti magát az eljárásnak. Maga az egyeztetés a betegnek nem kerül pénzébe, de neki kell állnia a költségeket, ha jogi képviselőt állít vagy ha az újabb orvosi vizsgálatok miatt nem dolgozhat.

Akik elégedetlenek az egyeztető bizottságok döntéseivel, azok arra gyanakszanak, hogy a bizottságok az orvosok érdekeit képviselik, hiszen az orvoskamarák tartják fenn őket. Hogy ez mennyibe kerül? A tartományi orvoskamarák egy ügyért nagyjából 500 márkát fizetnek az egyeztető bizottságnak - vagyis átszámítva nagyjából 70.000 forintot. Ez nem mondható túl soknak. A költségekhez ugyanakkor hozzá kell járulnia az egyik fő érdekeltnek, az orvos felelősségbiztosítójának is, ő költségátalányt fizet, és a külső orvos-szakértő díját állja, vagyis a hozzájárulása egy vizsgálathoz 500 márkától néhány ezer márkáig terjedhet. Nem tartozik az egyeztetéshez, de gyakori, hogy a páciens egészségbiztosítója is fogad egy szakértőt, ezzel is segítve az ügy tisztázását, hiszen ha kiderül, hogy az orvos felelős, akkor az egészségbiztosító jól jár, mert helyette az orvos felelősségbiztosítója fizet az elfuserált kezelésért.

2000. november