Német demokratikus muzulmánok

Az igazi kérdés persze az lenne, hogy kinek drukkolnának a Németországban élő törökök, ha a német és a török válogatott focizna egymással. De azért az a kérdés sem rossz, amelyet a Konrad-Adenauer-Alapítvány munkatársai tettek föl:

Eisel: Ha arra hegyezzük ki a kérdést, hogy megvédené-e a Német Szövetségi Köztársaságot egy iszlám állam támadásával szemben, akkor azoknak az aránya, akik készek erre, magasabb, mint például ugyanez az arány a keletnémet tartományokban

- mondja Stephan Eisel, a kereszténydemokratákhoz közeli alapítvány főosztályvezetője. Ez csak példa, mert két különböző, össze nem hasonlítható közvéleménykutatásról van szó, de a számok szerint a törökök 48 százaléka, a keletnémetek 42 százaléka ragadna fegyvert, ha támadás érné a Szövetségi Köztársaságot. Ez azt jelentené, hogy a törökök jobb németek, mint a volt NDK-sok? A kutatást vezető Ulrich von Wilamowitz-Moellendorf ezt természetesen nem állítaná.

Wilamowitz: Ezt nem így értelmezném. A keletnémeteknek vannak bizonyos fenntartásaik a katonai akciókkal szemben. De hogy ettől jobb vagy rosszabb németek, azt nem szeretném megítélni.

A Németországban élő törökök helyzetét még szeptember 11-e előtt mérték föl, sőt, szeptember 11-e, az Amerika elleni terrortámadás után abba is hagyták a kérdezősködést, nehogy az aktuális politikai helyzet megzavarja a képet. Azóta az adatok feldolgozása folyik. Az eredmények természetesen most igazán érdekesek, most, amikor már tudjuk, hogy az Amerika elleni támadás tettesei közül többen Németországban készültek föl, és most, amikor Németországban már betiltották az első iszlám szélsőséges szervezetet, most, amikor még mindig nyomoznak a titkosszolgálatok, hogy vannak-e további rejtőzködő iszlám szélsőségesek Németországban. A terrortámadás óta mindenki tudja, hogy a politikai titkosrendőrség, az alkotmányvédelem az itt élő muzulmánok körülbelül egy százalékára, nagyjából 30.000 emberre becsüli a szélsőségesek számát. A tájékozottabbak azt is tudják, hogy a szélsőségeseknek is csak töredéke hajlik az erőszakra. Mégis, a terrortámadás utáni napokban a németek jó ideig gyanakodva figyelték a fejkendős lányokat és a sötétebb bőrű, bajuszos fiúkat. Pedig valószínűleg csupa demokratát láttak maguk körül. A Konrad-Adenauer-Alapítvány kutatóinak adataiból úgy tűnik, hogy az itt élő muzulmánok nagy többségét kitevő törököknek kedvesebb a német demokrácia, mint a németeknek a törökök egyenjogúsága.

Eisel: További, szintén kissé meglepő eredmény, hogy a németországi törökök körében a társadalmi berendezkedés, a demokrácia elfogadottsága nagyon kedvező, 80 százalékos, és ezzel magasabb, mint a német lakosságnál. Ez annak ellenére van így, hogy a megkérdezetteknek körülbelül a fele tapasztalt már hátrányos meg különböztetést, de ezt érzelmileg nem kapcsolják a német lakossághoz, hanem egyedi eseteknek tekintik, és ez nem befolyásolja a szemükben a német demokrácia megítélését.

A demokrácia iránti ilyen nagy lelkesedést a kutatók azzal magyarázzák, hogy a törökök maguk döntöttek úgy, hogy itt telepednek le, vagy még az állampolgárságot is fölveszik, ők tehát tudatosabb polgárok, mint a németek, akik beleszülettek. Kiderült továbbá, hogy a törökökre a vallási türelem is jellemző.

Eisel: Számunkra az a legfontosabb eredmény, hogy az itt élő törökök felfogása szerint - legalábbis azoknál, akiket megkérdeztünk - nincs ellentmondás az iszlám és a demokrácia között. De aki kicsit is ismeri az iszlámot, az tudja, hogy nagy különbség van az iszlám között Törökországban vagy az arab országokban. Mi most a törökökkel foglalkoztunk.

Nem sokkal azután, hogy a kereszténydemokraták kutatóközpontjában közzétették ezeket az eredményeket, alkalmunk volt beszélgetni Peter Heine professzorral, aki a berlini Humboldt-egyetemen viszonylag ritka szakterülettel foglalkozik: az arab világon kívüli iszlám szakértője, vagyis az európai iszlám kiváló ismerője. Ő egyáltalán nem lepődött meg sem a kedvező képen, sem azon, hogy a kereszténydemokrata szakértők ilyen képet festenek a németországi törökökről.

Heine: A németországi török lakosság körében sok olyan magatartási forma létezik, amely teljesen megfelel azoknak a konzervatív elképzeléseknek, amelyeket a CDU is képvisel. Erősen hangsúlyozzák a család szerepét. Figyelemreméltó, hogy igyekeznek előbbre jutni. A tanulást nagyon fontosnak tartják, a fiúknak és a lányoknak is. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez mindig sikerül is - jegyzi meg a professzor, és joggal, hiszen rengeteg gondot okoz, és növeli a munkanélküliséget, hogy a hátrányos helyzetű török, és általában külföldi fiatalok nem tudnak németül, és nem boldogulnak az iskolában. De Heine professzor felidézi, hogy nem is olyan régen maguk a németek is úgy tartották, hogy a lányoknak nem kell továbbtanulniuk, mert úgyis férjhez mennek. A berlini Humboldt-egyetem iszlám-kutatói viszont a muzulmán lakosság körében most lényegében nem bukkantak ilyen mentalitás nyomára.

A Spiegel internetes archívumában időközben kitakarták a lány arcát, mert a fotó hamis összefüggést sugall - de ez már másik történet...

A német újságolvasók azonban még emlékezhetnek egy évekkel ezelőtti felmérésre, amelynek a rémisztő üzenete még a vezető hetilap, a Spiegel címlapjára is odakerült, egy vörös zászlót lobogtató török lány képében, azzal a felirattal: veszélyesek az idegenek, megbukott a multikulturális társadalom.

Heine: Az ismert Heitmeyer-tanulmány elsősorban fiatal férfiakat kérdezett meg, hogy készek lennének-e az iszlámért harcolni. A számok meglehetősen ijesztőek voltak. A fiatalok körülbelül egyharmada hajlamos volt az erőszakra. A tanulmányt azonban érte némi módszertani bírálat. Nyilvánvaló, hogy ha odaállunk egy sportstúdió elé, ahol küzdősportokat tanítanak, és aki kijön, azt megkérdezzük, hogy kész lenne-e harcolni, akkor el lehet képzelni, milyen válaszokat kapunk.

De nemcsak akörül van bizonytalanság, hogy fenyeget-e az iszlám erőszak réme vagy sem.

Heine: Azt sem tudjuk, hány muzulmán él Németországban. A számok 2,7 millió és 3,5 millió között ingadoznak. Ez azért van, mert a legutóbbi népszámlálásokon nem kérdezték meg a vallási hovatartozást.

Jegyezzük meg, hogy más vallásoknál ez azért nem okoz bizonytalanságot, mert a nagy egyházak nevében az állam szedi be az egyházi adót, ezért pontos nyilvántartás van azokról, akik obulusaikkal is hajlandók hitet tenni egyházuk mellett. De az iszlám belátható ideig nem lesz olyan vallási közösség, amely a német állam partnere, elsősorban azért, mert egyelőre nem tud eleget tenni annak a feltételnek, hogy legyen olyan országos tanács, amellyel az állam szóba állhat. Mint Heine professzor felidézi, a muzulmánok nem olyan régóta, a 60-as évek vendégmunkás-egyezményei óta vannak itt, és eleinte csak azt lehetett észrevenni, hogy törökök és jugoszlávok bukkantak föl. Nem vallási, hanem nemzetiségi csoportként kezelték őket. És nemcsak a németek, maguk a muzulmánok is sokáig úgy gondolták, hogy előbb-utóbb hazamennek. A muzulmán szervezetek is csak a 90-es években vették észre, hogy tartós együttélésre kell berendezkedni. Mondhatjuk úgy is, hogy a németek helyzete ezért más, mint az angoloké, hollandoké, franciáké. Azoknak, mint volt gyarmattartóknak, mondhatni régóta saját muzulmánjaik vannak, a németek meg csak nemrég importálták őket. Nem elhanyagolható különbség az sem, hogy míg például a franciák muzulmánjai jórészt arabok, a németeknél a nagy többség török. Ennek megvan az az előnye, hogy a közel-keleti helyzet hullámai nem érnek el idáig, a hátránya viszont évekig az volt, hogy kurd szélsőségesek vegyültek a törökök közé. A Közel-Kelet, az arab terrorizmus már csak azért is ártalmatlan maradt, mert német illetékesek a 90-es évek elején titkos megállapodást kötöttek.

Heine: Az akkori kancelláriaminiszter, Bernd Schmidbauer nyilván megállapodott a Hamasszal vagy a Hizbolahhal, valahogy úgy, hogy ha csöndben maradtok, akkor békén hagyunk benneteket. Németország sokáig pihenőhely volt az aktivistáknak. Nem zárhatom ki, hogy még mindig így van.

Heine professzor szavaiból kitűnik, hogy a Németországban élő muzulmánok millióinak még nincs politikai súlyuk. Az olyan török szervezetek, mint a sokat emlegetett és szélsőséges hírben álló Milli Görüs még ma is inkább Törökországhoz, mint Németországhoz kapcsolódnak.

Heine: Hogy Németországban mik a céljaik, azt nem tudom pontosan. Hosszabb távon nyilván arra törekszenek, hogy erősítsék az iszlám elképzelések hatását a német politikára. De ha nálunk az egyik legnagyobb párt keresztény pártként határozza meg magát, akkor az ellen sem lehet semmit mondani, ha lenne egy iszlám párt is.

Itt közbe kell kérdeznem: jól értjük, a professzor nem lát különbséget aközött, hogy Németországban egy párt iszlám vagy keresztény? Peter Heine kis gondolkozás után válaszol.

Heine: Mi lenne a különbség? Ha politikusok vallási alapon politizálnak, akkor olyan nagy különbség nem lehet. Más kérdés, hogy mindig tartják-e magukat ahhoz, amit a vallásuk előír. Az iszlámot, mint vallási rendszert nem tekinteném alkotmányellenesnek, ahogy a kereszténység sem az.

De az elvi megfontolásokhoz képest talán fontosabb, hogy a professzor szerint vallási alapon működő párt nem lehet túl sikeres, mert Németországban egyre kevésbé játszik szerepet a vallás, és ez jellemző lesz az iszlám lakosságra is. A professzor magyarázatából az is érthetővé válik, miért kerül szóba az utóbbi időben egyre gyakrabban az, hogy az európai muzulmánoknak előbb-utóbb szükségük lenne az iszlám egy sajátos új változatára, az euró-iszlámra.

Heine: Ez mindenekelőtt azzal függ össze, hogy az egyházaknak nem sikerült követniük a társadalmi változásokat. Ugyanez a helyzet az iszlámmal is. Hadd mondjak konkrét példát. Egy muzulmánnak fontos, hogy mindent, amit tesz, megvizsgáljon abból a szempontból, hogy istennek tetsző dolog-e. Minden egyes cselekedetét, azt is, ha megnéz egy videót, ha az interneten szörföl vagy ha vízisíel. Az átlagos hívőnek gondot okoz, hogy minden ilyen kérdésre válaszoljon, ezért vannak az egyházjogi szakértők, a muftik. Ők adják a jogi tanácsot, a fatvát, hogy például szabad-e vízisíelni vagy sem. Az itteni muzulmánok állandóan egészen más kérdésekkel kerülnek szembe, mint Szaúd-Arábiában, Iránban vagy Indonéziában. Ha az iszlám sikeres szeretne lenni, olyan muftikra van szüksége, akik képesek gyorsan, az itteni helyzetnek megfelelő jogi álláspontot kialakítani. Ha itt Németországban fiatal, meggyőződéses hívő muzulmánokkal beszélgetünk, gyakran halljuk, hogy jajistenem, megint ideküldenek valami furcsa imámot Törökországból, akinek fogalma sincs semmiről, inkább el se megyünk hozzá.

2002. január