Menekültek

Hogyan vélekednek a németek a menekültekről? Ha a kérdés Németországban hangozna el, elég lenne pusztán városneveket sorolni. A nyugatnémet Mölln, a keletnémet Rostock és jó néhány más városnév azokat az éjszakákat idézi fel, amikor az elmúlt évtizedben menekült-szállásokat gyújtottak föl. Hozzá kell tennem, hogy amikor sikerült kinyomozni a tetteseket, akkor bíróság elé kerültek és elítélték őket. De ezek csak a kirívó esetek. Németország keleti felében évek óta szinte mindennapos, hogy a menekültek nem merik elhagyni a szállásukat, mert megverik, időnként agyonverik őket. A sajtó és a politika évek óta foglakozik azzal, de nem tud mit tenni az ellen, hogy egy csendes többség legalábbis hallgatólagosan jóváhagyja az efféle kegyetlenkedéseket, mert nem szereti az idegeneket.

Mégis, a menekülők áradata nem csökken lényegesen. A hivatalos adatok csökkenést mutatnak ugyan, de valószínűleg csak azért, mert az embercsempészek tökéletesítették a módszereiket. Manapság már csak a tájékozatlanabb vagy szegényebb menekültek gázolnak át az Oderán a német-lengyel határon vagy jönnek kisbuszokba zsúfolva Csehországból. Igaz, ők sincsenek kevesen: Németország határain még tavaly is majdnem 30.000 illegális bevándorlót fogtak el. A tehetősebbek vagy szerencsésebbek viszont meg tudják fizetni a hamis meghívóleveleket, a hamis útleveleket, sőt havi kétezer márkáért állítólag olyan lakást is lehet bérelni, ahol a rendőrség garantáltan nem találja meg a külföldit.

Akik illegálisan érkeznek, azoknak egy része persze nem menekült, hanem a szerencséjét keresi a gazdag Németországban. Mégpedig nem is német támogatás nélkül. Szép számmal akadnak német vállalatok, főleg az építőiparban, amelyek engedély nélkül foglalkoztatnak - vagy legyünk pontosak: kizsákmányolnak külföldieket. De vannak igazi menekültek is, és az sem ritkaság, hogy aki nem az idegengyűlölő verekedőkkel kerül szembe, annak a hatóságokkal gyűlik meg a baja. A legutóbbi rémtörténet egy kurd fiatalemberrel esett meg, aki azért menekült el Törökországból, mert politikai okokból bebörtönözték és megverték. A német hivatal nem hitte el a történetet, a fiatalembert kiutasítás fenyegette. Ilyen előzmények után a földalattin elkapták az ellenőrök, és rendőrt hívtak. Ő futásnak eredt, egyenesen a menekülteket gondozó pszichiátriai rendelőbe, de a rendőrök betörték a rendelő ajtaját, a menekült - aki Törökországban már tapasztalatokat szerzett a rendőrökkel - pánikba esett, kiugrott az ablakon. Már az intenzív osztályon volt, amikor ügyvédjének sikerült meggyőznie a hivatalt a törökországi üldöztetésről, és az életveszélyes állapotban lévő beteg mégis megkapta a menedékjogot. Nem volt ilyen szerencséje annak az arab nőnek, aki tavaly tavasszal öngyilkos lett a frankfurti repülőtéren, mert háromnegyed éven át fogva tartották, anélkül, hogy elintéződött volna a menedék-kérelme.

Külön történet a délszláv háborúk menekültjeinek esete. Aki tehette, hazatelepült, de sokan nem tehetik. Például nem mehetnek vissza a szerbek közé azok a muzulmán nők, akiknek a családjából a férfiakat Szrebrenicában lemészárolták, vagy azok, akiket megerőszakoltak és azóta is lelki bántalmak gyötrik őket. Évek óta ingadozik - hol enyhébb, hol szigorúbb a gyakorlat -, hogy az úgynevezett traumatizált menekülteket visszaküldik vagy megtűrik-e, hagyják-e, hogy Németországban végigcsinálják a hosszú pszichiátriai kezelést. Kínos botrány volt, amikor lelepleződött egy elfogult rendőr-orvos, aki sorra küldte haza az olyan menekülteket, akiknek pedig orvosilag indokoltan maradniuk kellett volna. Az ilyen szélsőséges túlkapások mellett vannak hétköznapi esetek is, és lassan az is megszokottnak számít, hogy papok a templomokban bújtatnak olyan családokat, amelyeket a kiutasítás fenyeget.

2001. március