Tévé-kép

Ha a német televíziózás állapotáról szeretnénk tudományosan megalapozott véleményt hallani, akkor jó helyen vagyunk a nyugat-berlini egyetem média-tanszékén Hans-Jürgen Weiß professzornál. O a szerkesztoje annak a vaskos kötetnek, amelyet a tartományi médiahivatalok - a magyar ORTT távoli rokonai - minden évben kiadnak a német televíziózás helyzetérol és fejlodésérol.

Németországban évtizedek óta bejáratódott a duális rendszer, amely kétféleképpen is kettos. A négy piacvezeto közül ketto közszolgálati, ketto kereskedelmi, és a halványan érzékelheto politikai rokonszenveket tekintve egy egyik közszolgálati, az ARD és az egyik kereskedelmi, az RTL inkább kicsit balra húz, a másik közszolgálati, a ZDF és a másik kereskedelmi, a SAT1 kicsit közelebb áll a konzervatívokhoz. Hans-Jürgen Weiß úgy foglalja össze a lényeget, hogy más országokhoz képest rendben van a német televíziózás, de a saját elképzeléseikhez képest nem annyira.

Egyrészt az a helyzet, hogy a kereskedelemi tévéknek elég nagy szabadságuk van abban, hogy ne foglalkozzanak politikával, másrészt miután a kereskedelmiek a szórakoztatásra álltak rá, nagyon nagy nyomás nehezedik a közszolgálatiakra, hogy egy kicsit engedjenek a tájékoztatás kultúrájából és inkább a szórakoztatás irányába mozduljanak el. Szóval, azt hiszem, a német televíziózás problémája nem az egyes csatornák politikai színezete, hanem az a kérdés, hogy újságírói eszközökkel egyáltalán komolyan feldolgozzák-e a politikát vagy sem.

A professzor válasza tiszteletre méltó igényességet tükröz. A tudósítónak az a benyomása, hogy a német közszolgálati televíziók hír- és politikai musorai igazán nem érdemelnek szemrehányást, és a kereskedelmiek sem tunnek elfogultnak. De a Szövetségi Köztársaság több mint félévszázados demokráciájában nyilván belülrol másképp látják a dolgokat, mint kívülrol. Belülrol például hevesen bírálják a közszolgálatiaknál érvényesülo politikai befolyást, és valóban, még elevenen élnek az emlékek a ZDF elnökének - németül intendánsának - és többi vezetojének a tavalyi megválasztásáról, és ez valóban nem volt a politikusok önmérsékletének legszebb példája. A kuratóriumokról pedig mindenki tudja, hogy nemcsak a pártok küldöttei, hanem a társadalmi szervezetek képviseloi is két nagy táborra oszlanak: egy baloldali és konzervatív baráti körre. A tévék felügyelobizottságai tele vannak magas rangú politikusokkal, például tartományi miniszterelnökökkel - bár ez már kezd kínossá válni, és tavaly két szociáldemokrata tartományi miniszterelnök látványosan kivonult a felügyelobizottságokból. Közben azért megesik, hogy egyik-másik tartományban a parlamenti többség átírja a médiatörvényt, hogy a legközelebbi kuratórium összetétele kedvezobb legyen. Ennek ellenére azonban a német tévék musorán mégsem érezheto eros politikai befolyás, sem a kereskedelmieknél, sem a közszolgálatiaknál.

Hans-Jürgen Weiß

Azt hiszem, nagy különbségek vannak a kelet-európai átmeneti társadalmak és a Szövetségi Köztársaság között. A kelet-európai társadalmakban, amelyekben nagyon sokáig az állami tévé volt az egyetlen tévé, azt tapasztaljuk, hogy a kereskedelmiek több szabadságot jelentenek, még nehéz politikai viszonyok között is viszonylag szabad hangnak számítanak. A nyugati országokban a magántévé rendkívül politikamentes. A gazdasági megfontolás, hogy pénzt kell keresni, annyira elotérben áll, hogy a politikát mindig szívesen átengedik másoknak.

Másoknak, vagyis a közszolgálatiaknak. Ezeknél politikai szempontok alapján osztják föl a vezeto posztokat. Ezen kívül az ARD-nél, amely a tartományi rádiók és tévék munkaközössége, jó néhány adónál tartományonként is érezhetoek különbségek: a bajor tévét hagyományosan konzervatívabbnak, vagyis az itteni politikai paletta szerint feketének, az északnémet tévét hagyományosan szociáldemokrata színezetunek, vörösnek tartják. Ez aztán országos szinten kiegyenlítodik, a musorok többnyire kiegyensúlyozottak. Hans-Jürgen Weiß professzor ezt így magyarázza:

Egyfelol látni kell a pártpolitikai arányokat és az ebbol adódó problémákat, másfelol az újságírás magas szakmai színvonalát a közszolgálati tévéknél. Nálunk, Németországban, hasonló irányzat érvényesül, mint a BBC-nél: hálistennek a szakma idonként fontosabb, mint az, hogy az egyes újságírók melyik politikai sarokból érkeztek.

És egyébként is: ezeket a politikai színeket nem úgy kell elképzelni, mint Európa nyugtalanabb vidékein.

Úgy mondanám, hogy vörös már nincs is, egészen fekete sincs, hanem rózsaszín és szürke van. És ezek a színek elég egyenletesen terülnek szét az egyes szerkesztoségekben. Ha kello távolságtartással nézem, akkor mindenképpen azt mondanám, hogy a posztok betöltésénél ez számít. Talán néha az is elofordul, hogy emiatt nem a legjobb képességu jelöltet választják ki. De összességében olyan nagy választékból lehet meríteni, hogy azt mondhatjuk: ha már elfoglalták a posztjukat, akkor- néhány televíziós magazin kivételével - ezek a politikai színezetek tényleg másodlagos szerepet játszanak.

A német médiavilág sajátosságaihoz tartozik az is, hogy az intendánsok viszonylag hosszú ideig maradnak hivatalban. Dieter Stolte, aki tavaly távozott, például 20 éven át volt a ZDF intendánsa. Ilyen körülmények között, ha egyszer már megválasztották az intendánst, aztán már nem politikai feladata van, hanem az intézményt képviseli, és ha kell, megvédi a kollégákat.

Az intendáns elobb-utóbb olyan intézményé válik, amely képviseli a tévéjét, amely a tévéje érdekében politizál. Valamikor persze megint szem elott kell tartania az újraválasztását, és jól jöhet neki, ha belemegy bizonyos kompromisszumokba. Azt is látni kell, hogy egy ilyen nagy tévénél, mint például a ZDF, a politikai és az aktuális foszerkeszto általában liberálisabb beállítottságú, míg a szórakoztatás felelose inkább konzervatív. Tehát az intendáns konzervatív, de a politikai musorok felelose másmilyen, és ebbol áll össze, hogy a tévé milyen hatást gyakorol.

Ha európai összehasonlítással próbálkozunk, eszünkbe jut, hogy Olaszországban Berlusconi miniszterelnök szinte az összes televíziót befolyásolja, az osztrák tévé közmondásosan a nagy pártok hitbizománya, Franciaországban pedig kormányváltás után a közszolgálati tévé legtöbb vezetojét lecserélik. Hogyan látja ehhez képest a német televíziózás helyzetét a berlini média-professzor?

Azt mondanám, hogy egyrészt idonként kissé komótos és nehezen mozdul. Másrészt éppen ezért eléggé ellenálló az ilyen befolyásokkal szemben. Németországban nem lehet egyhamar lecserélni az embereket a közszolgálati médiában. Arról pedig nincs tudomásom, hogy a kereskedelmieknél történtek volna nagyobb arányú politikai személycserék.

A politika után beszéljünk az ifjúság és a jó ízlés védelmérol. Hans-Jürgen Weiß elmondja, hogy két fontos szempontot egyszerre próbálnak figyelembe venni: egyrészt, hogy az állam ne veszélyeztesse a média szabadságát, másrészt azt, hogy mégis ellenorizzék a normák betartását. A professzor szerint a kereskedelmi tévék ellenorzése erosebb, mint Angliában vagy Amerikában. Olyan példákra hivatkozik, mint például a Big Brotherben bevezetett kameramentes idoszak, vagy egy friss eset, amikor a tartományi médiahivatal elmarasztalta a Pro7 kereskedelmi tévét, amiért este tíz elott vetített egy 16 éven felülieknek szóló amerikai háborús filmet. Az is igaz, hogy ahhoz képest, amit otthonról hallok a most folyó valóság-show-król, a németországi Big Brotherben nem volt nyilvános szex, legföljebb enyhe erotika.

Másfelol, ha már a professzor Amerikára hivatkozik, meg kell jegyeznem, hogy Amerikában rendszerint nincsenek fedetlen keblek a tévében, Németországban pedig szép számban elofordulnak, kereskedelmieknél és közszolgálatiaknál egyaránt. Weiß professzor, a német tévéprogramok rendszeres elemzoje mindezek ellenére úgy véli, hogy a német tévék nem szabadosak. De hozzáteszi, hogy a közízlés nevében könnyu cenzúrába átcsúszni, viszont Németországban nagyon komolyan veszik az alkotmánynak azt a paragrafusát, amely tiltja a cenzúrát. Arról viszont éppen most folyik a vita, hogy az elofizetos szex-tévéknél valamilyen muszaki megoldással gyakoroljanak ifjúságvédelemet. És az éppen aktuális kényes ügyek közé tartozik, hogy elharapóztak a soft-pornó filmecskék éjfél után, sot a szexreklámok a sporttévében már az este korábbi óráiban is. Ez elvben tilos ugyan, de, ahogy Hans-Jürgen Weiß professzor mondja:

A szabályok betartatása nyilván nehéz. A kereskedelmiek nagyon erosen építenek arra, hogy az erotika vonzza a nézoket. Ez ellen elég nehéz harcolni. A tartományi médiahivatalok állandóan foglalkoznak ilyen panaszokkal, de vannak területek, ahol nem tudják megfogni a tévéket. Éppen az ilyen viszonylag kora esti telefonszex-reklámok olyan joghézagnak látszanak, amely nehezen kezelheto.

2003. január