Lehet-e kamerával a túszejtő közelébe menni?

A kérdés megválaszolásához gyakorlati segítséget kaphattunk Luxemburgból és a Fülöp-szigetekről. A luxemburgi Wasserbillig óvodájában május végén egy elmeháborodott túszejtő gyerekeket tartott fogva. Mint a hírekből nyilván emlékeznek rá, a rendőrök azzal a trükkel lőtték főbe a férfit, hogy televíziós forgatócsoportnak álcázták magukat. Állítólag a kamerában rejtették el a pisztolyt, de a részleteket a rendőrség titokban tartja, hogy ha netán később hasonló akciókra lenne szükség, akkor ne vesszen kárba az igyekezet. Az igazi (úgy értem: nem rendőr) újságírók kínos helyzetbe kerültek. A Német Újságíró Szövetség elnöke és több nagy (közszolgálati és kereskedelmi) tévétársaság vezetői eléggé egybehangzóan azt mondták, hogy ezután az újságíróknak sokkal nehezebb lesz efféle eseményekről tudósítaniuk. Hát igen, tehetjük hozzá, hová jut a világ, ha a terroristák már a tévékamerákban sem bízhatnak? Igaz, a német kollégák ebben a konkrét esetben nem bírálták a rendőrséget, hiszen gyerekek életéről volt szó, de azt mondták, hogy az ilyen trükk lehetőleg maradjon kivétel.

Az újságírók aggodalma nem előzmény nélküli. A "Riporterek határok nélkül" legutóbbi évkönyve (a szervezet évente teszi közzé azokat az eseteket, amikor bárhol a világon veszélyeztetik a sajtószabadságot, sőt, az újságírók életét és testi épségét) több esetet sorol fel, amikor tüntetésekről vagy bűnügyekről tudósító újságírók felvételeit, jegyzeteit a rendőrség megpróbálta megszerezni vagy éppen tényleg el is kobozta. "Ha a mi dolgunk lenne, hogy bizonyítékokat szolgáltassunk, akkor akár be is állhatnánk rendőrnek" -- jegyezte meg egy ír riporter, akitől egy északír bíróság egy interjú jegyzeteit követelte. Svédországban megesett, hogy pénzbüntetéssel sújtottak egy lapot, mert nem adta ki a rendőrségnek egy motoros banda fényképeit. Az ilyen és ehhez hasonló példákkal egybehangzóan jegyezte meg a luxemburgi eset után a közszolgálati ARD illetékes főszerkesztője, hogy ha ezentúl az újságírókat álruhás rendőröknek vélik, az nemcsak megnehezíti a munkájukat, hanem veszélybe is sodorhatja őket, ha komolyra fordul a helyzet.

Ha viszont a Fülöp-szigetekre tekintünk, ahol több mint egy hónapja tartanak fogva terroristák 23 külföldi turistát, köztük három németet, akkor azt kell mondanunk: talán jobb is, ha nem mennek a kollégák kamerával a túszejtők közelébe. Maguk a túszok is ezt mondják. Míg eleinte örültek, hogy kapcsolatuk van a külvilággal, ma már úgy nyilatkoznak: idegesíti őket, hogy minden nap megjelenik a dzsungelben egy forgatócsoport. (Az, hogy honfitársaik ki-be járnak, még fájóbban emlékezteti őket arra, hogy fogságban vannak.) De a fő baj nem az, hogy az idegösszeomlás szélén álló túszokat idegesíti a kamera. Külföldi tudósítók egy csoportját, többségükben németeket, a túszejtők jól átverték. Azt mondták nekik, hogy elviszik őket a foglyokhoz, ehelyett bevitték őket az erdőbe, kirabolták őket, és még váltságdíjat is követeltek értük. Miközben az elrabolt turisták sorsáról hetek óta folyik az alkudozás, és persze mindenki azt mondja, hogy váltságdíjról szó sem lehet, a külföldi tudósítók órák alatt összeszedték a maguk váltságdíját (11 riporterért 25.000 dollárt), és kiszabadultak a dzsungelből. Apropó, pénz: egy helyi rendőr szerint a külföldi riporterek eddig is szépen szponzorálták a terroristákat. Újságírónként és interjúnként 2.000 dollárig is fölmehetett a tarifa. Ami egyfelől nem túlságosan meglepő. A sokat emlegetett hírverseny közepette nyílt titok, hogy a nagyobb szerkesztőségek csöndben fizetni szoktak informátoroknak, akár kisebb-nagyobb bűnözőknek is. Másfelől kicsit meglepő, hogy a kollégák nem vették észre: pénzzel és nyilvánossággal önként segítik azokat, akik erre a legkevésbé sem szolgáltak rá. Ahogy telik az idő, a német kollégák emlékeiben elhalványul annak az emléke, ahogy majdnem tíz éve a "gladbecki túszdráma" néven ismert esetben riporterek odaültek interjút készíteni a fegyverrel hadonászó túszejtőkkel, és ezután kellemetlen igazságokat kimondó, hosszas viták jelezték: ezt az újságírói magatartást már akkor sem kísérte nagy rokonszenv. Az újságíróknak a nézőket, hallgatókat, olvasókat kell kiszolgálniuk. Nem a rendőrséget és nem a bűnözöket. Elvben ez nagyon egyszerű, nem?

2000. június