Sajtóbotrány

A dolog vérfagyasztóan kezdődött, és szomorúan folytatódott. Az első sajtójelentések mindaddig titkolt részleteket közöltek egy hatéves kisfiú tragikus haláláról. Képzeljék el a helyszínt és a körülményeket. Egy szászországi kisváros, Sebnitz strandja 1997 nyarán. A hatéves Joseph és nővére, a 12 éves Diana fürödni mennek. Diana éppen úszik, amikor bakancsos, újfasiszta csőcselék támadja meg Josephet. Megverik, kábítószert erőltetnek a szájába, elektro-sokkal kínozzák, majd a vízbe dobják, és addig ugrálnak rajta, amíg meg nem hal. Hogy miért lett a kis Joseph a szélsőjobb áldozata? Mert nem egészen német. A feketehajú, feketeszemű gyerek apja iraki, anyja német. Hogy miképpen eshetett meg mindez Sebnitzben? Mert ez a volt NDK, és azon belül is ez a környék a szélsőjobboldaliak, a skinheadek fellegvára, sőt a rendőrség az utóbbi időben fegyveres újfasisztákat is leleplezett már. És hogy a békésen strandoló helybéliek miért nem avatkoztak közbe? Szomorú, de kézenfekvő a magyarázat, le is írták több vezércikkben: hiszen így volt ez már a 30-as években, a zsidóüldözés idején is. A német polgárok bizony akkor is félrenéztek. Vigyázzunk, nehogy újra kezdődjön - intették az olvasókat a kommentátorok. És miért nem derült fény azonnal a szörnyűségre? Mert a volt NDK még nem Nyugat-Németország, bajok vannak a jogállamisággal, a rendőrség helyett az édesanyának kellett nyomoznia. Minden kérdésre könnyen - utólag azt mondhatjuk: túl könnyen - megvolt a válasz, és a válaszokból szörnyű kép kerekedett ki. A német sajtó és a német politika - pártállásra való tekintet nélkül - szinte egy emberként háborodott fel, és kezdett lelkiismeretvizsgálatba: mit is rontott el a német demokrácia. A szerencsétlenül járt Joseph édesanyját maga Schröder kancellár is fogadta és szolidaritásáról biztosította. A tartományi ügyészség újabb nyomozást rendelt el, hamarosan őrizetbe is vettek három gyanúsítottat. A három évvel ezelőtti nyomozást irányító rendőrről kiderült, hogy nem volt elég alapos más ügyekben sem, ezért leváltották.

A baj csak az, hogy az egész nem igaz. Illetve, ne ítélkezzünk megint elhamarkodottan: a vizsgálat még folyik, de gyilkosságról nemigen van szó. Az újabb, immár alaposabb nyomozás ellenére sincs bizonyíték arra, amit az édesanya állít, és amit szinte az egész német sajtó több mint egy hétig felháborodottan kommentált. Kiderült, hogy az édesanya által megkérdezett tanúk szavahihetősége kérdéses, egy kis pénzt is kaptak az anyától, a gyanúsítottaknak alibijük van, szabadon is engedték őket. A kis Josephről a boncolás kiderítette, hogy gyenge volt a szíve. A háttérben furcsa gyűlölködés története bukkant föl. Joseph szülei pár éve érkeztek a kisvárosba, és megnyitották a két patika mellé a harmadikat. Az üzlet nem ment jól. Azért-e, mert elszámították magukat, azért, mert a Nyugat-Németországból érkezett iraki-német házaspár nem tudott beilleszkedni a kisvárosba, vagy azért, mert a konkurencia az orvosokkal összejátszva elcsábította a kuncsaftokat? Egyelőre nem tudhatjuk. Mindenesetre a hamis tanúvallomások alapján átmenetileg őrizetbe vett gyanúsítottak egyike a konkurens patikus lánya volt.

Az igazság egyelőre nem derült ki. És hogy a sajtó mit csinált? Bizony, a német kollégák iránti minden nagyrabecsülésem mellett azt kell mondanom, hogy a helyreigazítás, a bocsánatkérés, a visszakozás jóval kevesebb helyet foglalt el, mint a kezdeti felháborodás. És mintha még az is kihallatszott volna egyik-másik későbbi kommentárból, hogy nem volt ugyan igaz a történet, de akár igaz is lehetett volna. Mert azt tényleg nehéz lenne vitatni, hogy általában is, és a volt NDK-ban különösen, nem árt vigyázni, ha a szélsőjobb felüti a fejét. Volt önkritika is, és volt önigazolás is. A többség azért utólag egyetértett abban, hogy az elhamarkodott ítélet a strandon garázdálkodó skinheadekről a német sajtó botránykrónikájához tartozik. Amilyen jó volt a német sajtó a nagy botrány, a Kohl-ügy felderítésében és tálalásában, annyira csődöt mondott ebben az esetben. Egyébként megesik az ilyesmi. Sok-sok évvel ezelőtt emlékezetes ügy volt, amikor egy nagy német hetilap bevette, sőt megvette a hamisított Hitler-naplót - de az a történet immár anekdota, a hamisító, Konrad Kujau pedig nemrég hunyt el, és igen meleg hangú nekrológokat kapott.

2000. december

Szívelégtelenségben halt meg és nem újfasiszták fojtották vízbe. A legújabb orvosszakértői jelentés egy kisfiú három évvel ezelőtti haláláról új fényben tünteti föl azt az esetet, amelyből pár hónapja hatalmas politikai és sajtóbotrány kerekedett. Időközben fordult a kocka, és az édesanya ellen folyik vizsgálat azzal a gyanúval, hogy hamis tanúzásra bujtott föl helybéli fiatalokat.

2001. január