Olvasói levél

Minden bajnak az volt az oka, hogy a szóvivő rossz gombot nyomott meg. A járási alapszervezeteknek szeretett volna faxolni, de a titkos felhívás a párthívek helyett a tartományi lapok és rádiók szerkesztőségeiben landolt. Az első barátságosan érdeklődő telefon perceken belül megérkezett egy helyi rádió, az Ostseewelle szerkesztőségéből. A szóvivő erre egy pillanat alatt összeomlott, de már nem tudta visszaszívni az üzenetet, a hír nyomban elhangzott, majd másnap megjelent a napilapokban is.

Az eset később bekerült a német újságíró szövetség szakmai lapjába is, hiszen kit ne izgatna az örök kérdés: kik írják az olvasói leveleket? Nos, ebben az esetben egyértelmű volt a válasz: az olvasói leveleket a kereszténydemokraták pártközpontjában írták, Schwerinben, az északnémet Mecklenburg-Előpomeránia tartomány fővárosában. Ez a tartomány a volt NDK-területen belül is a legszegényebbek egyike, ugyanakkor itt kormányoz egész Németország legvörösebb kormánya: a szociáldemokraták és az NDK-állampárt utódának tekintett szocialisták koalíciója, egy keletnémet szociáldemokrata miniszterelnökkel az élen. A háttérben egy tulajdonképpen szóra sem érdemes, német viszonyok között sem túl feltűnő politikai botrány áll. Az ellenzéki kereszténydemokratákat már nagyon zavarta, hogy a szocialista párti munkaügyi miniszter viselt dolgaival nem foglalkozik eleget a helyi sajtó. Ezért a pártszóvivő elfaxolt a járási alapszervezeteknek négy levélmintát, azzal a kéréssel, hogy ezeket ki-ki írja át saját szája íze szerint, majd olvasói levélként küldje be a szerkesztőségekbe. A kísérő levél kitért arra is, hogy a tartományi kormány nyomást gyakorol a tartományi újságokra, ezért kell olvasói levelekkel ráirányítani a figyelmet a miniszter visszaéléseire. Nem nehéz kitalálni, hogy a fax milyen hatást váltott ki a szerkesztőségekben, ahová tévedésből eljutott. Még kínosabb volt a szóvivőnek, hogy két tartományi újságíró-szövetség is közölte: teljes tagságukból senki sem jelentkezett, hogy a kormány nyomást gyakorolt volna rá. Az általános felháborodásban kissé elveszett az ugyancsak ellenzéki, de a kereszténydemokratákkal nem különösebben rokonszenvező Zöldek megjegyzése, mely szerint ilyen olvasólevél-akciókat azért mindegyik párt szokott szervezni.

A kis keletnémet vidéki sajtóbotrány igazi slusszpoénja az, hogy amikor még friss volt a botrány, amikor az összes lap ezen csemegézett, tényleg megérkezett egy olvasólevél egy CDU-aktivistától, egy járási képviselőtestület tagjától. Csak a faxok landoltak rossz helyen, az e-mailek megérkeztek az igazi címzettekhez, és egy kisvárosi taxis - egyike azoknak, akik nem olvasni, hanem csak írni szeretik az újságot - mit sem sejtve, szó szerint lemásolta és elküldte az olvasólevelet. Amikor az újságírók érdeklődtek nála, egy csöppet sem mentegetőzött. Ezt a magyarázatot adta: "Éjjel-nappal dolgozom, ugyanakkor szeretnék politikailag aktív lenni. Örülök, ha megkönnyítik a dolgomat."

És van még egy pót-slusszpoén is. Amikor az esetről hallván, utánanéztem egy kicsit az interneten, még egy helyen előbukkant a szerencsétlen sorsú sajtószóvivő neve. Ő volt kénytelen beismerni, hogy főnöke, a tartományi CDU-elnök hibázott egy másik sajátos sajtó-ügyben. A pártelnök egy tartományi egyházi lapban cikket írt az eutanáziáról. Sajnos, kiderült, hogy a cikk szinte szó szerint megegyezett egy tekintélyes országos lap tekintélyes kommentátorának korábbi írásával. Hogy ez hogyan derült ki? Hát persze: egy olvasói levél hívta föl rá a figyelmet.

2001. november