Leánykereskedelem

A leánykereskedelem nem feltétlenül jelent export-import tevékenységet. Ami azonban a törvényes kereskedelmi ágakban magától értetődő, az ebben az esetben enyhén szólva is felháborító. Az árut - vagyis az áruvá alacsonyított lányokat, fiúkat és gyerekeket - nem viszik külföldre, hanem a fizetőképes kereslet helyben jelentkezik. A Magyarországról autóval érkezők, Drezda felé tartva, a német határ előtt pár kilométerrel, Dubi-nál vethetnek egy pillantást arra, hogy az egész falut a szó szoros értelmében hatalmas bordéllyá alakították át, a lányok ott állnak a kirakatokban és a parkolókban. Az átutazónak egyébként az a benyomása, hogy a jelentős pénzforrások hatására a falu évről évre csinosodik, nyilván még a vendéglátóipar legális részéből is szépen csordogálnak az adófillérek.

De ami a szomorú lényeget illeti, egészen szörnyű viszonyokról számolnak be azok a német szociális munkások, akik a bajor határ mentén fekvő cseh városban, Cheb-ben próbálnak segíteni. Az autóval érkező német kuncsaftoknak karonülő csecsemőket nyújtanak be az ablakon. A szexuális szolgáltatásokra kínálkozó vagy a felnőttek által felkínált alanyok korhatára nagyjából 1-2 év és 18 év között van, fiúk és lányok vegyesen.

A szociális munkások panaszkodnak: a német szexturistákat nem lehet rajtakapni, még kevésbé lehet elítélni. A cseh rendőrség sem sokat tehet, még akkor sem, ha a német-cseh bűnügyi együttműködés javulóban van. A kiszolgáltatott gyerekek nem emlékeznek a rendszámokra. Ha van rendszám, nem biztos, hogy a tulajdonos ült a kocsiban. A német bíróság nemigen számíthat tanúvallomásokra, már csak azért sem, mert a gyerekek szülői engedély nélkül nem utazhatnak külföldre tanúskodni, viszont az esetek túlnyomó többségében éppen a szülők vagy más rokonok azok, akik a gyerekeket az utcára küldik. A német szociális munkások beszámolói szerint a Csehországban ilyen szándékkal felbukkanó németek jobb autókkal érkeznek, sőt, akadnak, akik elsötétített ablakú kisbuszokat szereztek be, hogy kényelmesebb körülmények között vehessék igénybe a szolgáltatást. A német szex-turistáknak tehát még Thaiföldig sem kell elrepülniük friss áruért - bár ezt is tömegesen megteszik -, hanem elég átugraniuk pár órára a cseh határ túloldalára.

Ami a klasszikus leánykereskedelmet, a valódi export-import üzletet illeti, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai szerint a forgalom nem túl nagy. 2000-ben alig ezer áldozata volt az emberkereskedelemnek, egészen pontosan 926, és ezeknek a túlnyomó többsége fiatal nő. Egyértelmű tehát, hogy miről van szó. A bűnügyi hivatal szóvivője szerint a frissebb adatok is hasonló méretű emberkereskedelmet mutatnak, lényeges változás nincs. Ha azonban máshol is érdeklődünk, megerősödik a gyanúnk, hogy a Szövetségi Bűnügyi Hivatal csak a jéghegy csúcsát látja. Erre utal, hogy míg ők országosan évi ezer prostituált importjáról tudnak, addig a helyzet egyik ismerője azt mondja, hogy most egyedül Hamburgban ennek a duplája dolgozik. A prostituáltak helyi szakszervezeti csoportjának titkára, Peter Bremme ezt a statisztikát ismerteti velünk:

Bremme: Hamburgban a becslések szerint 3.700 nő működik prostituáltként, közülük állítólag 1.950 külföldi.

Abban a hamburgi tapasztalatok és az országos rendőrségi adatok meglehetősen egybehangzóak, hogy a behozott lányok többsége Kelet-Európából érkezik. Ezen belül az ukránok és lengyelek aránya csökkenőben van, de ezek az országok továbbra is jelentős forrásnak számítanak, olyan volt szovjetköztársaságok mellett, mint Belorusszia, Lettország és Litvánia. Kelet-Európa 60-70 százalékban képviselteti magát, kisebb arányban érkeznek lányok Latin-Amerikából, Afrikából és Délkelet-Ázsiából.

A Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai szerint a leánykereskedelem áldozatainak egy része abban az értelemben nem áldozat, hogy már korábban is prostitúcióval foglalkozott, és a rendőrségi adatok szerint a lányoknak majdnem a fele önként jött Németországba. A lányok egy részét azonban vagy megtévesztik utazásuk célját illetően, vagy éppen erőszakkal hurcolják külföldre.

A rendőrség és a lányok helyzetét egyaránt megnehezíti, hogy a leánykereskedelem áldozatai különösen akkor kerülnek veszélybe, ha tanúskodnak azok ellen, akik külföldre hurcolták őket. A rendőrség sajátos dilemma elé kerül. Az illegális munkavállalókat igazából ki kellene utasítani, de ha tanúskodás után visszaküldik őket keletre, akkor bosszút állnak rajtuk. Most már a Szövetségi Bűnügyi Hivatal is hajlik arra, hogy legalább azoknak a külföldi prostituáltaknak, akik hajlandóak tanúskodni, adjanak tartózkodási engedélyt. Igaz, ez azt is jelenti, hogy a sokak szemében igen vonzó németországi letelepedéshez a leánykereskedelem nyitja meg a kaput. De azért érdemes belegondolni: vajon hányan lépnének önként erre a rögös útra, pusztán azért, hogy esetleg tartózkodási engedélyt kapjanak? Hiszen a feltétel az, hogy a lányokat saját hazájukban veszély fenyegesse. A rendőrség szerint a lányok németországi befogadása egyúttal bűnmegelőzés is, hiszen a kiutasított lányokat odahaza a tettesek gyakran megkeresik, és állítólagos adósságok ledolgozására hivatkozva újból prostitúcióra kényszerítik. Németországban lehetséges, bár természetesen nem kötelező, hogy a lányok segítséget kapjanak a kiszálláshoz, és valamilyen polgári foglalkozást válasszanak. A rendőrségnek és a nőket védő civil szervezeteknek azonban még nem sikerült általánossá tenniük, hogy a lányokat befogadják, mert egyelőre gondok vannak azzal, hogy ki viselje a menekültügyi eljárás költségeit.

Más szemszögből, mondhatni belülről látja a helyzetet a szakszervezet. Az előbb jól hallották, Németországban a prostituáltak már szervezett dolgozók is lehetnek. Idén januárban lépett érvénybe az az új törvény, amelynek alapján immár nincs törvényen kívül helyezve a prostitúció. A prostituáltaknak lehet munkaszerződésük, társadalombiztosításuk, nyugdíjjogosultságuk. Ennek megfelelően a legnagyobb német szakszervezeten, a "ver.di"-n, az egyesült szolgáltatási szakszervezeten belül, megalakult a prostituáltak szakmai csoportja is, mégpedig az egyéb különleges szolgáltatások között. Az egyik szakszervezeti titkárt, Peter Bremmét Hamburgban értem utol.

Bremme: Hamburgban dolgozó szakszervezeti titkárként van rálátásom, az országos helyzetről nem számolhatok be. Úgy gondolom, hogy a német prostituáltaknak két szempontjuk van. Az egyik természetesen a konkurencia. Néhányan abból indulnak ki, hogy lemennek az árak, ha olcsóbb változatok is lehetségesek. A másik, hogy természetesen szolidárisak is, ami különösen abban mutatkozik meg, ahogy az errefelé elég gyakori razziák idején viselkednek egymással.

Erről az jut eszembe, hogy a lengyel és a cseh határ mentén a német iparosok - építési vállalkozók, villanyszerelők - szintén a keleti konkurenciára panaszkodnak, mondván, hogy a keletiek letörik az árakat.

Bremme: Ez, hogy úgy mondjam, normális kapitalizmus. A munkakörülmények szempontjából a helyzet hasonló, mint például egy építkezésen.

Mint kiderül, az építőipar egyébként is jó példa.

Bremme: Hogy az építőipar példáját említsem, korábban a szakmai szakszervezet álláspontja az volt, hogy fokozott ellenőrzésekre van szükség és meg kell fogni a feketemunkát. Időközben azon a területen is másképp gondolkoznak, felveszik a kapcsolatot az építkezéseken illegálisan dolgozókkal és megpróbálják támogatni őket. Erre lenne szükség a prostitúció területén is. Az illegálisan itt dolgozó nők nem mind önként jöttek ide, hiszen emberkereskedelemről beszélünk. Ez nem szolgáltathat alapot arra, hogy kiutasítsák őket, hanem engedélyezni kellene, hogy itt maradjanak.

2002. szeptember