Közbiztonság

Németország a világ egyik legbiztonságosabb országa. Ez a megállapítás a legilletékesebb helyről hangzott el: maga Otto Schily belügyminiszter jelentette ki, amikor a múlt héten nyilvánosságra hozta a legfrissebb bűnügyi statisztikát. A 2001-re vonatkozó adatok szerint Németországban százezer lakosra 7.736 bűncselekmény jut. A nyilvántartott bűncselekmények száma tavaly nőtt ugyan, de Schily belügyminiszter ezt annak tulajdonítja, hogy változik az áldozatok magatartása, és inkább rászánják magukat a feljelentésre. A bűncselekmények számának növekedésében jelentős részük van az olyan, nem erőszakos bűncselekményeknek, mint a számítógépes bűnözés és a bankkártya-csalás. A számítógépes bűnözés bizonyos fajtáinál 160, 260 százalékos növekedéseket mutat ki a statisztika. Emögött többnyire olyan, kétségkívül bosszantó és költséges, de nem veszélyes bűncselekmények rejtőznek, mint az, hogy kódok feltörésével mások költségére telefonálnak vagy interneteznek, illetve, hogy átkódolják a mobiltelefonokat.

A bűnözés statisztikai növekedésének lehet még egy oka is, amelyről a belügyminiszter nem beszél. Néhány hete egy közszolgálati tévéműsor azzal állt elő, hogy a rendőrök helyenként kozmetikázzák a bűnügyi statisztikát, mégpedig nem szépítik, ahogy elsőre gondolnánk, hanem följebb tornázzák a számokat, például szükségtelen nyomozásokkal. Főleg csöndes, vidéki körzetekben fordul elő, hogy a rendőrök ilyen módon igazolják a saját létjogosultságukat, előzik meg a létszámleépítést, szereznek több autót.

A számok tehát azt mutatják, hogy a német átlagpolgárnak nem kell különösebben tartania attól, hogy megtámadják vagy kirabolják. A német átlagpolgár azonban természetesen mégis ettől tart, olyannyira, hogy erre a félelemre építve választást is lehet nyerni. Ezt legutóbb Hamburgban mutatta be egy volt bíró, Roland Schill. A Schill-pártnak a közbiztonság volt az egyetlen kampánytémája, és az újonnan alapított párt első nekifutásra be is jutott a városi képviselőházba, és hatalomra segítette a konzervatív-liberális helyi kormányt. Schill most Hamburg belügyminisztere. Választási ígéreteiből persze kevés valósult meg, a közbiztonságot nem lehetett 100 nap alatt megjavítani, de ez már nem kelt különösebb feltűnést.

Azt persze a statisztika is mutatja, hogy az országos átlagon belül a nagyvárosokban a leggyengébb a közbiztonság. Ez azonban viszonylagos. Berlin például az országos átlaghoz képest rosszul áll, de ennek nem mond ellent, hogy a fővárosban javulóban van a közbiztonság. Immár negyedik éve csökken a bűnözés, olyannyira, hogy még az autólopások száma is évtizedes mélypontra csökkent, pedig Berlin nem került messzebb a lengyel határtól. Ezt csak azért mondom, mert a közfelfogás szerint az autótolvajok lengyelek. Berlinben egyszerűen csak "lengyel kulcs" néven emlegetik azt a kis célszerszámot, amellyel az autók zárját lehet feltörni. Berlinben a tavalyi tartományi választási kampányban persze szó volt a közbiztonságról is. A meglehetősen lapos kampányban ez nem játszott nagy szerepet, de a figyelmes újságolvasó legalább megtudhatott olyan részleteket, amelyek a statisztikából nem derülnek ki. Például azt, hogy miért szerepel több testi sértés a rendőrségi adatokban. Azért, mert az ilyesmi elsősorban családon belül fordul elő. Azt hiszem, ez nem csak német sajátosság: az erőszakos bűncselekmények tekintélyes része nem az utcán, ismeretlenek között, hanem otthon, családtagok, rokonok között zajlik le. Korábban a berlini rendőrök - és gondolom, ez sem csak helyi sajátosság - hamar elhagyták a családi viták helyszínét, beérték annyival, hogy például a feleség könnyek között azt mondta: már kibékültünk. Mióta a berlini rendőrséget kioktatták, hogy az ilyen eseteket is vegyék fel, azóta persze több erőszakos bűncselekmény kerül a statisztikába.

A gyerekek elleni erőszak fő színhelye ugyancsak a család. Ezt azért szokták a szakértők megemlíteni - persze, a bulvárlapokkal és a közvéleménnyel nehéz szembeszállniuk -, mert Németországban erről keveset beszélnek az emberek, viszont, teljesen érthető módon, hosszantartó országos felháborodást keltenek a minden előítéletet megerősítő gyermekgyilkosságok, amikor ismeretlenek elcsalnak, megerőszakolnak és megölnek kislányokat vagy kisfiúkat. Az ilyen esetek száma hosszú ideje változatlan, mégis, a sajtó fokozott figyelme miatt a közvélemény úgy véli, hogy a helyzet romlik. Ugyancsak a ritka, de országos feltűnést keltő esetek közé tartozik, hogy veszélyes bűnözők szabadlábra kerülnek és akár újabb gyilkosságot követnek el. Különösen kínos, hogy volt néhány olyan szökés, amely a hatóságok slendriánságára vezethető vissza. Ez a néhány eset is elég volt ahhoz, hogy maga a szövetségi kancellár is azt mondja: be kellene vezetni a veszélyes bűnözők tartós őrizetét, vagyis azt, hogy a börtönbüntetésük lejárta után is fogva lehessen tartani őket. Erről most folyik a vita, mert alapvető jogokat érint, ha valakit a büntetésének lejárta után megfosztanak a szabadságától akkor is, ha nem követett el újabb bűncselekményt. Ha a börtönpszichológusok tévedhettek olyankor, amikor veszélyes bűnözőket engedtek vissza az emberek közé, ugyanúgy tévedhetnek az ellenkező irányban is, és indokolatlanul zárhatnak rácsok mögé veszélytelen embereket.

2002. május


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz