Kommandósok és politikusok

Olyan kemény kiképzést kapnak, amilyet egy demokráciában egyáltalán meg lehet engedni emberekkel szemben. Nagyjából ennyit lehet tudni a német kommandósok, a KSK, a Kommando Spezialkräfte katonáiról, a többi titkos. A KSK-nak azonban jó híre van, szakmai körökből a német sajtó úgy értesült, és büszkén közölte is, hogy a német kommandósok fölvehetik a versenyt amerikai vagy brit kollégáikkal. Ami természetesen csak átvitt értelemben értendő, hiszen a harcot más ellenséggel szemben kell fölvenniük. Az utóbbi években például állítólag sikeresen szerepeltek néhány mindmáig titkos balkáni bevetésben, leginkább háborús bűnösök kézrekerítésében. A KSK viszonylag új alakulat. 1996-ban hozták létre, miután két évvel korábban - saját kommandós alakulat híján - csak belga légideszantosok segítségével lehetett kimenteni a ruandai mészárlások kellős közepéből a Deutsche Welle rádió tizenegy munkatársát. Ennek megfelelően a KSK katonáit elsősorban arra képezték ki, hogy kiszabadítsák a németeket háborús övezetekből, beleértve az ellenséges vonalak mögött lelőtt német repülőgépek pilótáit is - utóbbi persze még most is pusztán elvi lehetőség. A hallgató azonban korábbról emlékezhet egy másik német különleges alakulatra is. A határőrség kommandósai, a GSG 9 tagjai voltak azok, akik 1977 őszén a szomáliai Mogadishuban megrohamoztak egy palesztin terroristák által eltérített német utasszállító gépet, és épségben kiszabadították az utasokat.

Miután a héten Schröder kancellár bejelentette, hogy német katonák is csatlakoznak a terrorizmus elleni hadjárathoz, nyilván bevetik a KSK embereit is. Hogy hol, mikor és hogyan, azt csak utólag, de könnyen lehet, hogy még utólag sem fogjuk megtudni. Mindenesetre a mostani helyzet szerint ők lehetnek az egyetlen német katonák, akik Afganisztánba is eljuthatnak. A többiek nem közvetlenül a hadszíntéren segítik az amerikaiakat. Egyelőre szó sincs sem szárazföldi csapatok bevetéséről, sem arról, hogy a német légierő támadná Afganisztánt. Mégis, a döntést történelminek minősítették, és a huszadik század történelmében játszott német szerepet ismerve ez a mostani minősítés nem túlzás. 1945 után hosszú évtizedeken át elképzelhetetlen lett volna, hogy német katonák fegyverrel a kezükben bárhol külföldön megjelenjenek. Már csak történelmi emlék, de az 50-es években Németország újrafelfegyverzése is komoly politikai viták tárgya volt. Ma már nem sokan emlékeznek rá, de érdekes adalék, hogy Berlin annyira fegyvermentes övezet volt, hogy az NDK védelmi minisztériumát egy közeli kisvárosban helyezték el, Nyugat-Berlinbe pedig az egész NSZK-ból átköltöztek azok a fiatalok, akik el akarták kerülni a katonai szolgálatot. Jellemző, hogy a német katonák központi, ünnepélyes eskütétele minden évben a Hitler-ellenes katonatisztek ellenállásának berlini emlékhelyén zajlik, mind a mai napig hangsúlyozva, hogy a demokratikus Németország hadseregének a szomorú történelmi kor örökségének melyik részét kell vállalnia.

A német katonáknak a történelmi múlt miatt évtizedekig igen békés katonáknak kellett lenniük. A helyzet a békés német egyesítés után változott meg. Az első német békefenntartók és szanitécek a 90-es évek elején bukkantak föl Kambodzsa, Ruanda, Szomália és más távoli helyek mellett a Balkánon is. Akkoriban eleinte jelentkeztek, de aztán hamar elhalványultak az aggodalmak, amelyeket szintén a történelmi emlékek szültek: német katonák a második világháború éveiben nem éppen békefenntartóként jelentek meg a Balkánon.

Külpolitikailag tehát ma már ott tartunk, hogy nem egyszerűen lehetséges, de igazából el is várják a szövetségesek a németektől, hogy ne csak pénzzel és politikai támogatással, hanem katonákkal is vegyék ki a részüket a NATO erőfeszítéseiből. A belpolitikában azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Ugyancsak elsősorban a történelmi előzmények miatt Németországban igen erős a pacifizmus, és most, az Afganisztán elleni háború napjaiban nem szűnik a tiltakozás a bombázások ellen, elsősorban értelmiségi körökben és a baloldalon. Sajátos helyzet, hogy - a koszovói beavatkozáshoz hasonlóan - most a terrorizmus elleni harcban is éppen azok a szociáldemokraták és Zöldek vannak kormányon, akik közül elég sokan néhány évtizeddel ezelőtt, politikai pályájuk kezdetén kifejezetten pacifista és Amerika-ellenes vonalat vittek. Másrészt viszont egyre gyakrabban olvasok olyan kommentárokat, amelyek szerint ezt a fordulatot - a történelmi szégyenlősségtől és a pacifizmustól a nagyhatalomhoz illő katonai szerepvállalásig - nem is hajthatták volna végre mások, mint az ilyen ügyekben minden gyanún felül álló német baloldaliak.

2001. november