"A katonák gyilkosok"

Németországban alkotmánybírósági ítélet mondja ki, hogy ezt a véleményt büntetlenül lehet hangoztatni. Ezt a csatát a bíróságokon a katonák pár éve elvesztették. A mondat, a német pacifisták kedvenc jelszava a 20. század első felének népszerű német írójától és publicistájától, Kurt Tucholskytól származik. Tucholsky az első világháború szörnyűségeinek hatására írta le egy újságcikkben, hogy "a katonák gyilkosok" - a második világháború szörnyűségeit már nem tapasztalta meg, mert a nácik előretörése láttán 35-ben svédországi emigrációjában véget vetett életének. Tucholsky állítása persze nem megalapozatlan: legalábbis az elméleti lehetősége megvan annak, hogy bármelyik katonának embert kelljen ölnie. A mai német katonáknak az a szerencséjük, hogy ez a lehetőség nagyon is elméleti. A politikai helyzet miatt is, meg azért is, mert - éppen a második világháború és a nácizmus tanulságai miatt - a német alkotmány tiltja támadó háború indítását, az pedig manapság elég valószínűtlennek látszik, hogy valaki Németországot akarja megtámadni. És bár a mai német katonák ebben a szerencsés helyzetben vannak, a hadsereg, a Bundeswehr mégis utánpótlási gondokkal küzd. Éspedig nem az a baj, hogy a sorkötelesek közül sokan nem fognak fegyvert, hanem helyette polgári szolgálatra jelentkeznek. A Bundeswehrnek ott vannak gondjai, hogy a szerződéses és a hivatásos katonák illetménye kevés ahhoz képest, amilyen követelményeknek eleget kell tenniük, ezért előfordul, hogy akár a pilótákat is a második vonalból kell válogatni - panaszolja Jürgen Meinberg, a katonák érdekképviseletének, a Bundeswehrverbandnak az egyik vezetőségi tagja, amikor a katonaság tekintélyéről érdeklődöm nála. Más dolog a hadsereg tekintélye, és megint más, hogy személy szerint ki vállal közösséget a Bundeswehrrel - foglalja össze a dilemmát a volt vezérkari százados. Maga a kérdés azért is fölvetődik, mert a német lapok időnként arról cikkeznek, hogy érvényesül némi kontraszelekció. Nem feltétlenül a legjobbak jelentkeznek katonának, hanem azok, akik szeretnek lövöldözni és verekedni, pedig a demokratikus német hadseregnek nem Rambókra lenne szüksége. A német hadsereg tekintélyét időnként az is megtépázta az utóbbi években, hogy szélsőjobboldali közjátékok zajlottak a seregben. Ez azonban nem jellemző, és a Bundeswehr egyébként is arra hivatkozik, hogy a testület sem lehet jobb, mint maga a társadalom, amelyből a sorkatonák jönnek, valamint arra, hogy a hadsereg annyiban azért mégis jobb, hogy ott megnevelik a fiatalokat.

Amúgy a Bundeswehr tekintélyével nincs nagy baj. Ami azért mindenképpen változás ahhoz képest, amit ország-világ gondolt a korábbi, 45 előtti német hadseregről, a Wehrmachtról. Az utóbbi években imidzs-építés szempontjából kifejezetten jót tett az emlékezetes oderai árvíz, amikor a katonák, részben nyers testi erővel, részben a minden előítéletet beigazoló német szervezettséggel és műszaki eszközökkel csodákat műveltek, és végig tartani tudták a gátakat. Sőt, a kelet- és nyugatnémetek közelebb hozásában, a német egység erősítésében is szerepet játszottak a katonák, akik az ország minden részéből érkeztek a keleti határfolyóhoz. Szintén emeli a Bundeswehr tekintélyét, hogy szépen kiveszi a részét a külföldi békefenntartó küldetésekből. Figyelemreméltó fordulat volt viszont, hogy amikor kevésbé békés feladatról volt szó Koszovóban, a német közvélemény többsége már nem háborodott föl. Ez új jelenség. A Szövetségi Köztársaság első évtizedeiben még elképzelhetetlen lett volna, hogy német katonák fegyveres külföldi bevetését a közvélemény és a parlament elfogadja. Mostanra azonban, ahogy egyre távolodik a második világháború és ahogy a német egyesítésen is túl vagyunk, lassan megszűnt Németország különleges helyzete. Németország immár a nagyhatalmak egyike, amely használhatja és használja is hadseregét. Persze, kellő szerénységgel. Előfordult már, hogy német politikus ujjal mutogatott a szomszédba, ahol a franciák még manapság is azzal igyekeznek növelni nemzeti büszkeségük fényét, hogy ők bizony atomhatalom.

Szóval, a német hadsereg megítélésével nincs komoly baj. Leszámítva a már idézett pacifistákat, akik állandóan a Tucholsky-idézettel jönnek, és tavalyelőtt is megzavarták Berlinben a sorkatonák központi eskütételét. A fő attrakció az volt, hogy az eskütétel előtti ünnepélyes pillanatokban hat félmeztelen nő rohant a katonák közé. Semmi kétség, sikerült elterelniük a katonák és a közönség figyelmét. A hölgyeket tábori vadászok vették üldözőbe, majd némi rohangálás után elfogták őket. Az ügynek bírósági folytatása lett. Igen látványos körülmények között tavaly ősszel pénzbüntetésre ítéltek egy humoristát, aki abbéli felháborodásában, hogy a tábori csendőrök ruhátlan lányokat fogtak le, "mosódeszkafejűeknek" és "láncos kutyáknak" minősítette a rendfenntartó alakulat tagjait. A Tucholsky-idézet még elmegy, de a mosódeszkafej már büntetendő. A német hadsereg a bíróság segítségével megvédte magát a szatíra támadásától.

2001. január