Katonafiúk

Az elöljárónak is van nemi élete. Kérem, ne értsék félre: nem olyan aktusokról van szó, amilyeneket mondjuk kiképzés közben képzelnek el az újoncok az őrmesterről. Amit idéztem, az egy teljesen komoly dokumentumból való: abból a vezérfonalból, amelyet a német hadsereg főfelügyelője, Harald Kujat tábornok adott ki az elöljáróknak. Az előzmény: január elseje óta nők is szolgálhatnak a német hadseregben, mégpedig bárhol, és akár fegyverrel a kezükben is harcolhatnak. Az egyenjogúságnak ezt az áttörését az európai bíróság ítélete és a német alkotmány módosítása tette lehetővé. Az első nők január elején vonultak be az alapkiképzésre. Ezért került a most nyilvánosságra hozott dokumentumba a bevezetőben idézett tényállás, és ebből, vagyis az elöljárót érő nemi ingerekből következik az a tábornoki iránymutatás, amely szerint az elöljárónak állandóan ügyelnie kell arra, hogy magatartását és döntéseit ne befolyásolja az alárendeltjei iránt érzett vonzódás, netán ellenszenv. De nem csak az ő magatartásáról van szó. Fel kell készülnie arra is, hogy egyik-másik alárendeltje esetleg - idézem - "célzott közeledés" által igyekszik előnyöket szerezni. Nem sorolom tovább a lehetséges eseteket. Amint látjuk, a tábornoki iránymutatás egyik tanulsága: a hadsereg is csak olyan, mint a többi munkahely. Ez egyébként így szerepel is a dokumentumban, a tábornok kifejezetten kiterjeszti a munkahelyi szexuális zaklatásnak a civil életben - jogilag mindenképpen - érvényes tilalmát a hadseregre is. Egészen odáig, hogy ezek után el kell tűnniük a szekrényajtókra kitűzött aktfotóknak. A pornográf ábrázolások mások által látható elhelyezésének tilalma külön is szerepel az új utasítások között.

Bár a tábornoki irányelvek apropója a nők bevonulása volt, a német hadsereg főfelügyelője további fontos közlendőt is becsempészett a normák közé. Az ugyanis, hogy tilos a szexuális zaklatás, és az, hogy amíg a szolgálatot nem zavarja, addig kinek-kinek a nemi élete és hajlama magánügy, az nemcsak férfiak és nők viszonyára vonatkozik a német hadseregben, hanem férfiak és férfiak, illetve nők és nők viszonyára is. A tábornok mindjárt bevezetőben ki is mondja: változik a Bundeswehr magatartása, ha az azonos neműek iránt vonzódó katonaférfiakról és katonanőkről van szó. Ezért az elöljáróknak ügyelniük kell arra, hogy katonáik előítéletektől mentesen viszonyuljanak minden olyan szexuális irányultsághoz, amely nem büntetendő. Az elöljárónak tudnia kell, hogy például a homoszexualitással szemben a társadalom egy részében mély ellenérzések uralkodnak, ezért tudatosítania kell, hogy a katonai feladatok teljesítésének nem az a mércéje, hogy milyen az egyes katonák nemi beállítottsága. A hadsereg főfelügyelője nyilván sejti, hogy az előítéletek megváltoztatása a hadseregben sem megy könnyen. Arra az esetre, ha a toleranciára nevelés határokba ütközik, a tábornok azt tanácsolja az elöljáróknak, hogy vezényeljék máshová a katonákat, és hallgassanak az átszervezés hátteréről.

2001. január


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz