Repülővel a felhőkarcoló ellen

Nem börtönbe, hanem zárt osztályra kerül a pilóta, aki vasárnap délután Majna-Frankfurtban pánikot okozott egy motoros vitorlázó-repülőgéppel. A 31 éves férfi elmondta, hogy azért szeretett volna belerepülni az Európai Központi Bank toronyházába, mert régóta szerelmes egy halott amerikai űrhajósnőbe, és azt tervezte, hogy a túlvilágon találkoznak. Mint időközben kiderült, végül a frankfurti irányítótorony egyik munkatársa volt az, aki rábeszélte a leszállásra, minden lélektani képzettség nélkül, egyszerűen a józan eszére hallgatva. Utólag megerősödött az a nézet, hogy a veszély kisebb volt, mint gondolták: a gép mindössze 500 kiló, és a 70 liter üzemanyagon kívül más robbanóanyag nem volt a fedélzeten. Utólag az is kiderült, hogy szóba sem került, hogy a Frankfurt fölött köröző két harci gép lelője a kis gépet. Viszont: Peter Struck védelmi miniszter most azzal állt elő, hogy tisztázni kellene az ilyen esetek jogi alapját. Úgy látszik, a tavalyelőtti szeptember 11-e óta német alapossággal, és ennek megfelelő sebességgel zajlott a biztonsági intézkedések kidolgozása. Mostanáig nem sikerült eldönteni, hogy mi történik, ha le kellene lőni egy repülőgépet, de véleménykülönbség alakul ki a szövetségi kancellár, a védelmi miniszter és az érintett tartomány miniszterelnöke között. A frankfurti eset kapcsán az is kiderült, hogy csak most januárban lép életbe az Európai Unió megszigorított rendelete a kisebb repülőterek biztonságáról, Németországban pedig ebben a hónapban még csak a javaslatokat gyűjtik össze a tartományoktól, mit lehetne tenni ez ügyben. A frankfurti ámok-pilóta vasárnap délután pisztollyal fenyegetőzve egy sportrepülőtérről rabolta el a gépet.

2003. január


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz