Ámokfutás Erfurtban

Az egyik az, hogy a kormány sürgősen tiltson meg valamit. A másik pedig, hogy a média a felelős.

Ha valami baj van, akkor az első válaszok rendszerint így hangzanak. Most sem volt ez másképp, amikor igazán nagy baj történt: múlt pénteken egy kicsapott gimnazista azzal állt bosszút környezetén és sajátmagán, hogy vérfürdőt rendezett volt iskolájában, az erfurti Gutenberg gimnáziumban. Meghalt 12 tanár, egy titkárnő, 2 diák, egy rendőr és végül maga a tettes. A 17 áldozat gyászünnepségét tegnapelőtt tartották: a 200.000 lakosú Erfurtban 100.000 ember gyűlt össze, közülük sokan távolról utaztak a türingiai tartományi székhelyre. De hogy visszatérjek arra, amivel kezdtem: helytállóak-e a gyors válaszok, az első reakciók? Ezt még nem tudjuk. Mindenesetre a szörnyű tett hátterében nem könnyű megtalálni a szokásos motívumokat. Maga a gimnázium a jobbak közé tartozik, Erfurt egy jobb városrészében található, szociális konfliktusoknak nyoma sincs. A tettes, Robert Steinhäuser normális családból való. A szomszédok még utólag sem mondanak semmi rosszat a családról, a gimnazisták jóba voltak Roberttel, legfeljebb a tanárokkal voltak viták. A család a héten nyílt levélben fordult Erfurt lakóihoz, részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak: Apa, anya és báty értetlenül állnak a történtek előtt, ők semmi gyanúsat sem vettek észre Robertnél. Még azt sem tudták, hogy kicsapták a gimnáziumból, és nem érettségizhetett. A szörnyű napon, az írásbeli matematika érettségi napján azzal engedték el hazulról, hogy sok sikert kívántak a vizsgához.

Ezen azért ne tessék nagyon meglepődni. A németek közül sokan a rideg gyermektartás hívei. A gyerekeket önállóságra szoktatják, a tizenévesek hamar kirepülnek otthonról, az iskolában magázzák őket, és ha nagykorúak, saját maguk írhatják alá a bizonyítványukat. A nagy önállóságban a gyerekek időnként magukra maradnak. Feltehető, hogy ez történt Roberttel is, aki nem tudta feldolgozni, hogy sikeres bátyjával ellentétben ő nem jutott el az érettségiig. A német iskolák egy részében - korántsem mindenhol, de egyes iskolákban igen - a tanulók nagy nyomás alatt vannak. Az erfurti tragédia után Schily belügyminiszter többször is hivatkozott a pár hónappal ezelőtti nemzetközi iskolai összehasonlításra, a PISA-tanulmányra, amelyben a német diákok nem túl jól szerepeltek, de ez talán nem is baj.

Schily: Ha jobban megnézzük, az első helyen a japán és koreai nevelési módszerek állnak. De azt is tudjuk, hogy ezek kemény fegyelemre épülnek, és ez a drill Japánban például oda vezet, hogy a tanulók között ott a legmagasabb az öngyilkosságok aránya.

Persze más, ha valaki saját magára emel kezet, és más, ha kivégzi a tanárait. Robert két fegyvert vitt magával az iskolába: egy pisztolyt és egy gyorstüzelő sörétes puskát. Utóbbi a pumpgun névre hallgat, és azóta egész Németország tudja, hogy az amerikai rendőrök ilyennel vannak felszerelve, mert félelmetes fegyver, egyetlen példányával több bűnözőt lehet sakkban tartani, egy méter széles halálos folyosót tud vágni az emberek között. Az újságok annyit írtak a pumpgunról, hogy a gyanútlan olvasó szinte el is felejtette: Robert egyetlen lövést sem adott le belőle, állítólag a fegyver elromlott. Ami sajnos nem sokat változtat a helyzeten. Így is hátborzongató, hogy a pisztolyból leadott célzott lövésekkel sorra lőtte fejbe a tanárokat.

Egy nürnbergi fegyverkereskedés kirakata, 2002. áprilisában

És mivel Robert - két lövész sportegyesület tagjaként - teljesen törvényesen vásárolta meg a két, egyébként nem is olcsó fegyvert, persze általános a követelés, hogy szigorítsák meg a fegyvertartási törvényt. A legutóbbi módosítást éppen múlt pénteken, az erfurti vérfürdővel szinte egyidőben fogadta el a parlament. De további módosítások lehetségesek, mert a felsőház jóváhagyása még hátra van. Erre egyébként már senki sem figyelt volna oda, de most kihasználják ezt a törvényhozási menetrendet, és egy pártközi egyeztető bizottság még egyszer megtárgyalja a törvényt.

Ebben van egy adag tehetetlenség és egy adag szokásos politikai akciózás. Ami a lényeget illeti, Schily belügyminiszter még a merénylet délutánján ezt mondta:

Schily: Meg kell mondanunk, hogy a veszélyt az illegális fegyverek jelentik, nem pedig a legális fegyverek.

Schily belügyminiszternek ezek a szavai még a részletek ismerete nélkül hangzottak el, de Schily véleménye azóta sem változott. És általában természetesen valóban nem a vadászok és a sportlövők veszélyesek a társadalomra. De azért a törvényt nyilván tovább fogják szigorítani, hiszen az azért tényleg úgy van, hogy egy fiatalembernek a sportlövészethez nincs szüksége olyan fegyverre, amellyel az amerikai rendőrök tartják sakkban a bűnözőket, és az sincs rendben, ha valaki többszáz töltényt tart otthon a gyerekszobájában.

Az erfurti tömeggyilkos nemcsak fegyverhez jutott hozzá szabályosan, hanem minden további nélkül tölthette az idejét erőszakos, lövöldözős számítógépes játékokkal. Arról a fajtáról van szó, amelyet a hozzáértők "ego-shooter" néven ismernek, vagyis amelyben a játékos szemszögéből jelenik meg a helyszín és az ellenség, a játékosnak az az érzése, hogy ő maga céloz, lő és öli meg az ellenséget. Múlt péntek óta a német sajtó tele van az egymásnak ellentmondó pszichológiai szakvéleményekkel. Egyesek szerint az ilyen játékok elősegítik az agressziót, mások szerint levezetik. Az örök vita. Mindenesetre kicsit csodálkoztam, amikor tegnapelőtt a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban részletes és igen kedvező elemzést olvastam a legnépszerűbb ilyen játékról, és megtudhattam, hogy mivel hálózatba kapcsolt számítógépeken többen is játszhatnak, a játék nagy mértékben erősíti a csapatszellemet, valamint technikailag ez a játék tette a legtöbbet a helyi hálózatok elterjesztéséért. Csak nem játékgyártó kapitalisták helyezték el a cikket a konzervatív lapban? - gondoltam, de valószínűleg alaptalanul, mert másnap arról érkezett hír, hogy a nagy ego-shooter játékpartikat szponzoráló cégek most újragondolják, hogy támogassák-e a hálózatba kapcsolt számítógépeken űzött csapatversenyeket.

A fő baj persze az, hogy ha korlátoznák is az ilyen játékok forgalmazását, semmit sem érnének el vele. Azt is olvasom, hogy az erőszakos számítógépes játékok közül azok fogynak a legjobban, amelyek felkerültek a tiltó listára. A hivatalos tilalom olyan, mint a legjobb ajánlás. A tilalom amúgy sem ér semmit, mert az interneten úgyis mindegyik játékot le lehet tölteni Egyesült Államokbeli szerverekről. Schily belügyminiszter nyíltan beszél arról, hogy tehetetlen a nagy szövetségessel szemben. Több kört is futott már, elsősorban az újfasiszta internetes oldalak miatt, de többnyire már azzal is kudarcot vallott.

Schily: A legbrutálisabb szélsőjobboldali propagandáról van szó. Egyszer az alkotmányvédelmi hivatalnál megnéztem néhány ilyen videót. Olyan borzalmasak, hogy el se lehet mondani. Az ilyen internetes oldalak 90 százalékát az Egyesült Államokból működtetik. Többször beszéltem erről magas rangú amerikai politikusokkal, de ők mindig az alkotmány első kiegészítésére, a véleményszabadság alkotmányos elvére hivatkoztak, és ezt az akadályt nem tudjuk leküzdeni.

Nem csak az internetről van szó, hanem a tévéről is. Természetesen megint rengetegszer elhangzott, hogy a tévéknek nem lenne szabad annyi erőszakos filmet játszaniuk. Ebben is sok igazság van. Az erfurti vérfürdő utáni estéken, - csakúgy, mint minden este - a több tucatnyi német csatorna között szörfölve minduntalan lövöldöztek, verekedtek. Ahogy tavaly szeptember 11-e után sem túl sokáig tartott a csönd és a nyugalom a tévékben. Johannes Rau szövetségi elnök, aki általában egyáltalán nem elnéző a médiával szemben, ezúttal kiegyensúlyozott álláspontot képviselt.

Rau: Mielőtt a médiát tesszük felelőssé - vajon nem járulunk-e mi magunk is hozzá ahhoz, hogy a gyűlölet és erőszak ábrázolásával, az emberei szenvedéssel magas nézettséget lehet elérni?

Rau szövetségi elnök pénteki gyászbeszéde előtt, csütörtök este Schröder kancellár a televíziók, az internetszolgáltatók és a videofilm-gyártók képviselőivel az erőszak ábrázolásának korlátozásáról cserélt eszmét. Önkéntes korlátozásról lenne szó, és egyelőre senki sem tudja igazán, hogyan és miképp. Rau elnök erfurti szavaiból is kétségeket lehetett kihallani.

Rau: A média önkorlátozása fontos. De a saját önkontrollunk még fontosabb. Védekeznünk kell társadalmunk eldurvulása ellen. És ezt a harcot mindenkinek sajátmagánál kell kezdenie.

Egy adalék ahhoz, hogy a média hogyan kezdett nyomban küzdeni a média ellen. Nyomban a vérfürdő napján az összes tévében látható volt, amint Leonardo di Caprio hosszú kabátban, olyasmi fegyverrel a kezében, mint Robert Steinhäuser Erfurtban, belép az osztályterembe és lelövi a tanárát. Keresve sem lehetett volna jobb bizonyítékot találni arra, hogy a televízió és általában az amerikai tömegkultúra tehet a fiatalság eldurvulásáról. Aztán a rákövetkező pénteken apró és meglehetősen eldugott jegyzetben olvastam az egyik lap kulturális rovatában, hogy a filmben ez csak 15 másodperces álom-jelenet. A német tévék pont ezt a 15 másodpercet találták meg, ráadásul azt a 15 másodpercet, amelyet a videó Németországban forgalmazott változatából ki is vágtak. A film egyébként arról szól, hogyan oldja meg konfliktusait az ifjú főhős erőszak nélkül. Az ilyen filmeket nem betiltani kellene, hanem több kellene belőlük - vélte a jegyzetíró.

Az erfurti gimnáziumi vérfürdő igazi háttere egyelőre meglehetősen homályos. Utólag Bernhard Vogel tartományi miniszterelnök azt mondta - és ezt lépten-nyomon idézik - hogy Robert annyira nem tűnt föl, hogy az már feltűnő volt. Ez jól hangzik, de nem lehet vele sokat kezdeni. Roberten nem vettek észre semmit a szülők, az iskolatársak, a sportlövész egyesület tagjai. Legalábbis semmi olyasmit, ami rendkívüli lett volna. Az erőszakos számítógépes játékokat sokan játsszák. Sok diákkal fordul elő, hogy mérgében a tanárai halálát kívánja. Azt is sokan mondják - Robertnek ezt a mondatát gyakran idézték föl - hogy azt szeretnék, ha egyszer híresek lennének, mindenki róluk beszélne. Egyébként tavalyelőtt egy meisseni gimnáziumban azt sem vette senki komolyan, hogy egy diák fogadásokat kötött a társaival, hogy megöli a történelem tanárnőt. A többiek csak akkor vették észre, miről van szó, amikor az osztály színe előtt 21 kés-szúrással tényleg elkövette a szörnyű tettet. De Robertnél még ennyi gyanús jel sem volt. Utólag azt mondják, a tanároknak többet kellett volna vele foglalkozniuk, amikor kicsapták a gimnáziumból. Utólag az egész ország azzal foglalkozik, mit lehetett volna másképp csinálni. De senki sem tudhatja, nem ismétlődik-e meg, ami az erfurti gimnáziumban történt, és amit az utóbbi években néhány, kevesebb áldozatot követelő, de ugyancsak tragikus iskolai haláleset előzött meg Németország több vidékén. Hogyan történhet meg, hogy egy normális család gyermeke, egy normális gimnázium neveltje váratlanul gyilkoló géppé változik? És mi az oka annak, hogy ugyanilyen váratlanul, amikor egy volt tanára rászól, leengedi a pisztolyt és hagyja magát bezárni egy osztályterembe?

Robert Steinhäuserről keveset tudunk, és lehet, hogy nem is fogunk sokkal többet megtudni. De tény, hogy az erfurti dóm előtt felállított szabadtéri oltárnál neki is gyertyát gyújtottak tegnapelőtt, amikor százezer ember gyűlt össze a gyászünnepségre és az ökumenikus istentiszteletre. Az oltárnál 16 gyertya égett a tanárok, a diákok és a rendőr emlékére, és valamivel lejjebb, egy 17-ik.

2002. május