Az urna utolsó útja

Privatizáció mindhaláig. Ilyet már hallottunk. De hogy még a halál után is? Németországban várható, hogy megszűnik az állami és egyházi kényszer: lehet majd végre magán-temetőt üzemeltetni. Berlin egyik patinás temetkezési vállalkozása már csak erre vár. A cég marketing-felelőse rossz véleménnyel van a városi temetőkről. Nemcsak hogy veszteségesek, de a kiszolgálás is rossz. A marketinges elszörnyedve emlegeti azt az esetet, amely az építészetileg igen szép treptow-i krematóriumban esett meg. A gyászolók szerették volna átrendezni a székeket, hogy körbeülhessék a koporsót. A kéréssel az építészhez kellett fordulni - említsük meg egyébként, hogy az alkotó, Axel Schultes tervezte az új berlini kancelláriát is, de ebből persze semmi sem következik sem a krematóriumra, sem a miniszterelnökségre nézve -, szóval, az építész megtiltotta a székek átrendezését, azzal, hogy ez nem illik a koncepciójába. Hát ilyesmi egy magántemetőben nem fordulhatna elő. Aki fizet, nyugszik, aki többet fizet, jobban nyugszik - ez lesz majd a jelszó. A temetésen lehet majd video-kivetítőt vagy lézer-show-t is rendelni. Utána pedig mindjárt helyben van egy hangulatos kávézó búfelejtőnek.

Manapság még sok a gond a temetkezési törvényekkel. Berlinben például sok idős ember szeretné, ha a kutyájával együtt helyeznék örök nyugalomra. Sajnos, egy 1794-ből és egy 1934-ből való törvény ezt nem teszi lehetővé. A paragrafusok úgy szólnak, hogy halott embernek a temetőben, halott állatnak - még kimondani is szörnyű - az állati hulladékokat feldolgozó vállalatnál a helye. A magántemetőben persze nem lenne ilyen megkülönböztetés, vagyis tiszteletben tartanák az állati jogokat is.

A korral haladó temetkezési vállalkozó már alig várja, hogy megszülessen a törvénymódosítás, és ezzel megszűnjön a temetőkényszer. Vagyis a halottaknak ne legyen muszáj a temetőkben nyugodniuk. A berlini cégnél már most is nehezen tudják megmagyarázni a hátramaradottaknak, miért nem vihetik haza az urnát, a kertbe vagy az ablakpárkányra. A szomszédos Hollandiában már nincs ilyen korlátozás. A berlini temetkezési vállalkozó tehát már most is a hollandiai kiskaput nyitja meg az ügyfelek előtt. Elég egy telefon a határon túli krematóriumba, és már viszik is az elhunytat, négy hét múlva pedig visszaérkezik az urna a hamvakkal. Egy apróságra kell csak figyelni a holland-német határon, a vámnál. Ajánlatos egy kis földet keverni a hamvakhoz, és a vámárunyilatkozatra ezt írni: az elhunyt emlékének szentelt temetői föld. Ebben senki sem fog kételkedni, és a hamvak fölött megszűnik a német temetkezési törvény hatálya, az urnát akár az ablakpárkányra is lehet tenni.

2001. július