Túlélés

Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy az erdőben gyanútlanul sétálgatva egyszerre csak éhes pumával találkozunk. Netán egy medve toppan elénk, nem is beszélve arról, hogy gyilkos méhek özöne támad ránk. Legjobb, ha előre felkészülünk minden eshetőségre. Ezért jelent meg a német könyvpiacon két amerikai szerző túlélési kézikönyve. Miután Amerikában már hétszázezer polgár fegyverkezett föl a könyvvel, itt a német fordítás is. A felfegyverkezés egyébként szó szerint értendő: a túlélés egyik záloga, hogy szükség esetén a könyvvel jó nagyokat lehet ütni. Hiszen sok esetben a nyers testi erő segít. Ha például cápa készül megenni minket, ütlegelni kell az állatot. Fényképezőgéppel, szigonnyal, vagy ami éppen a búvár kezében van. Ha más nincs, puszta ököllel. De tessék figyelni! A közkeletű vélekedéssel ellentétben nem az orrát, mert az nem zavarja, hanem a szemét vagy a kopoltyúját. A cápára is az vonatkozik, mint például a pumára: a ragadozók csak akkor támadnak, ha az az érzésük, hogy ők vannak fölényben. A pumát látván tehát ne szaladjunk el. Ez csak megerősítené a macskát gonosz támadó szándékában. Nyugodtan nézzünk szembe vele, tárjuk ki a karunkat, lobogtassuk a kabátunkat, hogy nagyobbnak látsszunk. Ha ez nem lenne elég, dobáljuk meg kövekkel. A lényeg: győzzük meg az állatot, hogy nem lennénk könnyű zsákmány. Ha jól értem, ezt nekünk magunknak nem kell elhinnünk, hanem csak annak a buta állatnak. És ha a meggyőzés sikerült, nincs más dolgunk -- olvasom tovább a túlélési tanácsadóban --, mint hogy a puma felbukkanását a lehető leghamarabb jelentsük az illetékes hatóságoknak. Nyilván, nehogy a pumának legyen ideje olyanokat is megkeresni, akik nem vették meg a könyvet 14 márka 90-ért.

A könyv minden helyzetben hasznos segítőtárs. Megtudhatjuk, hogy földrengés esetén bújjunk az asztal alá, és ne menjünk az ablak vagy a konyha közelébe. Ezt talán többen úgyis tudják, de a könyv még többet tud. Például azt, hogy a földrengés után váltsunk cipőt, vegyünk föl vastag talpú lábbelit, mert számítanunk kell arra, hogy üvegcserépbe vagy éles törmelékbe lépünk. Ha pedig nem folyik a víz a csapból, akkor jó, ha tudjuk: nem mindegy, mivel oltjuk a szomjunkat. Villanybojlerből, jégkockából, zöldségkonzervből szabad, az úszómedencéből nem.

Ha gyorsan távozunk a földrengés helyszínéről, megeshet, hogy a kényelmesnek ígérkező repülőút közben a pilóta szívrohamot kap. Könyvünk pontokba szedi a teendőket: először toljuk, húzzuk, vegyük vagy rántsuk ki a pilótát az ülésből. Aztán telepedjünk a helyére, keressük meg a gázkart -- arról ismerjük fel, hogy fekete --, állítsuk be a rádiót a 121,5-es segélykérő frekvenciára. Ha mindezt megtettük, már csak annyi van hátra, hogy az első szántóföldön letegyük a gépet. Illetve, még egy jó tanács: gyorsan szálljunk ki, és a pilótát vigyük magunkkal.

Ha ilyen bátrak vagyunk, nem okozhat gondot a gégemetszés sem, hogy megmentsük fuldokló embertársunkat. A részletektől megkímélem a hallgatót, legyen elég annyi, hogy nem kell félni, az áldozat nyaka nem fog erősen vérezni.

További hasznos tanácsokat kaphatunk kardpárbaj, ökölharc és taxiban levezetendő szülés esetére is, és aki alaposan áttanulmányozta a kis tanácsadót, az olyan elővigyázatos lesz, hogy nem robbanhat levélbomba a kezében. A nagy sikerre való tekintettel az amerikai szerzőpáros már dolgozik következő túlélő kézikönyvén, amely elsősorban turistákhoz szól: mit tegyünk katonai puccs, túszejtés és a tengerentúli nyaralóhelyünkön előforduló más efféle kellemetlenségek esetén.

2000. november