Repül a, repül a...

A repülőgép egyenesen a felhőkarcoló felé repül, átszeli az épületet és a másik oldalon kijön. 2001. szeptemberét írjuk, amikor ezek a képek megjelennek a német képernyőkön. Egészen pontosan szeptember 9-ét és 10-ét. Ha Önök most szeptember 11-ére, a szörnyű terrortámadásra gondolnak, akkor messze járnak a valóságtól. Nagyjából olyan messze, mint Hamburg vagy Madrid van New Yorktól.

A képek egy reklámfilmből valók. Ez volt egy német telefontársaság új reklámja az új tudakozó, a 11-88-0 népszerűsítésére. Valami nagy durranást akartunk - idézte föl most, egy évvel később a telefontársaság reklámfőnöke. A repülőgép úgy került a képbe, hogy a tudakozó új szolgáltatásai között a repülő-menetrend is szerepelt. Hogy a telefonszámot jól lehessen látni, óriásplakát formájában egy felhőkarcolóra tették ki. Ezek után már nem tartott sokáig, amíg összehozták a felhőkarcolót a repülőgéppel, és kikerekedett a rövid történet, amelyben az utasszállító keresztülfúrja magát az épületen. Aki az ötletet kidolgozta - egy hamburgi ügynökség munkatársa - nem sokkal korábban nagy sikert aratott egy másik reklámfilmmel, amelynek hatására 30 százalékkal megnőtt egy bizonyos mélyhűtött spenót forgalma. Ki gondolta volna, hogy a következő megbízás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket? A film négy hónapig készült és egymillió márkába került. A felhőkarcolót és a menekülő embereket Madridban vették föl, a repülőgépet 1:16-hoz arányú modellként készítették el és egy elhagyott pályaudvari csarnokban repítették neki egy betonfalnak. A két jelenetet számítógéppel összerakni már nem is volt nehéz. A telefontudakozó reklámja tavaly szeptember 9-én volt először látható a német tévékben, 10-én is ment. Gondolom, kitalálták, hogy 11-én már nem.

telegate0.jpg (29529 Byte)

A telefontársaság reklámfőnökének egy pillanatra átvillant ugyan az agyán, hogy mi lenne, ha nem vonnák vissza a reklámot. Mindenki rólunk beszélne... De ez csak futó gondolat volt, aztán győzött a józan ész. A filmet visszakérték a tévétársaságoktól, és - micsoda véletlen - szerencsére még éppen nem ment el a postával a New Yorki reklámfilmfesztiválra.

telegate1.jpg (22954 Byte)

Eleinte mindenesetre nem volt könnyű fölfogni, mi történik. A reklámfőnökhöz azzal rontott be egy munkatársa: kapcsold be a tévét, New Yorkban valaki a mi reklámfilmünket utánozza. Aki a filmet kitalálta, azóta sem érti, hogy lehet az, hogy a New Yorki híradófelvételek ugyanabból a szögből készültek, mint az ő reklámfilmje. Az élet - a reklámügynökségek élete is - tele van meglepetéssel. A telefontársaság reklámfőnöke azon spekulál, hogy egyszer már korábban is majdnem megjárták. Éppen elkészült egy reklámfilmjük, amelyben a német kereskedelmi televíziózás egyik üdvöskéje, Verona Feldbusch ügyetlen tűznyelőt játszik, megég az arca, a szemöldöke, a haja. Mielőtt azonban a reklám a képernyőkre került volna, tele voltak a tévék az ausztriai Kaprun sífelvonójának tragédiájával, megégett arcú és hajú emberekkel. A reklámfőnök attól tart, hogy ha legközelebb marslakós reklám jutna az eszébe, akkor előbb-utóbb megjelennének a Földön a marslakók.

telegate2.jpg (21478 Byte)

2002. szeptember


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz