"Mocsok-Ede"

Távozott az élők sorából egy sajtótörténeti jelentőségű intézmény: Berlinben 83 éves korában elhunyt Karl-Eduard von Schnitzler, az egykori NDK televízió vezető kommentátora. Akik ismerték az NDK-t, biztosan őt is ismerték, ha másképp nem, azon a néven, ahogyan gyakran emlegették: "Mocsok-Ede". Ezt a nevet onnan kapta, hogy annyi mocskot szórt a kapitalizmusra, amennyit csak bírt. 89 őszén, az NDK-beli fordulat idején sokak szemében az volt az NDK-rendszer bukásának végérvényes jele, hogy Schnitzler távozott a képernyőről. Műsora, a "Fekete csatorna" évtizedeken át a nyugatnémet televíziókból átvett tudósításokkal igyekezett bizonyítani a nyugatnémet kapitalizmus romlottságát. A módszer az volt, ami sajnálatos módon a mai magyar sajtótól sem idegen: az ellenséget a tőle vett idézetek körmönfont csoportosításával lejáratni, és mindezt nyakon önteni nagy adag ideológiával. Karl-Eduard von Schnitzler a német egyesítés óta ritkán nyilatkozott, de olyankor mindig kiderült, hogy a játszmát még mindig nem tekinti lezártnak, és bízik abban a rendszerben, amelynek haláláig meggyőződéses híve maradt.

2001. szeptember


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz