Szegény rokon

Németországban majdnem négymillióan vannak munka nélkül, de azt kevesen tehetik meg, hogy emiatt felhívják a kancellárt. Lothar Vosseler, aki a kamerát kezeli a Müller Csatornatársaságnál, megtehette. Félre ne értsék, nem tévécsatornáról van szó. Lothar a szó szoros értelmében csatornamunkás, ő kezeli azt az ipari tévékamerát, amellyel a kanálisok állapotát ellenőrzik. Nem éppen előkelő munka, de Lothar, tanult szakmája szerint fűtésszerelő és számítógép-programozó, korábban már négy évig munkanélküli volt, és örült, amikor két évvel ezelőtt megkapta ezt az állást. És tessék, most átszervezés miatt a cég dolgozóinak a felét elküldik, köztük Lothar Vosselert. Hiába, Lothar egyszerű családból származik, szegény embert az ág is húzza. Az egész családból egyedül Lothar féltestvére, Gerhard vitte valamire. Ő jogot végzett, ügyvéd lett belőle, politizálni kezdett, aztán most ő Németország kancellárja.

Lothar látogatása Gerhardnál

Gerhardnak feltett szándéka, hogy reménybeli újraválasztása előtt, vagyis a jövő évi választásig három és fél millióra viszi le a munkanélküliek számát. Most hárommillió hétszázezer körül tart, és már egyre közelebb a választás. Mitől fognak többen dolgozni? Talán attól, hogy megszorongatják a munkanélkülieket. A kancellár nemrég azzal keltett feltűnést, hogy kijelentette: senkinek sincs joga lustálkodni. Mindenki tudja persze, hogy Németország jóléti állam, a munkanélküli segély mellett nem mindenki érez olthatatlan vágyat, hogy alig nagyobb fizetésért dolgozni menjen, de hát azért egy szociáldemokrata kancellárnak mégsem illik ilyesmiket mondania. Mi sem természetesebb tehát, hogy amikor Lothar elhatározta: fölhívja Gerhardot és közli vele, hogy ő bizony nem lusta, hanem munkát keres. Hogy talál-e, azt műsorunk felvételekor még nem lehetett tudni. A híres báty révén Lothar eddig inkább csak közvetve jutott munkához. A bulvárlapok és a kereskedelmi rádiók figyeltek fel a csatornamunkás öcsre. Lothar abból szerez egy kis mellékest, hogy egy kölni lapnak kis kommentárokat ír. Igen, időnként politikáról is, időnként tanácsokat ad, mit kellene tennie a kancellárnak. Megteheti. Saját honlapján ezt írja magáról: korábban a Gerd öccse voltam, 98 óta a kancellár öccse vagyok. Ez a státus segítette hozzá természetesen ahhoz is, hogy a rádióban szerepeljen, mint tanácsadó. Saját kis műsora van. Lothar Vosseler igyekszik mindenre válaszolni. Amikor egy hallgató azt kérdezte, hogy kell igazi magyar gulyást főzni, receptként azt felelte, hogy a paprikát előbb meg kell pirítani, és csak aztán fölönteni, nem pedig bő lébe tenni és úgy párolni. Ha Gerhard is mindenre így tudná a választ, nyilván fölpörögne a német gazdaság. És akkor Lothar nem lenne megint munka nélkül.

A munkalehetőségek száma mindazonáltal korlátozott. Lothar Vosseler honlapján ez az önvallomás olvasható, még a csatornás időkből: "Sokan azt mondják, a kormányfő öccseként bárhol a világon tárcanélküli miniszter, jegybank-elnök, de legalább az országos reuma-szövetség elnöke lennék. De nem Németországban. Itt alkalmazott vagyok és a csatornákat vizsgálom. És egyáltalán nem is akarok funkcióba kerülni vagy kancellár lenni. Vosseler már mindig csak Vosseler marad."

2001. június

Lothar Vosseler új munkahelyhez jutott. Pedig a munkaközvetítő hivatal  - lévén, hogy Lothar 54 éves - a nehezen közvetíthető esetek közé sorolta őt. Lothar rendszeresen találkozik ugyan Gerharddal, de az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a kancellár szerezzen munkát. Műsorunk hallgatói talán emlékeznek arra, mit idéztünk Lothar Vosselertől tavaly nyáron, amikor munkanélküli lett. És hogy még egyértelműbb legyen, azt is kijelentette, hogy szóba se jöhet, hogy azért kapjon munkát, mert ő a kancellár öccse.

Lothar Vosseler tehát saját erejéből pályázott, és tavaly nyár óta mostanáig tartott, amíg siker koronázta erőfeszítéseit. A németek által sűrűn látogatott Palma de Mallorcán figyelt föl rá egy vállalkozó, és tengeralattjáró-kapitányként alkalmazta, egyelőre három hónapos próbaidőre. Lothar a Nemo nevű tengeralattjáróval turistáknak mutatja meg a víz alatti világot. A vállalkozó számítása - úgy látszik - bevált. A német turisták tömegesen fizetnek be arra, hogy a kancellár öccsével utazhassanak, és a Lothar Vosseler kapitánysága alatt álló járművet leginkább Schröder-tengeralattjáróként emelgetik. Schröder ezek után csak abban reménykedhet, hogy a dolognak semmi jelképes jelentősége nincsen, és az őszi parlamenti választás után ő maga nem süllyed el a mélyben.

2002. április