Mozgás a takaró alatt

"A nyugati civilizáció hanyatlása? Goethétől és Adornótól Veronáig, Zlatkóig és Stefan Raabig". Ezt a címet viselte nemrég a Deutschlandradio vitaműsora. A magyar olvasó feltehetőleg a névsornak csak az egyik felét ismeri föl, ám élhetünk a gyanúperrel, hogy a németek közül sokan vannak, akiknek viszont az utóbbi három név mond többet. Már áprilisban azt mutatta egy közvéleménykutatás, hogy az NSZK lakóinak háromnegyede ismeri Zlatko Trpkovskit, a 24 éves, macedón származású sváb autószerelőt. Zlatko ("az Agy") a legnagyobb felfedezés az RTL 2 kereskedelmi televízió holland licenc alapján gyártott műsorában, a Big Brotherben. Zlatko nem tudja, ki volt Shakespeare, nem tudja, mi a különbség a homogén és a homoszexuális között, és azt hiszi, sértés, ha őt magát heteroszexuálisnak minősítik. Az izomagyú "Szladi" ezenkívül arról vált híressé, hogy egy csipesszel nagy műgonddal ritkította a szőrét hatalmas mellkasán.

Nehezen képzelhető el, hogyan lehetett ennyire unalmas műsorból és ennyire átlagos emberekből ilyen mértékű siker. A recept egyszerű: öt férfit és öt nőt bezárnak egy lakókonténerbe (tévé, rádió és újságok nélkül), kéthetenként egyet a tévénézők kiszavaznak, és aki a századik napon benn marad, az nyeri meg a 250.000 márkát. A konténer meglehetősen szűk: egy nagy nappali konyhával, két hálószoba, egy fürdőszoba és WC, meg egy kis kert, tyúkóllal. Az egész tele van kamerákkal, a lakók életének minden percét több látószögből veszik (a hálószobában a sötétben infravörös kamera működik). A tévében minden este egyórás kivonatot vetítenek, mellesleg sok ismétléssel, heti összefoglalóval, a lehető legtöbb bőrt lehúzva a kísérleti nyulakról. A két riporter, aki a heti összefoglalókat vezeti és a be- vagy kikerülő konténerlakókkal készít interjúkat, általános vélemény szerint a német televíziózás eddigi mélypontja.

A konténerben

Az első napok lelkesedése után az összepréselt emberek élete természetesen igen egyhangúvá vált, ezen a hetenként kiosztott ügyességi és agytorna feladatok (országok fővárosának bemagolása, húsvéti tojásfestés, stb.) sem sokat enyhítettek. Mégis, a nézők végig kitartottak, az RTL 2 számítása bejött, az eddig kicsinek számító tévé soha ekkora nézettséget nem ért el. A magyarázat még csak nem is az, amire először a legtöbben gondoltak. A férfiak és nők tévénézésmentes összezárása kevesebb szexet eredményezett, mint ugyanezen adón az unalomig ismert szokásos későesti lepedőzsonglőr-összeállítások. E tárgyban a legnagyobb szenzáció az a --18 éven aluliak számára is garantáltan megtekinthető -- jelenet volt, amikor az infravörös kamera elmosódott fekete-fehér képein azt láthatták a nézők, hogy a takaró ütemesen fel-alá mozog, miután Kerstin bebújt Alex ágyába. A szerkesztők mértéktartóan éltek a bekamerázott fürdőszoba adottságaival is. Az iskoláslány jellegű Jona mellét éppúgy megmutatták ugyan pár másodpercre, mint a bombázó Sabrina hatalmas kebleit, de a műsorok további hosszú percei és órái napozással, főzéssel, mosogatással, gimnasztikával teltek el, no meg azzal, hogy a lakók elmesélték, hogyan látják az életet. Meg persze voltak kis intrikák és alkalmi szövetségek, hiszen a tét az volt, hogy kit sikerül kigolyózni a vetélytársak közül. A legmegbotránkoztatóbb jelenetnek semmi köze nem volt a szexhez, hanem -- sajnálatos mélypontként -- az volt, hogy egy nagy sörözés után Manuela premier plánban és kistotálban összerókázta a kertet.

Kerstin és Alex

A nyertes végül a 26 éves John lett, aki munkanélküli ács, keletnémet, barátnőjével és kis gyerekével Potsdamban él, és még fiatalabb korában házfoglaló volt, ami egyébként Németországban évtizedek óta az alternatív, baloldali fiatalok foglalatossága. (Senki sem ütközött meg egyébként azon, hogy az eredményhirdetés utáni gálaesten John ötágú vörös csillagot viselt ujjatlan mellényén, amely izmos karjain látni engedte a nagy tetoválásokat.)

Egy pszichológus szerint a nagy érdeklődés kulcsa az volt, hogy a szereplők exhibicionizmusa kiválóan párosult a nézők voyeurizmusával. A nézők minden este hétköznapi emberek hétköznapi életébe leshettek bele (nem kevésbé hétköznapi, ám nyilvánvaló reklám-célzattal összeválogatott IKEA-bútorok környezetében). Lassan megismerték és beskatulyázták a lakókat: Alex a playboy, Kerstin a ravasz, Manuela a trampli, Zlatko az Agy, Jürgen a barátságos. Ám miközben a nézők azt hitték, hogy a hamisítatlan életet látják, és megismerik a pályázók igazi arcát, a szerkesztők a háttérben szorgosan dolgoztak. Az ő dolguk volt, hogy a 24 órás, több kamerállásból fölvett jelenetsorból összevágjanak egy órányit. Rajtuk múlott, hogy a fürdőszobából Jona vagy Zlatko mellét közvetítették-e este, hogy ki mennyi ideig volt látható, és hogy az egyes szereplőket milyen helyzetekben tették este a képernyőre. Nem tudni, milyen alapon válogatták ki a jelentkezőket, de a tudatos szereposztás legkésőbb akkor gyanússá vált, amikor az önként távozó lakók helyébe a várólistáról kellett valakivel feltölteni a létszámot. Nyilván így került az ellaposodni látszó műsorba Sabrina, aki jóelőre közölte, hogy az összes maradék férfival lefeküdne (ebből végül semmi se lett). Sabrina az újkori német történelem második országos hírű tetőfedője (az első Erich Honecker volt). A műsor iránti érdeklődésnek nem tett rosszat, amikor kiszivárgott, hogy Sabrina tetőfedő cégének hatalamas adósságai vannak, magát Sabrinát pedig többrendbeli csalás gyanújával körözik. Az RTL 2 természetesen kifizette az adósságokat, és gondoskodott arról, hogy a tévészereplés idejére függesszék fel a letartóztatási parancsot. A bulvárlapok jóvoltából azt is tudjuk, hogy Sabrina a Playboyban készül szerepelni, ezzel is javítandó romos pénzügyi helyzetét. (Állítólag a Playboy vevő lesz Kerstin képeire is, és ha már beszélni nem tud rendesen, legalább vetkőzni készül a Big Brother két moderátora közül a nő, Sophie Rosentreter is.)

Miután vége lett a sorozatnak, a szereplők megszólalhattak. (A titkos, de valahogyan mégis kiszivárogtatott szigorú játékszabályokat is lehozta az egyébként igen komoly Frankfurter Allgemeine Zeitung.) Kerstin egy hétvégi interjújából kiderül, hogy apró jelekből lassan rájöttek: a külvilág az egyórás esti összeállításokban a tévében nem ugyanazt látja, mint amit ők egész nap átélnek. A nézők semmit sem tudtak például arról, hogy Kerstin arra lázította a lakókat, hogy egy kis időre törjenek ki a házból, és azt sem, hogy ezért a szerkesztők a beszélgetőszobába idézték és jól leszidták. Az sem volt látható, mert nem illett volna a képbe, hogy Zlatko egy vita után hozzávágott valamit Alexhez. Mint utólag a Süddeutsche Zeitung magazinjának olvasói megtudhatták, Kerstin, a 26 éves kezdő színésznő, akkor távozott önként a konténerből, amikor megsejtette, hogyan manipulálják a lakókról kialakított képet, és amikor a nézők reakcióival szembesülve úgy látta, hogy a Big Brother "prolis" lett. Viszont: a Big Brother reklámbevételei 100 nap alatt 50 millió márkát tettek ki, ez az RTL 2 1999-es forgalmának egytizede volt.

Annak pedig, hogy Zlatko idejekorán távozni kényszerült a konténerből, a rossz nyelvek szerint az volt a hátterében, hogy amíg benn volt, nem szerepelhetett máshol. A múló népszerűséget meglovagolva az RTL 2 "Zlatko világa" címmel azonnal külön műsort indított. Emellett 800.000  példányban keltek el Zlatko CD-i (a "Pokolian hiányzol" című slágerrel) , és "Sladdi's Shakesbier" néven sört is forgalomba hoztak. A szereplők ügyes irányításán és piacra dobásán túl a szerkesztőknek további eszközeik is voltak az nézettség növelésére. A csúcs az volt, amikor a német kereskedelmi televíziózás emblematikus egyéniségét, a "peep" című szexműsor volt moderátorát, Verona Feldbuscht egy napra összezárták a maradék társasággal. (Ezt hosszas tárgyalások előzték meg, Verona kialkudta például, hogy külön, kamera nélküli WC-je lehessen. Ezt a hordozható, egyébként leginkább építkezésekről ismert fülkét az RTL 2-nek pár nap múlva sikerült 24.000 márkáért elárvereznie.) Verona butácska ugyan, de csinos és olyan népszerű, hogy a plakátjait a rajongók kilopják az utcai reklámszekrényekből. Verona láttán föl is ment az RTL 2 piaci részesedése (a 14-49 éves korosztályban) 40 százalékra.

Verona Feldbusch csak egyike azoknak, akik a Spiegel által "Spaßgesellschaft"-nak, szórakozó társadalomnak nevezett új jelenség oszlopai. Németországban, főleg a tévékben, hódít a blődli. Olyan, országos hírű nevek fémjelzik az új hullámot, mint Stefan Raab. Tv-Total című műsorában azzal keltett feltűnést, hogy gonosz kis tréfákat űzött hírességekkel. Az ő nevéhez fűződik a "Maschendrahtzaun", az a rettenetes sláger, amelynek nyomán egy egész ország foglalkozott egy fülemüle-pörrel, amely akörül forgott, hogy egy falusi drótkerítés rozsdás lett a szomszéd reá hajló hóbogyó-bokra miatt. Németország úgy érezte, hogy ezekután Raab a méltó képviselője az Eurovíziós táncdalfesztiválon, a csekély értelmű "Wadde hadde dudde da?" című dallal.

A tévéműsorokban az utóbbi években olyan sok volt a szex, és annyira elharapóztak azok a délutáni beszélgetős műsorok, amelyek szintén a szerepelni vágyó hétköznapi emberek magánéletében turkáltak, hogy ez a hullám kifulladni látszik. Helyette tahát kapóra jött a "reality soap", a valódi emberekkel eljátszatott szappanopera. A blődli és a köznségesség divatját komoly lapok komolyan igyekeznek elemezni. A Spiegel említett cikke Adorno és Habermas nevét is felhasználva lényegében oda lyukad ki, hogy a fordulópont az lehetett, amikor a berlini fal leomlásával végetért a nagy politikai utópiák és az ideológiai szembenállás kora, ugyanakkor megjelentek a kereskedelmi tévék. A másik divatos nézet, amelyet a Spiegel is visszhangoz, arról szól, hogy a mai fiatalok elsősorban a saját karrierjükre gondolnak, ezenkívül szeretnék jól érezni magukat. Ugyancsak a Spiegel volt az, amely április végén Karen Duve írónő tollából közölt elemzést. Duve magyarázata: "Verona és Zlatko népszerűsége nem utolsósorban azon alapul, hogy néhány félszemű azt hiszi: végre talált egy vakot, akinek hiányos műveltsége mellett a saját hiányosságai egészen tűrhetőnek látszanak." De az is lehet, hogy minden tudományos magyarázattól függetlenül egyszerűen annak a törvényszerűségnek a televíziós változatáról van szó, amelyet egy bulvárlap főszerkesztője egyszer így fogalmazott meg: ha növelni akarjuk a példányszámot, menjünk lejjebb a színvonallal.