Haj

Még a hetvenes évek elején történt, hogy a gimnáziumból 25 fiút küldött haza az igazgató, azzal, hogy csak akkor jöhetnek vissza, ha rendesen levágatták a hajukat. Ismerős az eset? A kedves hallgatók között nyilván akad olyan kortársam, aki emlékszik hasonló igazságtalanságokra, és nyilván az sem merült teljesen feledésbe, amikor azokban az időkben bizonyos táncos szórakozóhelyeken hatóságilag felvigyázták a fiúk hajának kellő rövidségét. Pedig Dürer, Michelangelo, Hegel vagy Beethoven hosszabb hajat viselt, és mégis vitték valamire. Ez az érvelés azonban süket fülekre talált. Legalábbis Magyarországon. Mert azt olvasom, hogy 1971-ben a stuttgarti tartományi bíróság az említett híres emberekre hivatkozott ítéletében, és ily módon az iskolával szemben igazat adott a felperes diákoknak. A német bíróságok nem voltak mindig ilyen felvilágosultak - idézi föl egy haj-ügyben jártas jogtudós, akinek dolgozatát egy konzervatív napilap jelentette meg. 1952-ben a legfelsőbb bíróság igazat adott azoknak a szülőknek, akik szántszándékkal annyira összevissza vágták le leányuk haját, hogy a kiskorú nem mert az utcán vagy társaságban mutatkozni. Akkor a bíróság még úgy találta, hogy az apa és az anya eljárása jogos volt, hiszen nem tudták másképp megakadályozni, hogy a gyermek férfiak után járjon.

A 60-as, 70-es évek új hajhulláma, a Beatles és a Hair hatása azonban nem kerülte el a német jogalkalmazókat sem. Amikor megjelentek az első hosszú hajú újoncok a hadseregben, az akkori miniszter zavarában azt rendelte el, hogy a katonák viseljenek hajhálót. Ekkor - nyilván a sikeres zenés játék, a Hair hatására is - a német véderőt angolul csak így emlegették: "German Hair Force". A necc azonban nemcsak nevetséges volt, hanem higiéniai gondokat is okozott, ezért 1972-ben új hajrendeletet hoztak, ismerős szöveggel: a haj nem érheti el az egyenruha vagy az ing gallérját, nem takarhatja a szemet vagy a fület. Természetesen akadtak katonák, akik nyomban pereltek, de végül a szövetségi közigazgatási bíróság úgy találta, hogy a honvédelemhez fűződő közérdek erősebb, mint egyes katonák egyéniségének kibontakozása. Nem is beszélve a balesetveszélyről. De nem kellett sokáig várni, előkerült az újabb jogi kérdés: mi van az egyenjogúsággal? A katonalányoknak ugyanis nem tilos a lófarok vagy a copf. De ha a katonalányoknak lehet hosszú hajuk, akkor a fiúknak miért nem? Egy szanitéc őrmester bírósághoz is fordult, nyilván annak hatására, hogy sokáig nézte a hosszú hajú ápolónőket. A bíróság azonban alapos megfontolás után úgy vélte, hogy a nők esetében nagyobb társadalmi jelentősége van a hosszú hajnak. Arról nem is beszélve, hogy az egyenjogúság egyébként sem teljes a hadseregben, a katonaférfiak például nem viselhetnek olyan egyenruha-darabokat, amelyek kifejezetten katonanőknek készülnek. Ez nem vicc, ez az ítélet indokolásának része.

További csorba az egyenjogúságon, hogy a katonákkal ellentétben a rendőrök viselhetnek hosszú hajat. Ez is külön bírósági ügy. Az ismert divattervező, a szépen őszülő és enyhén kopaszodó Klaus Lagerfeld a névadója a Lagerfeld-copfként ismert csinos férfi lófaroknak. Egy rendőr ezzel a hajviselettel fordult Hessen tartomány közigazgatási bíróságához - és nyert. A bíróság úgy foglalt állást, hogy a parancsnoki haj-tilalom jogilag megengedhetetlen beavatkozás a rendőr személyiségének szabad kibontakoztatásába.

A bírósági szőrszálhasogatás rövid németországi történetének feldolgozására az indította a közjog hamburgi professzorát, hogy német bíróságok az utóbbi időben többször foglalkoztak azzal a kérdéssel, mi van a muzulmán nők fején. Fejkendő vagy csak haj? Ellentmondó ítéletek születtek arról, hogy megsérti-e a világnézeti szabadságot, ha egy német állampolgárságú és német anyanyelvű, de muzulmán tanítónő fejkendőben áll az osztály elé. Legutóbb pedig az keltett feltűnést, hogy egy német hatóság bekötötte volna két, hazatoloncolásra ítélt iráni menekült nő fejét, arra hivatkozva, ami egyébként igaz is, hogy Iránban csak fejkendős igazolványképet fogadnak el. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy professzorunk végül fölteszi a kérdést, mi történhet, ha a hadseregben megjelennek a turbánviselők is, és szintén a jogaikat követelik. A kérdés nem a hajánál fogva lett előráncigálva: a közúti közlekedés rendjében szerepel olyan paragrafus, amely szerint ilyen esetekben kivételt lehet tenni a bukósisak viselésének kötelezettsége alól.

De azért a hadseregben talán mégsem kellene mindent megengedni. Hacsak arra nem gondolna valamelyik stratéga, hogy egy hajszálon múlhat a győzelem. Akkor ugyanis, ha a turbános vagy irokéz-frizurás német katonák láttán az ellenség egyetlen lövés nélkül halálra röhögné magát.

2000. december