Vicces Willy

Adenauer sétálni megy az unokájával. "Na, tudod-e már, mi leszel, ha nagy leszel?" "Kancellár" "De hát abból nem kell még egy!"

Mivel a magyar hallgató talán el sem tudja képzelni, hogyan gondolhatja egy kormányfő, hogy örökre ő lesz hatalmon, fel kell idéznünk a történelmi hátteret. A kereszténydemokrata Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja 14 éven át állt a kormány élén, pedig amikor 73 éves korában elvállalta, orvosai eltanácsolták a megerőltető munkától. Adenauer tehát önmagában egy történelmi korszak volt, nem csoda tehát, hogy egyik utóda, a szociáldemokrata Willy Brandt, a politikai viccek nagy kedvelője, az Adenauer-vicceket is élvezettel vette be gyűjteményébe. Ez a kis könyvecske nemrég jelent meg, már csak Brandt halála után rendezték sajtó alá. Brandt fontos állami események közepette étlapokra, papírszalvétákra, meghívókra jegyzetelt, később pedig akkurátusan cédulázott és fogalmazott gyűjteményt hagyott hátra. A könyv címe: "A nevetés segít". Ezzel a magunk részéről csak egyetérthetünk: hogyan is lehetne másképp elviselni a politikát?

Az Adenauer-anekdoták közé tartozik ez is:

Adenauernek szemére vetik, hogy pár napja még egészen más állásponton volt. "De hát senki sem tilthatja meg nekem, hogy napról napra okosabb legyek."

Annak idején több vicc keringett Adenauer hiúságáról is. Az egyik szerint igyekszik elérni, hogy szentté avassák. A pápa habozik, hiszen élőket még sohasem avattak szentté. De Adenauer nem enged, ezért a pápa végül ünnepélyesen kijelenti: "Na jó, akkor álszentté avatlak".

Willy Brandt, aki a 60-as, 70-es években volt politikai pályájának csúcsán, mai szemmel nézve leginkább történelmi vicceket gyűjtött csokorba. Igen tanulságos megfigyelni a jól ismert vándorvicceket, amelyek a könyv elején Hitlerrel, Göringgel és Goebbels-szel kezdődnek, majd pár oldallal később szinte változatlan formában, de új szereplőkkel: Macmillan-nel, Hruscsovval és Kádárral térnek vissza. Vannak azonban ritkábban hallott viccek is, mint például az, amikor Willy Brandt e szavakat adja Kádár János szájába:

"a kommunistáknak három esetben nehéz tisztességesnek maradniuk: 1. az illegalitásban, 2. a börtönben és 3. amikor hatalmon vannak".

A lengyelek ezzel szerepelnek a szocializmusról szóló fejezetben:

Egy lengyel diplomatától Nyugaton megkérdezik, hogy katolikus-e. "Hívő vagyok, de nem gyakorlom" - feleli. "Hát persze, hiszen Ön kommunista." "Gyakorlom, de nem hiszek benne."

Természetesen külön fejezetet kapnak az NDK-viccek, köztük a közkedvelt klasszikus a két pártlapról.

Miért van az, hogy a Pravda húsz pfennigbe kerül, a Neues Deutschland meg harmincba? Mert meg kell fizetni a fordítást is.

Jó tudni azt is, hogy annak idején a két német állam hogyan osztozott meg Marx örökségén:

Az NDK-nak jutott a Kiáltvány, az NSZK-nak a Tőke.

Ami a nagy szövetségest, az Egyesült Államokat illeti, idézzünk mutatóba egy Carter-viccet.

Carter elnök bejelenti, hogy a moszkvai olimpia megnyitóján egyedül fog felvonulni az amerikai zászló alatt. Hogy miért? Mert kétség nem fér hozzá, hogy az Egyesült Államokban ő az egyetlen amatőr.

Ronald Reaganről pedig ezt hallotta valahol Willy Brandt:

közepes színész, aki nagyon jól játssza a rossz elnök szerepét.

A gyűjtemény bukéját az adja, hogy Brandt helyenként gondosan feltünteti a forrást is. Lehet, hogy egy ismert vicc önmagában már nem olyan érdekes:

Julius Caesar, Nagy Frigyes és Napóleon vendégek az NDK megalakulásának 40. évfordulóján. "Ha az én időmben már lett volna Stasi" - sóhajt fel Caesar -"akkor idejében le lehetett volna leplezni Brutust". "Ha az én időmben már lett volna NDK Néphadsereg" - mondja Nagy Frigyes, - "akkor egész Európát meghódíthattam volna". Mire Napóleon: "Ha az én időmben már lett volna a Neues Deutschland, akkor még ma sem tudná senki, hogy vesztettem Waterloo-nál."

A vicc forrása: Hermann Axen, a politikai bizottság tagja, aki tíz éven át a Neues Deutschland főszerkesztője volt. Neki csak tudnia kellett. És abban sem kételkedhetünk, hogy ha Willy Brandt magától Simon Peresz izraeli miniszterelnöktől hallotta, akkor ez így is van:

Két zsidó párbajra készül. Az egyik azt üzeni a másiknak, kezdjen csak el nyugodtan lőni, nekem még dolgom van.

És ne feledkezzünk meg a politikai viccek egyedülálló szereplőjéről, Winston Churchillről sem. Churchill nem különösebben kedvelte munkáspárti utódját, Attlee-t. Egy Churchill-megjegyzés így szól:

"A Westminster előtt megáll egy üres taxi. Attlee száll ki belőle".

Egy másik történet szerint:

Attlee azzal büszkélkedik, hogy kormányzása idején soha nem látott mértékben nőtt a születések száma. Mire Churchill: "Hát éppen ez az. A Labour egyetlen látható sikere nem állami, hanem magánkezdeményezésnek köszönhető".

És végül:

1948-ban az alsóházban munkáspártiak és konzervatívok heves vitába keverednek arról, hogy a másik párt mit tett és mit mulasztott el a múltban. Churchill közbeszól: "Szerintem jobb lenne, ha minden párt a történelemre bízná a múlt megítélését. Annál is inkább, mert magam tervezem megírni ezt a történelmet."

2001. július