Biztosítás - biztonság

Képzeljék el azt a kellemetlenséget, hogy éppen karácsonykor, a szeretet ünnepén hangos veszekedés zavarja meg a békés ünneplést. A szomszéd a karácsonyfa tövében összeveszett az anyósával, a családi fészekből családi tűzfészek lett, olyannyira, hogy Önöknek még a rendőrséget is ki kellett hívniuk. De hát ilyen az élet, ez ellen nincs biztosítás - mondhatnánk. De nem mondhatjuk, mert van.

A biztosítótársaságra a szász tartományi fogyasztóvédelem hívta fel a németek figyelmét. Mégpedig kedvező ajánlással, mondván, hogy eddig nem volt panasz a biztosítótársaság szolgáltatásaira. Karácsony és szilveszter környékén különösen időszerű volt nemcsak a karácsonyfa alatti veszekedésre szóló biztosítás, hanem, aki idejében gondolt rá, köthetett biztosítást arra is, ha kigyullad a karácsonyfa, sőt, arra is, ha a Mikulás - aki errefelé köztudottan a kéményen keresztül ereszkedik le az ajándékokkal - esetleg beszorulna, és a tűzoltóságnak kellene kiszabadítania. A biztosítás jutányosnak mondható: 28 eurós díj fejében 200 eurós kártérítés jár - persze a biztosító csak akkor fizet, ha a károsult eljuttatja hozzá a tűzoltóság hivatalos igazolását a Mikulás kiszabadításáról. Hasonlóképpen, a rendőrség hivatalos jegyzőkönyvére van szükség ahhoz, hogy a biztosító fizessen, ha a karácsonyi családi veszekedéshez a rend őreit kellett kihívni. Szilveszter előtt érdemes gondolni azokra a rászorulókra, akiknek jól jöhet ajándékba egy olyan kötvény, amely arra az esetre ígér 200 eurós fájdalomdíjat, ha valaki újév reggelén a rendőrség kijózanítójában ébredne föl.

A biztosító leginkább az amerikai piacra szánja azt az ajánlatát, amelynek alapján kártérítést fizet mindazoknak, akiket földönkívüliek raboltak el, és igazoltan a Földön kívül töltöttek egy bizonyos időt. Lehet továbbá biztosítást kötni arra az esetre is, ha valakinek a jövendőbelije az anyakönyvvezető előtt igen helyett nemet mondana. A biztosító akkor is fizetne, ha egy férj olyan igazolással jelenne meg, amely szerint a felesége gyermekének nem ő az apja.

Ha arra gondolnak, hogy ez vicc, akkor részben igazuk van. A német irányítás alatt álló, hollandiai székhelyű Sir Huckleberry biztosítótársaság egyszeri és alacsony díjfizetés ellenében kínál biztosításokat, és ahogy az eddigiekből is kiderült, elsősorban olyanokat, amelyek tréfás ajándéknak alkalmasak. Annál is inkább, mert interneten azonnal megköthetőek - akár vendégségben, a házigazda számítógépén is, ha már ott vagyunk, és kiderül, hogy elfelejtettünk ajándékot vinni. A díjat később is át lehet utalni. A biztosítótársaság bevallottan arra építi az üzletet, hogy Németországban többszázmilliós piac az olcsó ajándékoké. Egy Huckleberry biztosítás nem kerül többe, mint egy szép könyv vagy egy nagyobb csokor virág. Igaz, a szolgáltatás sem túl nagy. Ha például az újdonsült apuka elájul a szülőszobán, legföljebb 350 euróra számíthat, és a biztosító arra is felhívja a tréfás kedvű barátok figyelmét, hogy egy apukára és egy szülésre csak egyszer lehet biztosítást kötni. Ha összeomlik a tőzsde, akkor legföljebb vigaszdíj lehet, hogy a biztosító 625 eurós kártérítést fizet. Ez az összeg akkor jár, ha az a tőzsdeindex, amelyre a biztosítást kötötték, egy év alatt bármikor a kiindulási értékhez képest több mint 75 százalékkal csökken.

A világ legkisebb biztosítótársasága, amely mindössze négy alkalmazottat foglalkoztat, szolid cégnek számít, és ez már nem vicc. A biztosítási díjak és a szolgáltatások arányát - ugyanúgy, mint más társaságoknál - biztosítási matematikus számítja ki. A Sir Huckleberry biztosítót Németországban hivatalosan engedélyezték, és működését ugyanúgy az állami biztosításfelügyelet vizsgálja, mint a nagyobb cégekét. Ha a biztosítási esemény - mondjuk, valaki beszorul a liftbe vagy huzamosan nincs szerencséje a lottón - igazoltan bekövetkezik, a Sir Huckleberry biztosító fizet, és a céget a biztosításfelügyelet a megbízhatóan fizető biztosítók között tartja nyilván.

2002. december


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz