Egy német világbajnok

Ha ez tévé lenne, a látvány önmagáért beszélne, de ez egy rádió, itt mindent el kell magyaráznunk. Tehát: Elnök úr, mit visel Ön a fején?

Giese: Bajuszom van, a bajusz vízszintesen helyezkedik el az orrom alatt és a fesztávolsága 45 centiméter.

Igen, jól hallották: a bajusznak nem hossza, hanem fesztávolsága van. Ha el akarják képzelni, hogyan néz ki a mestermű, képzeljék maguk elé Salvador Dalít, azzal a különbséggel, hogy ez a berlini bajusz nem pöndörödik fölfelé, hanem vízszintes, nyílegyenes. Lutz Giese, a berlini szakállklub elnöke, a most éppen munkanélküli számítástechnikus 98-ban német bajnok, 99-ben világbajnok, tavaly Európa-bajnok lett. Ha nem tudnák, a bajnokság nagyjából úgy zajlik, mint a szépségverseny. Az urak szakállban, bajuszban, jelmezben végigvonulnak a pódiumon a zsűri előtt, az ítészek pedig pontoznak. Lutz Giese csokornyakkendőt, gérokkot és cilindert ölt, felveszi tartózkodó mosolyát, és így vonul el a zsűri előtt, mégpedig az "angol bajusz" kategóriában. 16 súlycsoportban - akarom mondani kategóriában mérik össze erejüket a versenyzők. A szempontok sokoldalúak: Lutz Giese sem nyerhet pusztán a 45 centi fesztávolsággal, nemcsak az a fontos, hogy milyen hosszú, hanem az is, hogy hogyan áll, hogy miképpen viseli, hogy vonul fel vele a gazdája.

Lutz Giese, csakúgy, mint az Első Berlini Szakállklub többi tagja, meggyőződésből viseli férfiúi díszét. Ezért áldozatokat kell hozni. Meg kell kérdeznem, amit mindig, mindenki megkérdez: mennyi időt tölt reggel a fürdőszobában?

Giese: Minden reggel másfél - egy és háromnegyed órára van szükségem, a bajnokságokon pedig - és a fáradságot igazolják a sikerek - két-három óra kell.

Kell is az idő. A technológia ugyanis a következő:

Giese: Hajspray-vel oldom meg, először modellezem, és ha nagyjából felvette a formáját, akkor többféle bajuszviasz jön rá, végül hajszárítóval hidegen megszárítom.

Ez nemcsak annak megerőltető, aki csinálja, annak is, aki hallgatja. A kellő tapintattal említsük meg, hogy Lutz Giesét egy napon elhagyta az élettársa, állítólag azért, mert nem bírta tovább hallgatni reggelenként a hajszárítót. Giese úr inkább a magányt választotta, de mondott le meggyőződéséről és bajuszáról.

És mi történik a bajnokságok és a klubnapok között, a dolgos hétköznapokon? Legjobb, ha megkérdezzük, Horst Demskit, a klub ügyvezetőjét. Demski urat úgy tessék elképzelni, hogy a szakálla 60 centi hosszú, az egészet középen elválasztja és kétoldalra fölfelé kanyarítja, úgy hogy a szakáll két szára éppen találkozzon a megfelelő irányba pöndörített dús bajusszal. Bizony, ez is minden reggel másfél óra a tükör előtt, hajfixálóval, lakkal és sütővassal a kézben, nem beszélve arról, hogy minden este ki kell fésülni és meg kell mosni. És most tessék figyelni: a reggeli és az esti szeánsz között Demski úr mint festő és mázoló dolgozik. Száll a por, fröccsen a festék, mi lesz a szakállal?

Demski: Nem védem, nincs értelme - magyarázza a mester. Hordhatna maszkot, de az alá is bemegy a por. Ha meg pár csöpp festék kerül a szakállra, kimossa, kikeféli és megint rendben van.

A berlini szakáll-klub most volt öt éves. A tagokat mindenütt megbámulják. Horst Demski ügyvezetőnek az a tapasztalata, hogy az idősebb generáció nagy elismeréssel adózik, a fiatalabbak, sajnos bolondos megjegyzéseket tesznek. A klub főleg a tagdíjakból tartja fönn magát. Szükség lenne szponzorokra is. Gondoltak már arra, hogy megkörnyékezzenek, mondjuk, egy sampongyárat? - érdeklődöm. Még nem, de lehet, hogy előbb-utóbb ennek is eljön az ideje.

2001. április